József Benke

A tankönyv tíz fejezetben foglalja össze az orvostudomány históriáját úgy, hogy az archaikus és az antik orvoslásról szóló fejezet még valóban a medicina történetét tárgyalja, a középkort és az egyetemalapítások korát (az ún. folyamatos orvosképzés megindulását) összegező két fejezet azonban már inkább csak az európai és az arab (talán pontosabb lenne a Mediterraneum térsége körüli) orvoslásról szól. Ennek megfelelően ez az első négy rész mintegy 20-20 oldal terjedelmű, az utolsó hat pedig 10-10 oldal. A reneszánsz és a humanizmus kora, a XVIII., a XIX. század, valamint a XX. század első felének orvoslása, továbbá az Orvosi szakágazatok kialakulása a XIX. században című fejezet (már szinte csak) az európai medicina történetével foglalkozik. (Ez utóbbinál annyival terjedelmesebb anyagról van szó, amennyiben be akarja mutatni azt, hogy pl. az ún. sebészeti kisklinikumok, ill. az egyes modern, napjainkig alakuló orvosi diszciplínák története sem önálló ágazatként-tudományként való megjelenésükkel kezdődik; itt ez az ortopédia történetét foglalja össze, bemutatva, hogy az annyi évezred, amennyi évszázad az Andry alkotta fogalomtól máig eltelt.) Az utolsó fejezet a magyar orvostudomány történetét dolgozza fel a középkori pécsi egyetem alakulásáig, különös tekintettel arra, hogy oktattak-e orvoslást (a XIV. századot követő magyar eredmények rövid összegezése az egyes fejezetek végén található). A könyv 240 (köztük 152 színes) képet tartalmaz (a könyvben szereplő mintegy félezer orvos közül 93-nak a képét - festmény, szobor, fénykép formájában - közli).

"Tanulságos, érdekes és nem utolsósorban szép. Így lehetne jellemezni azt a munkát, mely negyvennégy fertőző járványos betegség jellegének, az egyes betegségek pontos orvosi diagnózisának, valamint történetének leírását mintegy 90 oldalon teszi meg bőségesen illusztrált 290 oldalas könyvben. Azaz a szerző 200 oldalt szentel annak a mintegy 750 képnek, amelyek általában mutatják be az egyes betegségeket (mint pl. Hébert: Malária, vagy Delaunay: A római pestis című festménye), vagy amelyek a betegségekben elhunytak emlékét idézik fel. (...)" (részlet az Előszóból)

A tankönyv tíz fejezetben foglalja össze az orvostudomány históriáját úgy, hogy az archaikus és az antik orvoslásról szóló fejezet még valóban a medicina történetét tárgyalja, a középkort és az egyetemalapítások korát (az ún. folyamatos orvosképzés megindulását) összegező két fejezet azonban már inkább csak az európai és az arab (talán pontosabb lenne a Mediterraneum térsége körüli) orvoslásról szól. Ennek megfelelően ez az első négy rész mintegy 20-20 oldal terjedelmű, az utolsó hat pedig 10-10 oldal. A reneszánsz és a humanizmus kora, a XVIII., a XIX. század, valamint a XX. század első felének orvoslása, továbbá az Orvosi szakágazatok kialakulása a XIX. században című fejezet (már szinte csak) az európai medicina történetével foglalkozik. (Ez utóbbinál annyival terjedelmesebb anyagról van szó, amennyiben be akarja mutatni azt, hogy pl. az ún. sebészeti kisklinikumok, ill. az egyes modern, napjainkig alakuló orvosi diszciplínák története sem önálló ágazatként-tudományként való megjelenésükkel kezdődik; itt ez az ortopédia történetét foglalja össze, bemutatva, hogy az annyi évezred, amennyi évszázad az Andry alkotta fogalomtól máig eltelt.) Az utolsó fejezet a magyar orvostudomány történetét dolgozza fel a középkori pécsi egyetem alakulásáig, különös tekintettel arra, hogy oktattak-e orvoslást (a XIV. századot követő magyar eredmények rövid összegezése az egyes fejezetek végén található). A könyv 240 (köztük 152 színes) képet tartalmaz (a könyvben szereplő mintegy félezer orvos közül 93-nak a képét - festmény, szobor, fénykép formájában - közli).

A 6-9. század közötti három évszázad az arab iszlám civilizáció viharos gyorsaságú térhódításának időszaka. Ez alatt az idő alatt a vérségi alapon szerveződő egymással is harcban álló sivatagi beduin törzsek laza szövetségéből hatalmas világbirodalom bontakozott ki. A vallásukat vérrel és fegyverrel terjesztő – de a más vallásokkal szemben lojális – arabok a meghódítottak kultúráját átvették és továbbfejlesztették, így évszázadokkal később, a reneszánsz kialakulásakor Európa azt mint iszlám kultúrát integrálta. A kötetbe a három évszázad legkiemelkedőbb uralkodói kerültek be. A két igaz úton járó kalifa: Ali és Omar, a damaszkuszi Omajjádok: Muávija és Abdal Malik, az Abbászida al-Manszúr és a legendás Harun ar-Rasíd, valamint az andalúziai. Omajjádok közül a három Abdar-Rahmán kalifa.

Ajánló Az emlékkötet szerzői Lábady Tamás pályatársai, egykori tanítványai és kollégái, tisztelői az ország valamennyi jogi karáról, akik mindegyike őriz egy vagy több emléket: előadást, személyes élményt, a közös munka vagy csak egy melegszívű beszélgetés emlékét Lábady Tamással. A tisztelgő tanulmányok témájára nézve szerkesztőkként éppen ezért nem is adtunk semmiféle tartalmi megkötést, mert bíztunk a „közös élmény” meghatározó és rendező hatásában. Nem alaptalanul! A tanulmányok mindegyikének középpontjában ugyanis az ember, mégpedig a magáért és a környezetéért felelősséget viselő ember jelenik meg. Tág, rugalmas és befogadó kategorizálás mentén olvashatunk tanulmányokat a polgári jog alapelveiről, amelyek áttekintik a magánjogi jogviszonyok egészét, sőt felmutatják annak dogmatikáját; a természetes és jogi személy születése, élete és elmúlása során felmerülő kérdésekről, amelyek a normatív, leíró szabályozáson túllépve, a személyek önnön létazonosságára, természetére keresik a válaszokat; a kötelmi viszonyokról és azon belül is a személyi és a vagyoni sérelmekért viselt jogi felelősség összetett és a gyakorlat kihívásai által újra és újra megújuló rendszeréről; avagy a magánjog, sőt az egész jogrendszer olyan alapvető jogintézményeiről, mint a generálklauzulák, a jogképesség és a tulajdon. Mintha csak Lábady Tamás, a bíró, a jogtudós, a családapa, a hívő különböző, de mégis és magától való természetességében emberi arcai villannának fel a maguk sokszínűségében és gazdagságában – a polgári jogi tanulmányok prizmáján át.Szerkesztette: Auer Ádám, Barzó Tímea, Benke József, Csehi Zoltán, Csöndes Mónika, Fábián Ferenc, Fézer Tamás, Görög Márta, Kecskés László, Kisfaludi András, Koltay András, Landi Balázs, Menyhárd Attila, Navratyil Zoltán, Nochta Tibor, Papp Tekla, Székely László