Viktória Baráth

autor

Botrányos örökös


A hatalomnak ára van. De a szerelemnek még nagyobb.Lena eddig mindent megtett, hogy elmeneküljön önmaga elől. Botrányos bulik, futó kalandok és címlapokra kívánkozó éjszakák között élt – egyetlen szabályt betartva: nem kötődni semmihez és senkihez.A királyi család fekete bárányaként mindig is tudta, hogyan hívja fel magára a figyelmet. Arra azonban nem volt felkészülve, hogy egyetlen telefonhívás örökre megváltoztathatja az életét. Egy tragédia, amely összetöri egy nemzet szívét…Lena nem született királynőnek, most mégis meghajol előtte a világ, amelynek legszívesebben hátat fordítana. De most már nincs hová menekülni.Ahhoz, hogy helytálljon, segítségre van szüksége, és Thomas Bredford pontosan tudja, hogyan működik a hatalom világa. Csakhogy a férfi nem a királynőt látja benne, hanem azt a lányt, aki Lena mindig is lenni akart. Miközben a palota falai között titkok, játszmák és árulások szövik át a mindennapjait, a fiatal trónörökös egyre inkább rádöbben: nemcsak egy ország jövője múlik a döntésein, hanem a saját boldogsága is.Baráth Viktória regénye a királyi udvar zárt ajtók mögötti világába vezet, ahol az intrika és a szenvedély veszélyesen összefonódik. Készen állsz belépni az aranykapukon?  „Gördülékeny stílus.” – Bookish Moments
Pripravujeme
15,21 €

Szerelem és más hazugságok


A szabadság néha ott kezdődik, ahol minden más véget ér. Adél egész életét úgy élte, ahogy mások elvárták tőle. A szerelmet választotta a szenvedélye helyett, a biztonságot az álmok helyett, és egy unalmas munkát a színpad helyett. Viszont amikor kiderül, hogy vőlegénye hónapok óta megcsalja, egyetlen nap alatt összeomlik minden. Kénytelen újragondolni, ki is ő valójában - és ki szeretne lenni a jövőben. Mikor már azt hitte, hogy számára minden ajtó becsukódott, hirtelen kinyílik egy ablak: ajánlatot kap Budapest egyik legelitebb eszkortügynökségétől. Az Ékkörnél minden a látszatról, a titoktartásról és az irányítás elvesztéséről szól. Miközben Adél megpróbálja a legtöbbet kihozni az új helyzetből, váratlanul visszatér az életébe a zene - és vele együtt Bence, aki nem csak a hangját hallja meg... Látja benne azt a nőt is, akivé válhatna. Te mit adnál fel egy második esélyért? Baráth Viktória története szerelemről, szabadságról, árulásról és újrakezdésről szól. Egy regény, amely segít megtalálni a hangodat egy olyan világban, ahol mindenki azt akarja, hogy hallgass.
Na sklade 1Ks
16,90 €

A szerencse ígérete


Mit hoz a jövő?A múltjuk elől menekülve Elena és David Hill Las Vegasba költözik, hogy mindent elölről kezdjenek. Új név és személyiség várja őket, egy dolog azonban nem változott: ők lesznek a város legnagyobb droghálózatának vezetői. Látszólag ott folytatják, ahol abbahagyták, a régi döntéseiknek azonban ára van.Elena nehezen küzd meg az őt kísértő démonokkal, és ez a munkájára és a kapcsolatára is sötét árnyékot vet. Egy fiatal férfi reményt hoz az életébe, azt azonban nem is sejti, hogy ez a találkozás lesz egyben a végzete is...David igyekszik minden sérelmét magába fojtani, amelytől könnyen elveszítheti Elena bizalmát és szerelmét. Veszélyes játszmába kezd az orosz maffiával, hogy megmentse a szeretett nőt. Az ellenségnek azonban más tervei vannak velük.A többszörösen Aranykönyv díjra jelölt Baráth Viktória nagy sikerű A főnök-sorozatának éldekorált legújabb és egyben befejező részében összecsapnak a hullámok Elena és David feje fölött. Vajon sikerül kimenekülniük abból a csapdából, amelyet a sors állított nekik? „Imádom az írónő műveit!” – Faythe könyveskuckója
Na stiahnutie
12,67 € 16,90€

A főnök 3.


