Attila Antal

A modern politika egyre inkább parttalanná, folyékonnyá válik és kilép a hagyományos intézményi keretek közül. Napjainkban egyre többen érzik úgy, hogy a politika és a politikai elit elszakadt a választóktól, s a klasszikus intézmények immáron súlyos legitimációs problémákkal küszködnek. Szükség van tehát a politikai tér újraalkotására, amelynek két igen erős kísérlete született mindeddig a modern politikában: a populizmus és a civil/társadalmi mozgalmak. Jelen kötet a politikai tér újradefiniálásának utóbbi megoldását, vagyis a civilek hatalmát és a civil mozgalmaknak a politika visszaszerzésére vonatkozó erőfeszítéseit vizsgálja meg elsősorban a hazai keretek között.

Walter ?Lippmann Kollokvium, Mont-Pelerin Társaság, Chicagói Iskola, Centro Studi e Ricerche su Problemi Economico-Sociali, „Hayek-projekt”, El ladrillo („A tégla”), Dimitrov tér, Fordulat és reform – ezek a kifejezések nem valamiféle szabadkőműves összeesküvésre, hanem a neoliberalizmus 20. századi nyugati és keleti eszme- és politikatörténetének főbb állomásaira utalnak. A kötet célja kettős. Egyrészt az utóbbi évek jelentős külföldi szakirodalma alapján ismerteti a neoliberalizmus nyugati történetét az intézmények, iskolák és legjelentősebb gondolkodók (Mises, Hayek és Friedman) középpontba állításával az Osztrák–Magyar Monarchiától kezdve egészen a Chicagói Iskoláig és a nekonzervatív reneszánszig. Másrészt bemutatja, hogy a neoliberalizmus (mint gazdasági és politikai eszmék összessége) hogyan jelent meg a Kádár-rendszerben, hogyan kezdte meg annak átalakítását, s hogy e folyamat végül miként csúcsosodott ki az államszocialista rendszerek bukásában és hozta el a neoliberális hegemónia korszakát. A kötet egyik legfontosabb módszertani vezérfonala, hogy a neoliberalizmus egy több mint egy évszázados történetre visszatekintő eszmerendszer, amely ugyan nyugati gyökerű, de a keleti (főként államszocialista) rendszerek nagyon komoly tapasztalatokkal járultak hozzá a neoliberalizmus kifejlődéséhez. A legjelentősebb tapasztalat pedig az állam szerepére vonatkozik, ugyanis a kötetből kiderül: a neoliberalizmus – sokak elgondolásával ellentétben – korántsem azonosítható államellenességgel. Éppen a Kádár-rendszer vizsgálata mutatja meg: az államszocialista rendszerekbe beszivárgó neoliberalizmus azokat a megoldásokat kereste keleten, hogy az erős állam segítségével miként lehet a piaci viszonyokat hatékonyan működtetni. Korántsem az államszocialista Kádár-rendszerben megjelenő neoliberális tendenciák tették e berendezkedést neoliberálissá; de szellemileg (mindenekelőtt a reformközgazdászok segítségével) előkészítették és gördülékennyé tették Magyarország visszaintegrálódását a globális kapitalizmusba – és egyúttal kényszerpályára is állították az egész rendszerváltást és az azt követő időszakot.

A kötet azt a kérdést boncolgatja, hogy milyen is lesz ez a populista demokrácia: realista vagy valamilyen utópiát követ. Most éljük át azokat a perceket, amikor még van lehetőségünk annak eldöntésére, hogy milyen is legyen a 21. század demokráciája. A meghaladottnak vagy egyenesen halottnak hitt jobb- és baloldali megosztottság tért most vissza, csak a demokrácia megvalósítása helyett immáron a populista demokráciáért folyik a verseny. Véget ért a liberális demokrácia és neoliberális világrend és a „történelem vége” elgondolás korábban korlátlannak, megdönthetetlennek tartott hegemóniája, és tanúi lehetünk a demokrácia újrarendeződésének, amely egy globális, a demokrácia természetéért folytatott hegemóniaharc képét ölti. A jobboldali nacionalista populizmus azt ígéri, hogy fellép a globális nagytőke ellen, és ennek érdekében nemzeti védőernyőt akar mozgósítani. A valóság azonban az, hogy a jobboldali nacionalista populizmus kíván a globalizált kapitalizmus új hegemón ideológiájává válni, és ennek érdekében mind a neoliberalizmust, mind a baloldalt alárendelt helyzetbe kívánja hozni. Ebben a könyvben a szerző – a baloldali társadalomelmélet eszköztárát felhasználva – amellett érvel, hogy ezekkel szemben a baloldal saját internacionalista és antikapitalista gyökereinek újragondolásával védekezhet.

Hányféle ellenzéke volt a Kádár-rendszernek, és milyen volt a viszonyuk egymáshoz? Hogyan vált a rendszerváltás szimbolikus aktusává Nagy Imre és mártírtársai temetése? Kik és mit búcsúztattak Kádár János temetésén? Milyen hatása volt a nemzet kérdés nyílt felvetésének a társadalomban? Mi volt a spontán privatizáció, és kik voltak a haszonélvezői? Miért nem született azonnal átvilágítási törvény, avagy hová lettek a besúgók? Miért lett háromszögletű a Nemzeti Kerekasztal, és hány szintje volt a tárgyalásoknak? Hogyan kerül sor a köztársaság kikiáltására? Mivel nyerte meg a Magyar Demokrata Fórum az első szabad választásokat? Melyek voltak a sarkalatos törvények? Miről beszélgetett Taki bácsi és Vágási Feri a Szomszédokban? A kötet Magyarország legújabb kori történetének egyik eseményekben és fordulatokban igen gazdag eseménysorát, az 1987–1990 között lezajlott rendszerváltást igyekszik immár 30 éves távlatból vizsgálni, választ adni a mind a napig sokakban felmerülő kérdésekre és kétségekre. A hatalom és ellenzéke, a pártalakulások, a tárgyalásos átmenet, a gazdasági és égető társadalmi problémák köré csoportosított kérdések közül nem hiányoznak a nemzetközi viszonylatok, valamint az egyre sürgetőbb nemzeti-nemzetiségi kérdésekre adott válaszok a korszak avatott szakértőinek interpretálásában.