József Attila Balázsi

autor

A több ezer éves kínai kultúra közmondásai, szólásai és jelképei tükrében


Bármely nép kultúrájának egyetlen kötetbe tömörítése lehetetlen vállalkozás. Hát még egy több ezer esztendős írásbeliséggel rendelkező népé, amely számára a költői képekben való önkifejezés szinte született hajlam. Kínában az erkölcsi tanulságokat megfogalmazó közmondások, szólások minden művelt ember szó- és írásbeli megnyilatkozásában megtalálhatók. Egy-egy kifejezés a kínai nyelvben változatos szerepet tölthet be, így magyarra is különféleképp - szószerkezettel, szólással vagy proverbiummal - fordítható. Gyakran egy adomából kristályosodik ki, ezért számos jelentése van. A köröttünk lévő világ egy és ugyanaz, ám valamennyi nép a maga szemüvegén át látja. A munkaeszközök, az élő néphagyományok, a régi hiedelmek - mind-mind a maguk képére formálják a közmondáskincset. A lónak négy lába van, mégis botlik, mondjuk mi. Bár a ló a Mennyi Birodalomban is a mitológia fontos szereplője, ott ezt így fejezik ki: Néha a majom is leesik a fáról. Leforrázott kutya az esőtől is fél közmondásunk kínai megfelelője: Az íj tükörképét a pohárban kígyónak nézi. A kötet két nagyobb egységre oszlik: első felében 523 szócikk található a közmondások szó szerinti fordításával. A második rész egy művelődéstörténeti kisszótár, amely a megértésükhöz szükséges fogalmak, tárgyak, személyek világában igazítja el az érdeklődő Olvasót, hogy ha találkozik velük, ne mondhassa: "Ez nekem kínai." Ajánljuk e kis gyűjteményt nemcsak a sinológus szakembereknek, hanem mindenkinek, akit érdekelnek a metaforikus emberi gondolkodás egyetemes törvényszerűségei és nyelvünk virágai, a közmondások, szólások.
U dodávateľa
19,30 € 19,69 €