Mit hoz a jövő? A múltjuk elől menekülve Elena és David Hill Las Vegasba költözik, hogy mindent elölről kezdjenek. Új név és személyiség várja őket, egy dolog azonban nem változott: ők lesznek a város legnagyobb droghálózatának vezetői. Látszólag ott folytatják, ahol abbahagyták, a régi döntéseiknek azonban ára van. Elena nehezen küzd meg az őt kísértő démonokkal, és ez a munkájára és a kapcsolatára is sötét árnyékot vet. Egy fiatal férfi reményt hoz az életébe, azt azonban nem is sejti, hogy ez a találkozás lesz egyben a végzete is... David igyekszik minden sérelmét magába fojtani, amelytől könnyen elveszítheti Elena bizalmát és szerelmét. Veszélyes játszmába kezd az orosz maffiával, hogy megmentse a szeretett nőt. Az ellenségnek azonban más tervei vannak velük. A többszörösen Aranykönyv díjra jelölt Baráth Viktória nagy sikerű sorozatának befejező részében összecsapnak a hullámok Elena és David feje fölött. Vajon sikerül kimenekülniük abból a csapdából, amelyet a sors állított nekik?
Na sklade 1Ks
19,72 €

A szerencse ígérete - A főnök 3


KÜLÖNLEGES, ÉLFESTETT KIADÁS Mit hoz a jövő? A múltjuk elől menekülve Elena és David Hill Las Vegasba költözik, hogy mindent elölről kezdjenek. Új név és személyiség várja őket, egy dolog azonban nem változott: ők lesznek a város legnagyobb droghálózatának vezetői. Látszólag ott folytatják, ahol abbahagyták, a régi döntéseiknek azonban ára van. Elena nehezen küzd meg az őt kísértő démonokkal, és ez a munkájára és a kapcsolatára is sötét árnyékot vet. Egy fiatal férfi reményt hoz az életébe, azt azonban nem is sejti, hogy ez a találkozás lesz egyben a végzete is... David igyekszik minden sérelmét magába fojtani, amelytől könnyen elveszítheti Elena bizalmát és szerelmét. Veszélyes játszmába kezd az orosz maffiával, hogy megmentse a szeretett nőt. Az ellenségnek azonban más tervei vannak velük. A többszörösen Aranykönyv díjra jelölt Baráth Viktória nagy sikerű A főnök-sorozatának éldekorált legújabb és egyben befejező részében összecsapnak a hullámok Elena és David feje fölött. Vajon sikerül kimenekülniük abból a csapdából, amelyet a sors állított nekik?
Na sklade 3Ks
19,72 €

Történetek a hóesésben


A karácsony a csodák ideje – amikor a múlt és a jelen találkozik, a hétköznapok lelassulnak, és a szívünk újra megtelik melegséggel.Ebben a különleges novelláskötetben az írónő könyveiből már jól ismert szereplők és új karakterek történetei fonódnak össze az ünnep fényében. Baráth Viktória korábbi regényeinek világa most újra életre kel a havas utcákon, a gyertyafényes ablakok mögött, a forraltbor-illatú estéken. Ezek a csodálatos novellák nemcsak az ünnepre hangolnak, hanem arra is emlékeztetnek, milyen fontos megállni, elcsendesedni, és meghallani a lélek halk üzeneteit.
Na stiahnutie
10,14 € 11,26€

A múlt kísértése - bővített újrakiadás - A főnök 2. - Élfestett


A múltban elkövetett hibáink életünk végéig kísértenek? Ana Moreno élete darabjaira hullott, miután mindent és mindenkit elveszített, aki számára fontos volt. Az otthonát is kénytelen elhagyni. Az albuquerque-i alvilág királynője immár csak egy kis tijuanai kocsma tulajdonosa. Jóval szerényebben él, de ebben a nehéz helyzetben is megtalálta a boldogságot: új barátokat szerzett, jótékonykodik, és úgy tűnik, a magánéleti gondjai is megoldódni látszanak. Egy nap azonban betoppan hozzá egy rég nem látott ismerős. Ana csak úgy szabadulhat meg a múltja sötét árnyékától, ha elfogadja a férfi ajánlatát. Ehhez viszont kockára kell tennie a saját életét. Begyógyulhatnak valaha a fájó sebeink? Jóvátehetjük a régmúltban elkövetett bűneinket? Képesek vagyunk megbocsátani a megbocsáthatatlant? Hogyan léphetünk ki egy olyan világból, ami egykor az életünk része volt? A többszörösen Aranykönyv díjra jelölt Baráth Viktória A főnök-sorozatának második, megújult és éldekorált kötetében Mexikóba visz minket, ahol a jót és a rosszat csak egy vékony határ választja el egymástól. Ezt a határt pedig nagyon könnyű átlépni. A bővített újrakiadásban eddig ismeretlen részletek kerülnek napvilágra, amelyek teljesen új megvilágításba helyezik a történetet.
Na sklade 1Ks
19,72 €

