László Bártfai

autor

155 sajtos étel


A kötetben a különböző sajtfélék felhasználására és a házi sajtkészítésre vonatkozó hasznos tanácsokon túl sajttal készülő levesek, hús- és zöldséges ételek, saláták, desszertek receptjei is megtalálhatók. Kedvcsinálóként néhány recept a kínálatból: sajtos zellerleves, pikáns sajtos csirkemell, rokfortos pulykamell, parmezános puffancs, krémsajttal töltött őszibarack.
U dodávateľa
1,53 € 1,61 €

A 100 legjobb recept sörrel és borral


Nem tudjuk pontosan, mikor kezdett el az ember alkoholos italokkal főzni, sütni, aminthogy azt sem, hogyan jött rá az előnyeire. Valószínű, hogy ennek tudománya szinte egyidős a sör és a bor ismeretével. Annyit tudunk, hogy a késő őskori emberek már ismerték a sört. A gabonafélékből erjesztett, alkoholtartalmú ital készítésére véletlen felfedezés vezette rá őseinket: a kövek között durva (darás) lisztté őrölt vadgabona-magvakat vízzel keverve, kásaként fogyasztották, sőt, víz hiányában bizony nyállal keverték. (Ez volt az emberiség első `kenyere`, azaz fő tápláléka. Vö. a kenyér szó ma is élő táplálék, eledel jelentésével!) A vizes gabonakása pedig -- különösen meleg időben -- egy idő után erjedni kezd, a szinte mindenütt jelen lévő erjesztő mikroorganizmusok tevékenysége következtében.
Vypredané
1,23 € 1,29 €

A 100 legjobb recept erdei gyümölcsből


Az erdőt, mezőt járó ősemberek jól ismerték a vadon gyümölcseit. Míg az elejthető vadak után kutattak, sokszor csak a vadon termő gyümölcsök fogyasztásával tartották fenn magukat. Ám hamarosan rájöttek arra is, hogy az elejtett vadak húsa könnyebben emészthető, ha az erdőkön, mezőkön termő gyümölcsökkel együtt fogyasztják. Manapság, amikor a médiákból arról tájékozódhatunk, hogy a termesztett gyümölcsök terméshozamát, állagát és ízét a hagyományos növénynemesítési módszereken túl génmanipulációval is módosítják, egyre többen fordulunk a `tiszta forrásokhoz`. Szerencsére, ma még elegendő mennyiségben fellelhetők a nagyüzemi termesztés alá nem vont erdei gyümölcsök. Ezek hamisítatlan, eredeti ízeket kínálnak, és mentesek minden vegyszertől. Igaz, nehéz ezeket megfelelő mennyiségben begyűjteni, ámde megéri a fáradságot. Főleg, ha magunk gyűjtjük, mivel ilyenkor a munkát kellemes kirándulással kapcsolhatjuk össze, és a gyümölcsök begyűjtéséből kiveheti a részét a család apraja-nagyja...
Vypredané
0,91 € 0,96 €

155 magyaros étel


Kedvcsinálóként szeretnénk kiemelni néhány érdekes receptet, mint például a balatoni mustos birkapecsenyét, az erdélyi gombóclevest, a korcsmárosné rakottasát vagy a ladikosok batyus halászléjét. A magyaros ételek egyik elmaradhatatlan fűszere a jó m inőségű őrölt piros paprika. Az ételeink szép színét a hőmérséklet megfelelő szabályozásával érjük el. Mindig a megfelelő mértékkel, de bátran használjunk zsírt, mert az igazi magyaros ízeket így adja ki az étel
Vypredané
2,55 € 2,68 €

