Marie Aubert

Ida sikeres építész, egyedül él, és rendszerint nős férfiakkal keveredik inkább rövidebb mint hosszabb kalandokba. Egyre jobban aggasztja, hogy szingli, és hogy elszalasztja az anyává válás lehetőségét. Amikor betölti a negyvenet, úgy dönt, lefagyasztatja a petesejtjeit arra az esetre, ha találkozik majd a megfelelő társsal. A nagy elhatározást a tengerparti nyaralóban akarja bejelenteni a családtagjainak, ahol összegyűlnek, hogy megünnepeljék az anyja hatvanötödik születésnapját. Azonban Marthe, a húga megelőzi, és egy sokkal jelentősebb hírrel áll elő. Az idillinek induló nyaralás szép lassan kezd rémálomra hasonlítani… Marie Aubert regényében, akár egy Dogma-filmben, egy diszfunkcionális család dinamikája, múltja és jelene bontakozik ki néhány nap történéseibe sűrítve. A pörgős és humoros elbeszélés pontos képet ad arról, milyen nehéz másképp viselkedni, mint ahogyan a rég megszokott szerepek diktálják. Nehéz, de talán nem lehetetlen.

Egy túlhajszolt apa megüti a lányát, és arra kéri, ne beszéljen róla senkinek. Egy tizenhat éves lány besurran valakinek a házába. Egy fiatal nő testén zúzódások vannak, és nem tudja eldönteni, hogy ez jó-e neki, vagy sem. Egy férfi a feleségével Dél-Amerikába utazik, hogy örökbe fogadjon egy kisfiút, de legszívesebben az árvaházban lakó egyik kislányt vinné haza, aki azonban túl idős az adoptáláshoz. Marie Aubert novelláskötetének történetei olyan emberekről szólnak, akik kitörni készülnek: barátságból, házasságból és más kapcsolatokból - szereplői a társas magány elől menekülnének. Mindannyian olyasmit csinálnak, amit szégyellnek, miközben ragaszkodnak az elképzeléshez, hogy valami nagyobb jó érdekében cselekszenek. A norvég szerző kilenc történetében egy hajszál választja el egymástól a vágyakozást és a szégyentelenséget a bűntől. A találkozásaink között eltűnik, nem üzen és nem hív fel, napok telnek el, egy egész hét is. Cecilie és a többiek azt mondják, ne feledjem, hogy gyerekei vannak, és rengeteg a dolga, de én ezt nem értem, nem bírom felfogni, a türelmetlenségtől szúr és elszorul a mellkasom, olyan, mintha ő belém költözött volna, és én rajta keresztül néznék ki önmagamból, olyan, mint egy dal, ami felkeléstől lefekvésig egész álló nap a fejemben zsong, és minden kiesik a kezemből, és az e-mailek közepén elfelejtem, hogy mit akartam írni, és ha valakivel beszélgetek, többnyire elveszítem a fonalat. (részlet)

"Marie Aubert új regényében egy család egy hétvégéjének eseményeit követhetjük nyomon több különböző nézőpontból. Egy átlagosnak gondolt, boldognak mondott, középosztálybeli család - nyugodt jólét, békés hétköznapok, biztonságos rutinok. A családját elhagyni készülő apa, egy önazonosságát éppen elvesztő nővér vagy a barátnője ghostingolása miatt egyre jobban frusztrálódó kamasz lány azonban mintha nem passzolnának bele a klasszikus képbe. Amint a korábbi viszonyítási pontok kezdenek elmosódni, és a komfortzónáktól távol kerül, amit a szereplők tettek, tesznek vagy tenni készülnek, jogosan teszik fel maguknak a kérdést, hogy ha igazából nem ilyenek, akkor milyenek vagyunk? "Lezuhanyozom, lerázom magamról ezt az ügyet, és megdöngetem a mellkasomat, shit happens. Holnap felkelek, felveszem az öltönyömet, atyavilág, beszédet kell mondanom Linnea tiszteletére, szép dolgokat kell mondanom róla, miközben ő izgatottan ott ül, mind ott ülnek majd ünneplőben, mindenki ott lesz, én előadom a házigazdát az öltönyömben, és mosolygunk és ragyogunk a boldogságtól. Vasárnap este bebújok Ellen mellé az ágyba, hétfőn reggel felkelek, és uzsonnát készítek a gyerekeknek. Bemegyek dolgozni ... munka után bevásárolok, hazamegyek, rendet teszek Eirik és Sivert után és tésztát főzök vacsorára. És újra meg újra meg újra.""

Ida je úspěšná architektka v nejlepším věku, bez partnera a bez dětí. Biologické hodiny ovšem tikají a ten pravý stále není v dohledu, a tak se Ida rozhodne si pro všechny případy nechat zmrazit vajíčka. Těší se, až se o tohle tajemství podělí s mladší sestrou, která se s partnerem už roky snaží marně otěhotnět. Idina radost ale nemá dlouhého trvání, protože sestra má ještě lepší novinku – konečně čeká miminko. Místo letní idyly na chatě v jižním Norsku na Idu čeká spíš zkouška rodinných vztahů, které lety zeslábly víc, než by kdokoliv tušil. Vztah mezi sestrami zřejmě nikdy nebyl bezchybný, sestřin manžel o vymodlené dítě až tak úplně nestojí a Ida si možná jen namlouvá, že jí to s dětmi jde tak skvěle, že by si měla pořídit vlastní. A komu vlastně patří chata, na níž sestry tráví každé léto už od dětství? Stačí trocha alkoholu a pár nevhodně zvolených vět a dlouho skrývaná tajemství začnou vyplouvat na povrch.