A szolgálólány – Az Ashton-ház


A látható sebek begyógyulnak, de a lelkünkön lévők talán soha. Emma, az első világháború következtében árván maradt fiatal lány képtelen egyedül megküzdeni az élet nehézségeivel. Szerencsére munkát és segítséget kap egyik ismerősétől. Egy London közeli kisváros nemesi családja alkalmazásába állhat mint szolgálólány. Emma egy kicsit sem lelkesedik az új életéért, de muszáj beletanulnia, ha boldogulni akar. A szabadság és az önállóság iránti vágy viszont még most is élénken él benne. Sir William hazatért a háborúból, de egy része örökre ott maradt. Gépiesen éli életét, megházasodott, az apja téglagyárát igazgatja, és közben igyekszik mindent úgy tenni, ahogyan azt mások elvárják tőle. Legbelül azonban másra vágyik. Az új szolgálólány érkezése az egész család életét felbolygatja. Főleg Williamét. Hamar megtalálják a közös hangot, és így mindkettőjük sorsa új irányt vehet… Képes a szerelem ledönteni a társasági és vagyoni korlátokat? Érezheti ugyanazt két ember, akik teljesen különböző életet élnek? Baráth Viktória első történelmi-romantikus regénye a vágyódásról, a reményről és a tragikus sorsokról mesél, a tőle már megszokott, hamisítatlan stílusban.
Na sklade 2Ks
18,93 €

Egy év Provence-ban


A fiatalon megözvegyült Lily szürke hétköznapjait éli. Valaha imádta a belvárosi forgatagot, a nyüzsgő életet és a fotózást, amely nemcsak a munkája volt, hanem a szenvedélye is. Mára ez azonban csak egy rég elfeledett élet foszlánya maradt... Nem szívesen tekint vissza a múltjára, így viszont képtelen feldolgozni a gyászát és a traumáit. Csupán egy galéria falán lógó kép emlékezteti arra, ki is volt ő valójában. Egy nap azonban megtudja, elhunyt férje ráhagyott egy birtokot Saint-Rémy-de-Provence mellett. Lily minden porcikájával tiltakozik az ellen, hogy oda utazzon. Nem akarja megtartani a házat és a földet. Azonban amikor kiderül, más is igényt tart rá, rádöbben, nem hagyhatja elveszni múltja utolsó darabkáit. Étienne, a fiatal szakács személyében ellenfelére akad, akivel – ha tetszik, ha nem – együtt kell dolgoznia, hogy megmentsék a birtokot. Mindketten épp elég terhet cipelnek a vállukon ahhoz, hogy egy idő után rájöjjenek, annyira nem is különböznek egymástól, mint azt elsőre gondolták... Baráth Viktória ezúttal a mesés délfrancia vidékre kalauzolja olvasóit, ahol mindent átjár a szabadság, az élet iránti szeretet és a szerelem. Amíg Lily rátalál a boldogságra, mi is újra hinni kezdünk a második esélyben, és rájövünk, hogy nincs olyan reménytelen helyzet, amiből ne lenne kiút.
Na sklade 1Ks
16,90 €

A főnök 1: A fogság gyönyöre - bővített újrakiadás - Élfestett


Valóban te irányítod a saját életedet? Ana Moreno békésen él Albuquerque leggazdagabb negyedében. Mindene megvan, amiről egy nő álmodhat: csodás ház, személyzet és egy milliomos vőlegény, akivel boldogan tervezgetik az esküvőjüket. A rózsaszín álomvilágnak azonban vége szakad, amikor egy este ismeretlenek elrabolják Anát. A lány ekkor döbben rá arra, hogy az élete mégsem volt olyan fényes és csillogó, mint ahogy azt gondolta. Fogvatartója válaszút elé állítja: ha életben akar maradni, meg kell tanulnia alkalmazkodni ahhoz a kegyetlen világhoz, amelybe került. A titkok és csalódások hálójában őrlődve azonban arra még ő sem számít, hogy a bosszúvágy egy teljesen új emberré fogja változtatni. Hol a határ jó és rossz között? Mire lehet képes az ember, ha a megtorlás hajtja? Vajon létezhetnek valódi érzelmek egy kegyetlen világban, vagy csak az érdek vezérli a tetteinket? A többszörösen Aranykönyv díjra jelölt Baráth Viktória egyik legsikeresebb regényének bővített újrakiadása megújult külsővel, exkluzív élfestett kiadásban még több izgalmat és fordulatot ígér. Érzelmekben és erotikában gazdag történetben mutatja be az alvilág rideg valóságát.
Na sklade 1Ks
19,72 €

