Hernádi Bence

Egy király. Egy hős. Egy apród. Szerelemben élnek, s alighanem sokakban felmerülő érzésekről beszélnek. Vagy legalábbis hőseinkben tombolnak és kitörni vágynak. Boldogok, de van rajtuk felelősség, hiszen a korona csupán egy fő fejét nyomja. Vagy többekét is? A király van az országért, vagy fordítva?

Hogy olvasóinknak kezébe került, Csupán e pár sor egy verses kötetben, Hogy íráskor a költő el-elmerült, Attól lett az egész szöveg kötetlen. Hogy szép szavaktól teljesen felderült, Az okát keresem utam követve, Hogy összes idegszálam is megfeszült, Mert szavaim sok érzelem övezte. Hogy szerelmem a fájdalmammal vegyült, nem történhetett mégsem mind hiába, s az sem, hogy életem kezébe adtam; Hogy így lehessen a helyzet felhevült, szétkiáltom hát az egész világba: magam után tintát, papírt hol hagytam.

 Meghasonlások. Szabad asszociálni, kinek mit jelent. Jelentheti a hasonmást, a hasonlóságot, de az összeférhetetlenséget is önmagunkkal. Vagy arra is utalhat: „képére és hasonlatosságára teremtette”.  Bárhogy is, egy verseskötet, szkeptikusoknak átiratos kötet. 40 vers, 40 költői stílusban. Ezek a versek strófákban, vagyis rímképletben és szótagszámban megegyeznek az eredetivel, olykor soraik és stílusuk is egészen hasonló. Egyébiránt személyes hangvételűek, mondhatjuk, hogy ez az én tiszteletbeli „Így írtok ti”-m.