Attila Bánó
autor
30 új meghökkentő eset a magyar történelemből
30 újabb meglepő történet a magyar történelem vérzivataros századaiból. Szó lesz itt többek között a francia koronára áhítozó, 14. századi posztókészítőről, a mohácsi csata után a királyi kincseket Pozsony felé menekítő Habsburg Máriáról, szó lesz a felkapaszkodott Ludovico Gritti drágakőkereskedőről, aki Szapolyai János mellett feszített és a trónjára akart törni, és szó lesz Eger hőséről, Bornemissza Gergelyről, valamint a hóhérjáról, Móré Lászlóról.
Mindig az a legérdekesebb, ami a történelemkönyvekből ki szokott maradni, pláne ha olyan szerző forgatja szavait, mint Bánó Attila, neves újságíró, történelmünk aprólékos és lelkes kutatója.
Bánó Attila kötetei:
55 meghökkentő eset a magyar történelemből
44 meghökkentő eset a magyar történelemből
Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből
Kinizsi özvegyétől Horthy testőréig
Családban a nemzet
Emlékpergető
E visszaemlékezésben - kisgyerekkoromtól a harmadik évezred első évtizedéig – több mint hatvan év emlékképeit rögzítettem. Ezekből kirajzolódik, hogy osztályidegenként számontartott, ötgyermekes családból származó fiatalként mihez tudtam kezdeni a Kádár-rendszer barátságtalan viszonyai között, és milyen vargabetűket, kerülőket kellett tennem ahhoz, hogy grafikusként kereshessem a kenyerem. A rendszerváltás után szakítottam addigi mesterségemmel, mivel a lapszerkesztés és a közéleti újságírás nyújtott számomra új lehetőségeket. A (névmutatóval ellátott) kötet az általam átélt események kulisszatitkain kívül betekintést nyújt a jobboldali sajtó berkeiben lezajlott folyamatok sokak előtt ismeretlen részleteibe is. Többek között olyan ismert, közéleti személyekhez fűződő emlékeimről szólok, illetve adok közre részleteket a velük készített beszélgetésekből, mint Kónya Imre, Tőkés László, Lezsák Sándor, Csurka István, Orbán Viktor, Szokolay Sándor, Szörényi Levente, Makovecz Imre, Szervátiusz Tibor, Pozsgay Imre, Torgyán József. Rajtuk kívül feltűnik helyenként Pongrátz Gergely, Csengey Dénes, Chrudinák Alajos, Döbrentei Kornél, Friderikusz Sándor, Gyárfás Tamás és mások.
Vitéz nagybányai Horthy Miklós, a hazafi
Az utóbbi időkben ismét fellángoltak azok a viták, amelyek nehezítik vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó elfogulatlan megítélését, történelmi helyének korrekt és megnyugtató kijelölését. E téren a legnagyobb gondot az objektivitás hiánya, a valós tényeket figyelmen kívül hagyó indulatok, a vitatott kérdések erőből történő eldöntésének szándéka okozza. Pedig a téma csak nyugodt légkörben, a tárgyilagosságra való törekvés szellemében kerülhet terítékre. A kötetben szereplő publicisztikákkal, jegyzetekkel, interjúkkal a szerző olyan információtöredékeket, véleményeket ad közre, amelyek bővíthetik a vitéz nagybányai Horthy Miklóssal kapcsolatos ismereteket, s hozzájárulhatnak sokat vitatott történelmi szerepének tisztességes megítéléséhez. Bánó Attila e tárgykörben publikált első írásai harminc éve, 1993-ban, a kormányzó kenderesi újratemetése alkalmából jelentek meg a Pest Megyei Hírlapban. Később a Nyugati Magyarságban, a Kis Újságban, a Magyar Hírlapban, történelmi ismeretterjesztő könyvekben, a közelmúltban pedig a Magyar Nemzetben bukkantak fel Horthyval és a korszakkal foglalkozó dolgozatai, publicisztikái.
