Tibor Babiczky

,,Az önmegismerés folyamatában lelakatolt bunkerekből nyitott palotákká változunk át mindannyian", olvashatjuk e könyv egyik esszéjében. Kulcsfogalommal van dolgunk: az önmegismeréssel (gnóthiszeauton, ismerd meg önmagad), vagyis az élethosszig tartó kutatás árán megszerezhető tudással. Ezt korántsem adják ingyen, évekig tartó tévutak, tengernyi csalódás lehet osztályrészünk, de közben a felismerés, a megvilágosodás boldog pillanatai kárpótolnak mindenért. Mi más is lehetne az élet értelme, mint az igazán fontos dolgokon gondolkodni? - kérdi minden mondatával Babiczky Tibor, majd fel is teszi kérdéseit, együtt-gondolkodásra serkentve olvasóját .A Nyitott palotákban a magyar esszéirodalom legszebb hagyományait látjuk működés közben: él és virul a hamvasi értelemben vett hagyomány. Azt érezzük, minden rendben, miközben éppen hogy semmi sincs rendben. Mégis: visszakapjuk szavaink értelmét, kitisztul a nyelv, és így talán újra meg tudjuk beszélni közös dolgainkat. Babiczky művészete is nyitott palota: ha tágas ablakain kinézünk, csodás látvány tárul elénk, nézzünk bármelyik irányba. 

Miért hagy félbe az ember egy verset? Talán nem tudja befejezni? Vagy nem is akarja? Esetleg azok a dolgok törtek félbe, amelyekről ezek a versek beszélnek? Vagy mégiscsak készen vannak így, ahogy a csonka hold is? Ha belelapozunk, nem biztos, hogy azonnal megkapjuk a választ. Sokkal valószínűbb, hogy haza kell vinni a könyvet. Olvasni, aztán félbehagyni. Megint olvasni. Míg el nem készül bennünk a vers.