A múlt kísértése (bővített újrakiadás)


A múltban elkövetett hibáink életünk végéig kísértenek?Ana Moreno élete darabjaira hullott, miután mindent és mindenkit elveszített, aki számára fontos volt. Az otthonát is kénytelen elhagyni. Az albuquerque-i alvilág királynője immár csak egy kis tijuanai kocsma tulajdonosa. Jóval szerényebben él, de ebben a nehéz helyzetben is megtalálta a boldogságot: új barátokat szerzett, jótékonykodik, és úgy tűnik, a magánéleti gondjai is megoldódni látszanak. Egy nap azonban betoppan hozzá egy rég nem látott ismerős. Ana csak úgy szabadulhat meg a múltja sötét árnyékától, ha elfogadja a férfi ajánlatát. Ehhez viszont kockára kell tennie a saját életét.Begyógyulhatnak valaha a fájó sebeink? Jóvátehetjük a régmúltban elkövetett bűneinket? Képesek vagyunk megbocsátani a megbocsáthatatlant? Hogyan léphetünk ki egy olyan világból, ami egykor az életünk része volt?A többszörösen Aranykönyv díjra jelölt Baráth Viktória A főnök-sorozatának második, megújult és éldekorált kötetében Mexikóba visz minket, ahol a jót és a rosszat csak egy vékony határ választja el egymástól. Ezt a határt pedig nagyon könnyű átlépni. A bővített újrakiadásban eddig ismeretlen részletek kerülnek napvilágra, amelyek teljesen új megvilágításba helyezik a történetet. „Pörgős történet.” – Pandalány olvas
Na stiahnutie
12,67 € 16,90€

A fogság gyönyöre (bővített újrakiadás)


Valóban ?te irányítod a saját életedet? Ana Moreno békésen él Albuquerque leggazdagabb negyedében. Mindene megvan, amiről egy nő álmodhat: csodás ház, személyzet és egy milliomos vőlegény, akivel boldogan tervezgetik az esküvőjüket.  A rózsaszín álomvilágnak azonban vége szakad, amikor egy este ismeretlenek elrabolják Anát. A lány ekkor döbben rá arra, hogy az élete mégsem volt olyan fényes és csillogó, mint ahogy azt gondolta.  Fogvatartója válaszút elé állítja: ha életben akar maradni, meg kell tanulnia alkalmazkodni ahhoz a kegyetlen világhoz, amelybe került. A titkok és csalódások hálójában őrlődve azonban arra még ő sem számít, hogy a bosszúvágy egy teljesen új emberré fogja változtatni. Hol a határ jó és rossz között? Mire lehet képes az ember, ha a megtorlás hajtja? Vajon létezhetnek valódi érzelmek egy kegyetlen világban, vagy csak az érdek vezérli a tetteinket? A többszörösen Aranykönyv díjra jelölt Baráth Viktória egyik legsikeresebb regényének bővített újrakiadása megújult külsővel, exkluzív élfestett kiadásban még több izgalmat és fordulatot ígér. Érzelmekben és erotikában gazdag történetben mutatja be az alvilág rideg valóságát.   „A történet magával ragadó, letehetetlenné varázsolja a könyvet.” – Nikii Könyvblog
Na stiahnutie
12,67 € 16,90€

A szolgálólány


A látható sebek begyógyulnak, de a lelkünkön lévők talán soha.Emma, az első világháború következtében árván maradt fiatal lány képtelen egyedül megküzdeni az élet nehézségeivel. Szerencsére munkát és segítséget kap egyik ismerősétől. Egy London közeli kisváros nemesi családja alkalmazásába állhat mint szolgálólány. Emma egy kicsit sem lelkesedik az új életéért, de muszáj beletanulnia, ha boldogulni akar. A szabadság és az önállóság iránti vágy viszont még most is élénken él benne.Sir William hazatért a háborúból, de egy része örökre ott maradt. Gépiesen éli életét, megházasodott, az apja téglagyárát igazgatja, és közben igyekszik mindent úgy tenni, ahogyan azt mások elvárják tőle. Legbelül azonban másra vágyik.Az új szolgálólány érkezése az egész család életét felbolygatja. Főleg Williamét. Hamar megtalálják a közös hangot, és így mindkettőjük sorsa új irányt vehet…Képes a szerelem ledönteni a társasági és vagyoni korlátokat? Érezheti ugyanazt két ember, akik teljesen különböző életet élnek?Baráth Viktória első történelmi-romantikus regénye a vágyódásról, a reményről és a tragikus sorsokról mesél, a tőle már megszokott, hamisítatlan stílusban.
Na stiahnutie
10,56 € 14,08€