Gróf Tisza István, a vértanú
Borosjenői és szegedi gróf Tisza István történetét kevesen ismerik, pedig ő volt hazánk legjelentősebb és legtöbbet vitatott politikai vezetője a 20. század hajnalán. Ki volt ő pontosan? Milyen okok vezettek szörnyű tragédiájához? 1918. október végén a magyar állam gépezete megbénult; a politikát ezekben a napokban a fronton és az utcán formálták. A Nagy Háború véget ért, s a vereség bűnbakjának Tisza Istvánt, Magyarország első világháborús miniszterelnökét kiáltották ki, akit október 31-én Hermina úti villájában gyilkoltak meg máig tisztázatlan körülmények között. A gróf korábban országgyűlési képviselő,a Magyar Királyság miniszterelnöke először 1903 és 1905 között, majd 1913 és 1917 között (egyben a király személye körüli miniszter), továbbá a Képviselőház elnöke 1912 és 1913 között, valamint több alkalommal a horvát-dalmát-szlavón tárca nélküli miniszteri tisztséget is betöltötte. A Magyar Tudományos Akadémia tagja. Politikai nézetei szerint az osztrák-magyar dualista rendszer fenntartásának volt a híve, valamint az akkor elterjedt liberális-konzervatív konszenzus képviselője, ezáltal egyszerre volt híve a joguralomnak, a parlamentarizmusnak és az alkotmányos monarchiának, ugyanakkor ragaszkodott az arisztokrácia és a dzsentri vezető szerepének és a korlátozott szavazati jog rendszerének fenntartásához is. Véleménye szerint csak ezek révén maradhat fenn a nemzeti kisebbségekkel szemben a magyar szupremácia, a hagyományos társadalmi rend és kultúra.
A magyar nemes vitézsége
Bánó Attila e kötetében - az Árpád-házi királyok uralkodásától az 1848-49-es szabadságharcig tartó időszakból - azokat a nemeseket és főnemeseket mutatja be, akiknek vitézi cselekedeteiről, háborúkban, csatákban, portyázásokban, párviadalokban való részvételéről hitelt érdemlő feljegyzések, adatok maradtak fenn.
Na stiahnutie
7,86 €
A tudós és a zöldhajú lány
Korponai Félix (őslénykutató, budapesti lakos) szinte csak olyanokat élt át, amiket senki más. Találkozott Luxemburgi Zsigmond magyar királlyal, az Itáliában portyázó honfoglaló magyarokkal, sőt, még IV. Károly német-római császárral is. Az igazi kalandok azonban akkor kezdődnek számára, amikor váratlanul napjaink New Yorkjában találja magát titkos kísérletek, veszélyes maffiózók, korrupt politikusok és egy vonzó zöld hajú lány... Szerelem az első fülharapásra. Múlt és jelen közt repked Bánó Attila abszurd humorral átitatott regénye, érdemes kapaszkodni, úgyis magával ránt!
Na stiahnutie
5,61 €
30 új meghökkentő eset a magyar történelemből
30 újabb meglepő történet a magyar történelem vérzivataros századaiból. Szó lesz itt többek között a francia koronára áhítozó, 14. századi posztókészítőről, a mohácsi csata után a királyi kincseket Pozsony felé menekítő Habsburg Máriáról, szó lesz a felkapaszkodott Ludovico Gritti drágakőkereskedőről, aki Szapolyai János mellett feszített és a trónjára akart törni, és szó lesz Eger hőséről, Bornemissza Gergelyről, valamint a hóhérjáról, Móré Lászlóról. Mindig az a legérdekesebb, ami a történelemkönyvekből ki szokott maradni, pláne ha olyan szerző forgatja szavait, mint Bánó Attila, neves újságíró, történelmünk aprólékos és lelkes kutatója. Bánó Attila kötetei: 55 meghökkentő eset a magyar történelemből, 44 meghökkentő eset a magyar történelemből, Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből, Kinizsi özvegyétől Horthy testőréig, Családban a nemzet
Na stiahnutie
9,29 €
Emlékpergető
E visszaemlékezésben - kisgyerekkoromtól a harmadik évezred első évtizedéig - több mint hatvan év emlékképeit rögzítettem. Ezekből kirajzolódik, hogy osztályidegenként számontartott, ötgyermekes családból származó fiatalként mihez tudtam kezdeni a Kádár-rendszer barátságtalan viszonyai között, és milyen vargabetűket, kerülőket kellett tennem ahhoz, hogy grafikusként kereshessem a kenyerem. A rendszerváltás után szakítottam addigi mesterségemmel, mivel a lapszerkesztés és a közéleti újságírás nyújtott számomra új lehetőségeket. A (névmutatóval ellátott) kötet az általam átélt események kulisszatitkain kívül betekintést nyújt a jobboldali sajtó berkeiben lezajlott folyamatok sokak előtt ismeretlen részleteibe is. Többek között olyan ismert, közéleti személyekhez fűződő emlékeimről szólok, illetve adok közre részleteket a velük készített beszélgetésekből, mint Kónya Imre, Tőkés László, Lezsák Sándor, Csurka István, Orbán Viktor, Szokolay Sándor, Szörényi Levente, Makovecz Imre, Szervátiusz Tibor, Pozsgay Imre, Torgyán József. Rajtuk kívül feltűnik helyenként Pongrátz Gergely, Csengey Dénes, Chrudinák Alajos, Döbrentei Kornél, Friderikusz Sándor, Gyárfás Tamás és mások.