A 100 legjobb recept kirándulóknak


Amint kisüt a nap, és elolvadoznak az utolsó hófoltok is, megkezdődik a várva várt kirándulási szezon. Előkerülnek a hátizsákok, kerékpárok, felcsomagolunk az autóba, és már indulunk is világot látni, jó levegőt szívni. Vár az erdő, mező, a patakpart, előszedjük a gondosan eltett pecabotokat, grillezőket, és útnak eredünk. Első fontos kérdés ilyenkor, hogy vigyünk-e magunkkal harapnivalót, vagy útközben betérünk egy csárdába, kisvendéglőbe? Aki úgy dönt, hogy vadregényes, magányos helyre vágyik, jobb, ha szépen otthon felcsomagolja az elemózsiát. Aki szereti a parázson sült ételek elkészítésének ceremóniáit, és `robinsonos` kalandvágy hajtja, hogy a semmi közepén is finom falatokat kóstolhasson, az úgy indul el otthonról, hogy nem csak a pénztárcáját viszi magával. Külön varázsa van ilyenkor annak is, hogy együtt ügyeskedik a család a rőzsehordáskor, ágaprításkor, tűzrakáskor; mindenkinek megvan a maga fontos feladata, mely nélkül a finom, szabadban sült- főtt étel nem készülhetne el. Milyen öröm a kicsinyeknek, hogy nem kell kínosan ügyelni a konyha tisztaságára, nem kell ilyenkor betartani az otthon állandóan hangoztatott evési etikettet! Mindenki felszabadult, bárki ötletességére, ügyességére szükség van, az élet kalandos oldaláról mutatkozik meg és hívogat.
Vypredané
1,10 € 1,16 €

155 szárnyasétel


Csirke, jérce, tyúk, kakas, pulyka, kacsa, liba, gyöngyös - megannyi remek fogás alapanyagát adják. Nem csak a kiadós mellehúsából és a combokból készíthetünk változatos és ízletes ételeket, hanem az aprólékokat is igen gazdaságos módon használhatjuk fel. A szárnyasokat főzhetjük, süthetjük, töltve, rántva vagy tűzdelve, készíthetjük egészben vagy darabolva.
Vypredané
1,53 € 1,61 €

155 Tepsis sütemény


Ha a finom sütemények illata bejárja a házat, nehéz ellenállni a csábításnak. Sebaj, egy egész tepsiből biztosan mindenkinek jut elég. Receptjeink között vannak a régi jó piték, stanglik, lepények de igyekeztünk a modern konyha követelményeit szem előtt tartva válogatni a szupergyors és könnyű süteményekből is.
Vypredané
1,53 € 1,61 €

A 100 legjobb recept ínyenceknek


Gourmand -- mondjuk az ínyenc emberre. A francia szó eredeti jelentése nagyevő. Ma már azonban nem a feneketlen gyomrú, állandóan éhes, mindent felfalni kész ember jut eszünkbe, hanem az igazi ínyenc, aki élvezettel eszik. De mi kell ahhoz, hogy valaki élvezettel egyék? Életkedv, fantázia és vágy. Az ínyenc nemcsak a fizikai örömöt, az ízlelés gyönyörűségét, az étel illatát, látványát fogadja be, éli át, hanem attól válik számára élvezetté az étel elkészítése, tálalása és elfogyasztása, hogy belevetíti a vágyait is. Így válik élvezetté a jól elkészített és szépen tálalt falatok megrágása, lenyelése. Az igazi ínyenc az élet más területein is vágyteli és életvidám, kedvét leli abban, amit tesz. S ha maga készíti az ételt -- akár saját magának, akár szeretteinek vagy vendégeinek --, színes vágyaitól, felfokozott érzékiségétől lesz az ínycsiklandó és élvezetes, mint a szépasszony forró csókja...
Vypredané
1,10 € 1,16 €

155 karácsonyi sütemény


A témánként 155 receptet kínáló sorozatunkban többnyire nem túl bonyolult, bárki által könnyen elkészíthető étel leírását válogattuk össze. Kedvcsinálóként szeretnénk kiemelni néhány sütemény receptet, mint például a karácsonyi mákos hold, a narancso s alagút, a mogyorós karikák vagy a fahéjas csillagok. Mi lehet hangulatosabb a karácsonyi várakozás időszakában, mint amikor csábító sütemények illata járja be a lakást?
Vypredané
1,89 € 1,99 €

155 kenyér, kalács és péksütemény


Kedvcsinálóként szeretnénk kiemelni néhány érdekes receptet, mint például a kovászolt burgonyás kenyeret, a teljes kiőrlésű tökmagost, az erdélyi kukoricás fonatot, a mézes köleskenyeret, a kolozsvári káposztás cipót vagy a reform sajtos bucit.
Vypredané
1,89 € 1,99 €

155 muffin


A szükséges hozzávalók egytől-egyig beszerezhetők az üzletekben és a piacokon.Kedvcsinálóként szeretnénk kiemelni néhány érdekes muffinreceptet, mint például az édes zabkorpás-szerecsendióst, a karottás- ananászost, a boros-dinnyést vagy a sós hawaii sonkást. A muffinok mindig és mindenhol népszerűek.
Vypredané
1,89 € 1,99 €