Egy év Provence-ban


A fiatalon megözvegyült Lily szürke hétköznapjait éli. Valaha imádta a belvárosi forgatagot, a nyüzsgő életet és a fotózást, amely nemcsak a munkája volt, hanem a szenvedélye is. Mára ez azonban csak egy rég elfeledett élet foszlánya maradt... Nem szívesen tekint vissza a múltjára, így viszont képtelen feldolgozni a gyászát és a traumáit. Csupán egy galéria falán lógó kép emlékezteti arra, ki is volt ő valójában.Egy nap azonban megtudja, elhunyt férje ráhagyott egy birtokot Saint-Rémy-de-Provence mellett. Lily minden porcikájával tiltakozik az ellen, hogy oda utazzon. Nem akarja megtartani a házat és a földet. Azonban amikor kiderül, más is igényt tart rá, rádöbben, nem hagyhatja elveszni múltja utolsó darabkáit. Étienne, a fiatal szakács személyében ellenfelére akad, akivel – ha tetszik, ha nem – együtt kell dolgoznia, hogy megmentsék a birtokot.Mindketten épp elég terhet cipelnek a vállukon ahhoz, hogy egy idő után rájöjjenek, annyira nem is különböznek egymástól, mint azt elsőre gondolták...Baráth Viktória ezúttal a mesés délfrancia vidékre kalauzolja olvasóit, ahol mindent átjár a szabadság, az élet iránti szeretet és a szerelem. Amíg Lily rátalál a boldogságra, mi is újra hinni kezdünk a második esélyben, és rájövünk, hogy nincs olyan reménytelen helyzet, amiből ne lenne kiút. „Valósághű, érzelmes történet a második esélyről.” - Könyvmolyok szerint a világ
Na stiahnutie
10,56 € 14,08€

Ártatlanok


Szerelem, kötelesség, hűség Thomas Parker különleges ügynök nehéz időszakon van túl. A sok csalódás és veszteség után a munkájába temetkezik. A karrierje felfelé ível, magánéletét azonban elhanyagolja. Megbízzák egy Los Angeles-i bűnszervezet fejének elfogásával. Az ügy azonban bonyolultabb, mint hinné: a férfi üzletfelei sorra öngyilkosok lesznek, mielőtt még Parker elkaphatná őket. Ám nem csak ez zökkenti ki a nyomozásból. Amikor megismerkedik Norah-val, a fiatal tanárnővel, úgy érzi, új esélyt kapott a boldogságra. Látszólag ő a tökéletes nő a számára, de idővel egyre több furcsaság történik körülötte. Parker ezt nem hajlandó tudomásul venni, de amikor rájön, hogy a lány rejteget előle valamit, már tudja, hogy nem menekülhet a saját sorsa elől... Baráth Viktória regénye egy izgalmas és vérpezsdítő romantikus krimi. Vajon ebben a történetben a szenvedély felülírja a józan ész szabályait?
U dodávateľa
16,90 €

Ártatlanok


„Izgalmas és fordulatokkal teli történet.” – Blanka könyvespolca Szerelem, kötelesség, hűség Thomas Parker különleges ügynök nehéz időszakon van túl. A sok csalódás és veszteség után a munkájába temetkezik. A karrierje felfelé ível, magánéletét azonban elhanyagolja.  Megbízzák egy Los Angeles-i bűnszervezet fejének elfogásával. Az ügy azonban bonyolultabb, mint hinné: a férfi üzletfelei sorra öngyilkosok lesznek, mielőtt még Parker elkaphatná őket. Ám nem csak ez zökkenti ki a nyomozásból. Amikor megismerkedik Norah-val, a fiatal tanárnővel, úgy érzi, új esélyt kapott a boldogságra. Látszólag ő a tökéletes nő a számára, de idővel egyre több furcsaság történik körülötte. Parker ezt nem hajlandó tudomásul venni, de amikor rájön, hogy a lány rejteget előle valamit, már tudja, hogy nem menekülhet a saját sorsa elől… Baráth Viktória regénye egy izgalmas és vérpezsdítő romantikus krimi. Vajon ebben a történetben a szenvedély felülírja a józan ész szabályait?  „Magába szippantott.” – Other side of the Moon „Baráth Viktória regényei addiktívak!” – Pink Princess Reads
Na stiahnutie
10,56 € 14,08€