Na stiahnutie
9,29 €
Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből
Ez a kötet mintegy folytatása az 55 meghökkentő eset a magyar történelemből című korábbi munkának. Az itt közreadott történetek jó része sokak számára valóban meghökkentő lehet, hiszen a szerző új kutatási eredmények felhasználásával bővíti történelmi ismereteinket, miközben a legnemesebb értelemben szórakoztatva tanít. A tüzes trón meséje és más Dózsa-mítoszok erős érveket szolgáltat ahhoz, hogy belássuk: a parasztháborút kirobbantó Dózsa a magyar történelem egyik legkártékonyabb figurája volt, így ellentétben az iskolában tanultakkal, Dózsa nem sorolható nemzeti hőseink közé. A Gróf Károlyi Mihály szerepe a Tisza-gyilkosságban c. fejezet egy lépéssel közelebb visz bennünket ahhoz, hogy a Károlyiról felrajzolt korábbi, rá nézve meglehetősen hízelgő történelmi képet letöröljük a történelemoktatás és az ismeretterjesztés táblájáról. A kötetből választ kaphatunk az alábbiakra is: Ki volt az a fiatal túsz, aki túljárt Szulejmán szultán eszén? Vajon tényleg ártatlanul bűnhődött Báthori Anna? Mi volt Gróf Károlyi Mihály szerepe a Tisza-gyilkosságban? Olvashatunk továbbá a szigeti hős, gróf Zrínyi Miklós második házasságáról, megtudhatjuk ki hívta ki párbajra Rettegett Iván cárt, sőt, végre tiszta vizet önthetünk a pohárba azzal kapcsolatban, hogy valójában lejárt-e a sörrel koccintás ,,tilalmának" 150 éve?
Na stiahnutie
8,42 €
Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből
Ez a kötet mintegy folytatása az "55 meghökkentő eset a magyar történelemből" című korábbi munkának. Az itt közreadott történetek jó része sokak számára valóban meghökkentő lehet, hiszen a szerző új kutatási eredmények felhasználásával bővíti történelmi ismereteinket, miközben a legnemesebb értelemben szórakoztatva tanít.
"A tüzes trón meséje és más Dózsa-mítoszok" erős érveket szolgáltat ahhoz, hogy belássuk: a parasztháborút kirobbantó Dózsa a magyar történelem egyik legkártékonyabb figurája volt, így ellentétben az iskolában tanultakkal, Dózsa nem sorolható nemzeti hőseink közé. A "Gróf Károlyi Mihály szerepe a Tisza-gyilkosságban"c. fejezet egy lépéssel közelebb visz bennünket ahhoz, hogy a Károlyiról felrajzolt korábbi, rá nézve meglehetősen hízelgő történelmi képet letöröljük a történelemoktatás és az ismeretterjesztés táblájáról.
A kötetből választ kaphatunk az alábbiakra is: Ki volt az a fiatal túsz, aki túljárt Szulejmán szultán eszén? Vajon tényleg ártatlanul bűnhődött Báthori Anna? Mi volt Gróf Károlyi Mihály szerepe a Tisza-gyilkosságban?
Olvashatunk továbbá a szigeti hős, gróf Zrínyi Miklós második házasságáról, megtudhatjuk, ki hívta ki párbajra Rettegett Iván cárt, sőt, végre tiszta vizet önthetünk a pohárba azzal kapcsolatban, hogy valójában lejárt-e a sörrel koccintás "tilalmának" 150 éve.
A nagysikerű barangolás a tények és tévhitek birodalmába folytatódik.
Vypredané
17,27 €
44 meghökkentő eset a magyar történelemből
Bánó Attila számtalan érdekes, talán kevésbé ismert rejtélyes történettel szórakoztatta eddig olvasóit. Ebben a kötetben a szerző 44 történeten keresztül a becsület különböző aspektusait mutatja be egy hatévszázados időutazáson keresztül. Nyomozhatunk egy kicsit Anjou Mária titokzatos halála kapcsán. Vajon a rejtélyes lovas baleset valóban baleset volt? Hogy viszonyultak a paráznasághoz a korabeli uralkodók? Igaz, hogy Hunyadi egy "dublőr" segítségével menekült meg? Mátyás király miért törte össze a velencei üvegből kapott ajándékait? Miért harcoltak a patikusok az orvosok ellen az 1600-as években? Vajon mi járt annak a könyvnyomtatónak, aki kijavította a Biblia hibáit? Hogy halt ki a Zrínyi család? Vajon jól ítéljük meg az iszlám hatásait? Mit súg erről nekünk a történelem? Mi lehetett az Ady Endre és Tisza István közötti ellentét valódi oka? Az érdekes kérdésekre sokszor meghökkentő vagy épp megdöbbentő válaszokat kaphatunk.
Vypredané
13,97 €
14,25 €