László Bérczes

Más-más hagyományokkal, nézetekkel, más-más döntésekkel egymás mellett élő, gyakran egymással szembekerülő kortársakat köt össze a szerző, aki könyvében az életéről, pályájáról mesél.  Ő az egri diák, a szolnoki tanár, a színikritikus, a régi Magyar Napló, a Hajónapló, a Színház szerkesztője, színházszervező, a Bárka, majd az Ördögkatlan mindenese, emlékezetes előadások rendezője. Beszélgetőkönyvek sorát köszönhetjük neki, rendkívüli és szeretetre méltó művészek portréit (Cseh Tamás, Törőcsik Mari, Tompa Miklós, Kovács Lajos, Mucsi Zoltán, Szarvas József). E dialógusok hosszú sora érlelte a Kötőszavak megírását, amelyben sokoldalúságát kamatoztatva a szerző önmagával, a saját múltjával szembesül. A kapcsolódó, folyvást kiegészülő emlékeknek nincs időrendje, mintha egyetlen nagy csoportképen látnánk együtt korábbi hőseit s velük Paál Istvánt és Ács Jánost, Tompa Gábort és Rátóti Zoltánt, Csányi Jánost és a színpadi alkotótárs Háy Jánost, Ascher Tamást és Tim Carrollt, a két Vidnyánszkyt... Sokan szerepet kapnak ebben a számvetésben, ám a főszereplő ezúttal a közöttük munkálkodó, közvetítő, gyakran őrlődő ember: Bérczes László.

Beszélgetés - Kovács nagyapa mozijáról és a Nagykert rózsafáiról, a pélyi templom oltáráról és a velemi diófáról, a cannes-i életműdíjról és a szomszéd Margitkáról, az angolkisasszonyokról és a főiskolai felvételiről, mesterekről és pályatársakról. "Majorelvtárs" és Zsótér Sándor, Grigorij Konszkij és Anatolij Vasziljev, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila itt ugyanolyan súllyal esik latba. Beszélgetés - Törőcsik Mari szüleiről, testvéreiről, gyermekeiről, szerelmeiről, férjeiről és az örök társról, Maár Gyuláról, akivel egyszer majd a Fekete-tengerben fognak találkozni... Beszélgetnek, sört pattintanak, és örülnek, hogy süt a nap. Törőcsik Mari fesztelenül mesél, és mindketten tudják, mi is tudjuk, hogy az emlékezet néha botlik, szalajt. Nem is az itt a lényeg, hogy napra pontosan mi történt ennek a rendkívüli művésznek az életében, hanem - ahogy Bérczes László mondja - "azt keressük, ki az az ember, akit Törőcsik Marinak hívnak. Hogyan él, hogyan közlekedik az emberek között, hogyan gondolkodik. Hogyan tekint a világra. Sőt, bármilyen önző szándék, arra hívom az olvasót, hogy Mari tekintetével nézzen a világra, amikor ezzel a könyvvel találkozik. Azért akarom ezt, mert szerintem jó dolog így nézni a világra. Az az egyszerű mondat jut eszembe, amit Zsótér mondott a Brand kapcsán. Megmutatni egy embert. Ezt akarom. Egy embert, akit érdemes megmutatni." "Tudni kell szeretni." (Törőcsik Mari)

