Pál Attila

Pál Sándor Attila verseskönyve egy énekes-dalszerző szólólemezéhez hasonlít: különböző stílusokat és hangnemeket próbálva szólalnak meg a hol melankolikus, hol fanyar dalok, vagy éppen a monumentális hosszúversek. A Balladáskönyvhöz hasonlóan az újabb kötet a dal mint műfaj megszólalási lehetőségeit keresi egy jellegzetesen középeurópai térben, ahol az irodalmi hagyományok olyanok, mint a ritkán látott rokonok: akikre nem tudunk nem hasonlítani, és akiktől nem tudunk nem különbözni.

Pál Sándor Attila novellái ismerős különcökről szólnak. Egy több száz éves öregúrról, aki nem tud meghalni, amíg végig nem olvassa gazdag könyvtárát, egy magát gyümölcsfába oltó agronómusról, vagy a falusi bácsiról, aki beleköltözik egy antropológus fejébe. Ismeretlen csodabogarak ők, akikhez mégis van közünk: mint a rokonainkhoz, akikkel csak húsvétkor találkozunk. A Rokonok történeteiben mindig van egy váratlan csavar. Olvashatunk a jelen és a közeljövő alternatív világairól: ahol kötelezővé teszik az őszinteséget, vagy ahol a néptáncnak minisztériuma van, és a párokat egy férfi és egy robot alkotja. Megtudhatjuk azt is, milyen, ha az évek során egyre jobban kezdünk hasonlítani a kutyánkra, vagy ha reggel a dolgozószobánkban igazi Vasember-páncélt találunk.

A Balladáskönyv egy ízig-vérig mai verseskötet, amely megmutatja, milyen teremtő és ugyanakkor romboló erővel bír a hagyomány és az emlékezet. Pál Sándor Attila versei az Arany János-i és a népballadákat szólaltatják meg ma is érvényes hangon. A balladák nemcsak közös történetek elmesélésére alkalmasak, de lehetőséget adnak arra is, hogy a lassan eltűnő falusi, paraszti kultúrára vessenek megértő pillantást.

A düvő egy népzenei szakkifejezés arra a jelenségre, amikor ,,a kontra, a brácsa és a bőgő ritmikailag egybevágóan működik". A Düvő című kötet ezt a világot: a folklórban és a szimmetriában rejlő erőt idézi meg. Pál Sándor Attila versei a népzene hangját imitálva népdalokat, balladákat, meséket írnak újra, virágénekeket, munkadalokat vagy épp legényeseket olvashatunk a kötet lapjain. Ennek a költészetnek van mondanivalója az országról, a versek olyan képét mutatják meg a magyar vidéknek, amely ritkán örökítődik meg ilyen modern, mégis a hagyományokat eredeti módon újrateremtő nyelven. A kortárs fiatal költészetben különösen egyedülálló ez a szemlélet: egy radikálisan szelíd hang szólal meg ebben a friss, szomorú, mértéktartóan szenvedélyes könyvben.