Béla Balázs

A spanyol polgárháború idejében játszódik ez az ifjúsági regény. Apró, fekete alakok bontakoznak ki a hajnali köd derengéséből, de nem a havon közelednek hanem a levegőben. A szakadék fölött repülnek át mind a hetvenketten, sílécen és fegyverrel a kézben, hogy halálra rémítsék a nemzetközi brigád ellen harcoló marokkóiakat, akiknek fogalmuk sincs a téli hadviselésről.

Ahogy a pohár teli lett, Ferkó mindjárt ki akarta próbálni a festéket, ezért hát felhozta a képet, és hozott egy ecsetet is. A kék folyadékkal megfestette az eget a ház, a kerítés és a fák fölött. Százszor szebb lett, mint a kerítés és a fák fölött. Százszor szebb lett, mint a berlini kék. Egészen olyan kék volt, mint az igazi kék. És valóban, az igazi égszínkék csodálatos. Kalmár Ferkó, Cser Kari és Dán Zsuzsi szövetséget is köt, nehogy valaki felfedje a titkot: az égszínkékkel akár varázsolni is lehet. A baj csak akkor kezdődik, amikor a varázsszer Novák tanár úr cilinderébe kerül…

„Hideg rémület árasztotta el. Rejtekhelyéről most már látta a kutyát. Irgalmatlan nagy, foltos farkaskutya volt. Egyenesen a kapuhoz futott, ott kicsit szaglászott. Aztán feléje fordult. Látni lehetett, hogy szimatol, és hogy megtalálta a nyomot. Lógó fejjel a pinceablakhoz futott, és onnan a felhalmozott deszkákhoz. Pontosan azon az úton, melyen Karcsi járt."

Ódon kínai történetek stílusára emlékeztető próza, melyet civilizált egyszerűségében, valóban maga Lao-Tse, a „Vén gyermek“ írhatott volna, akiről az egyik történet szól és akivel, mint az istennövendékek tanítójával ezt mondatja Balázs: A gyermek teste ifjú, de a nemzedék Szelleme régi benne és öreg.

Valahol messze a harmatos mezőben egy láthatatlan kasza pengett és fehér hajnali szelek zúgatták a berzenkedő fákat édes ízű vízszagot hozván a Duna felől. A pomázi országúton ballagtak ketten a magas jegenyék alatt álmosan, összetámaszkodva mint a részegek és karcsu árnyékuk kifutott messzire a katángvirágos árkon tul a jegenyék árnyékai mellé. Mert a nap épen felkelt. - Nagyon álmos vagy édes? - kérdezte János.

elbeszélés(ek) - Az élet eseményei nem igazodnak a naptárhoz, mert bármikor lehet sorsfordító döntéseket hozni, elköltözni, vagy éppenséggel meghalni, de ez akisregény mégis egy állóképszerű tavaszi hónap története – mint egy festmény. Belépünk ebbe a festménybe, senkiről nem tudunk meg különösebben semmit, de beárnyékolja ezt a pár hetet és a szereplők életét egy súlyos tény, a halál, és egy sajátos optikát kölcsönöz még a nagy újrakezdő tavasznak is.

A mese ma sem kopott ruha mondanivalónk testén, nem szószaporító allegória, van ma is olyan lelki tartalom, amit mese alakba - nem másba - kell kerekíteni. Sorra veszem a meséket „A Csend” és a „Muzsikus mese” kivételével, mind születésük perce óta ismerem őket. „Találtam egy mesét” szoktuk mondani Balázs Bélával és ez helyesen van így. A mesék valamiképpen készen vannak, meseországban készen várják felfedezőjüket s ha „emberi alkotójuk” rájuk lel, hamar szavakba bújnak, hogy senki se láthassa őket mezítelenül. De minden mese mindenkié, csak rá kell bukkanni. A kötetben három tökéletes mese van. A „Csend”, „A három hűséges királylány”, „Wan-Hu-Cseng könyve”.

Vázlatok és novellák. - Na jőjjön, majd megmutatom a nevezetességeket. - Halkan hozzátette: - Az én országomat. De én már gyanakodva kémleltem Marianne arcát. Ugyanolyan …