Bérczes László könyve életinterjú.Beszélgetés - Kovács nagyapa mozijáról és a Nagykert rózsafáiról, a pélyi templom oltáráról és a velemi diófáról, a cannes-i életműdíjról és a szomszéd Margitkáról, az angolkisasszonyokról és a főiskolai felvételiről, mesterekről és pályatársakról. „Majorelvtárs” és Zsótér Sándor, Grigorij Konszkij és Anatolij Vasziljev, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila itt ugyanolyan súllyal esik latba.Beszélgetés - Törőcsik Mari szüleiről, testvéreiről, gyermekeiről, szerelmeiről, férjeiről és az örök társról, Maár Gyuláról, akivel egyszer majd a Fekete-tengerben fognak találkozni...Beszélgetnek, sört pattintanak, és örülnek, hogy süt a nap. Törőcsik Mari fesztelenül mesél, és mindketten tudják, mi is tudjuk, hogy az emlékezet néha botlik, szalajt. Nem is az itt a lényeg, hogy napra pontosan mi történt ennek a rendkívüli művésznek az életében, hanem - ahogy Bérczes László mondja – „azt keressük, ki az az ember, akit Törőcsik Marinak hívnak. Hogyan él, hogyan közlekedik az emberek között, hogyan gondolkodik. Hogyan tekint a világra. Sőt, bármilyen önző szándék, arra hívom az olvasót, hogy Mari tekintetével nézzen a világra, amikor ezzel a könyvvel találkozik. Azért akarom ezt, mert szerintem jó dolog így nézni a világra. Az az egyszerű mondat jut eszembe, amit Zsótér mondott a Brand kapcsán. Megmutatni egy embert. Ezt akarom. Egy embert, akit érdemes megmutatni.”„Tudni kell szeretni.” (Törőcsik Mari)

Hogyan lesz az abonyi melósok gyerekéből, egy szakmunkástanulóból vezető budapesti színész, országos hírű színházi előadások és tévésorozatok főszereplője? Milyen utakon és útvesztőkön kell keresztülvergődni ahhoz, hogy valaki azt csinálja, amit csinálni akar? Érzékeny és bizalmas beszélgetés életről, színészetről. Kis színháztörténet, nagyszerű szereplőkkel, feltűnik Scherer Péter (Pepe), az elengedhetetlen társ, nagyszerű alkotók, Jancsó Miklós, Cseh Tamás. Kis családtörténet ugyancsak nagyszerű szereposztással. Hogyan lehet apának lenni, ha örökösen próbákra és előadásokra jársz, mit jelent felelősnek lenni gyerekekért, elvállalt feladatokért? Mennyi munka megy bele egy szerepbe, hány próbálkozás, hány kudarc vezet egy autentikus szerepmegformáláshoz? Aki felnyitja ezt a könyvet, nem pusztán egy beszélgetésbe, hanem egy sorsba lép. Egy férfi sorsába, egy színész sorsába, egy apa sorsába. Aki felnyitja ezt a könyvet, ajtót nyit a saját sorsára is.

Húsz beszélgetés, amelyben Cseh Tamás, az előadóművész, évtizedek óta hűséges és karizmatikus kortársunk, elmeséli az életét. Mit csinált a tordasi kisgyerek az ötvenes években, hogyan történt meg az első fellépés a Kex együttes koncertjén, hogyan született meg az Indián ötlete… Ámulattal és élvezettel olvashatjuk a kalandokat, amik a rendszerváltás előtti idők kalandtalan állóvizében igenis megtörténtek, finom és érzékeny mesékben sorra felbukkannak további legendák, Jancsó Miklós és Viszockij, Bódy Gábor és Baksa János, és persze mindenekelőtt Bereményi Géza, az (alkotó)társ.

Hogyan lesz egy hentestanulóból színész? Hát így: egy Debrecen melletti tanyán kell hozzá nevelkedni, operaénekesnek kell készülni, titokban a Táncdalfesztivál sztárjáról, Kovács Katiról ábrándozni, a debreceni Húsfeldolgozó Szakmunkásképzőbe járni... Két évvel később a vágóhídon kell dolgozni, meg kell alakítani a „Húsosok" színjátszó csoportot, aztán előbb kell felvételt nyerni a Színművészetire, mint ahogy az ember megszerzi az érettségit. A Vígszínház és Kaposvár után az új Nemzeti Színház nyitó előadásában Ádámot kell játszani Az ember tragédiájában, és 2007-től az őrségi Viszák: a Tündérkert és a Kaszás Attila Pajtaszínház, meg Budapest között kell megosztania az idejét annak az embernek, aki elénk tárja nem mindennapi kanyarokban bővelkedő, gazdag életútját ebben a könyvben. Szarvas József rövid „novellákban" felvillanó visszatekintését, amelyet Bérczes Lászlóval közösen írtak-szerkesztettek kötetbe, a családi fényképek mellett a színházi és filmes pálya kiemelkedő pontjait megidéző fotók teszik teljessé.