Katalin Báron

Búcsúztam Indiától. Sétáltam céltalanul, bámultam a narancssárga hajú vándorköszörűst, a hajat nyíró borbélyt, kinek kopott széke két gyümölcshalom között állt és egy fára szegezett, repedt tükör előtt, drukkoltam a tolvaj majmoknak, hogy felérjenek a szerzett zsákmánnyal a legközelebbi fa csúcsára anélkül, hogy leejtenék azt. Belemosolyogtam a robogókon hármasával ülő, integető férfiak villódzó szemébe, csodáltam a szárit viselő nőket, nem zavart a bűz, és az sem, hogy az út szélén bokáig ért a szemét. Bolond módjára élveztem a felfoghatatlan káoszt, imádott Indiámat.