! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Ananyo Bhattacharya

autor

Neumann János - Az ember a jövőből

Úgy tartották, a maga idejében Einstein mellett a legokosabb ember volt a Földön. Az információs korszak talán el sem kezdődött volna, valószínűleg nem használnánk mobiltelefonokat és internetet, nem volnának atomerőműveink, önműködő automatáink és számítógép vezérelte rendszereink, ha nem születik meg 1903-ban Budapesten egy magyar zseni, akit Neumann Jánosnak hívtak. Neumann tizenhét évesen kezdte matematikusi pályafutását, a világ legnagyobbjai jártak a csodájára. A nemzetközi porondra lépő magyar tudós azonban nem pusztán a matematikában, de annak gyakorlati alkalmazásában is számos területen lenyűgözőt alkotott. Miután részt vett az Egyesült Államok híres-hírhedt Manhattan-tervében, a játékelmélet alapjainak lefektetésével örökre átírta a közgazdaságtan, a politikatudomány, a pszichológia, az evolúcióbiológia és a hadtudomány törvényeit. Közreműködött a hidrogénbomba elkészítésében, majd megalkotta a világ feltehetőleg első programozható számítógépét. A nem sokkal ezután kidolgozott automataelmélete tudósok generációit inspirálta az önreprodukáló gépek előállításában. Felfedezte az emberi agy és a számítógép működése között húzódó párhuzamokat, amellyel pedig óriási lépést tett a mesterséges intelligencia megalkotása felé. Neumann János eredményei mind a mai napig korszerűek, évről évre egyre hátborzongatóbban. Élete kész regény: nem sokan vehettek részt ilyen tevőlegesen a történelem és a tudomány alakításában.  Az ember a jövőből a magyar zseni pályáján kalauzolja végig az olvasót, alaposan elmélyedve Neumann egyes kutatási területeinek lenyűgöző részleteiben, ám azok számára is megannyi izgalmat tartogatva, akik egyszerűen egy kivételes elme életútját, karakterét, dilemmáit és gondolkodását szeretnék megismerni.
Na stiahnutie
14,13 €

Na sklade 2Ks
18,73 € 19,72 €

The Man from the Future

An exhilarating new biography of John von Neumann: the lost genius who invented our world The smartphones in our pockets and computers like brains. The vagaries of game theory and evolutionary biology. Self-replicating moon bases and nuclear weapons. All bear the fingerprints of one remarkable man: John von Neumann. Born in Budapest at the turn of the century, von Neumann is one of the most influential scientists to have ever lived. His colleagues believed he had the fastest brain on the planet - bar none. He was instrumental in the Manhattan Project and helped formulate the bedrock of Cold War geopolitics and modern economic theory. He created the first ever programmable digital computer. He prophesied the potential of nanotechnology and, from his deathbed, expounded on the limits of brains and computers - and how they might be overcome. Taking us on an astonishing journey, Ananyo Bhattacharya explores how a combination of genius and unique historical circumstance allowed a single man to sweep through so many different fields of science, sparking revolutions wherever he went. Insightful and illuminating, The Man from the Future is a thrilling intellectual biography of the visionary thinker who shaped our century.
Vypredané
23,70 € 24,95 €

The Man from the Future

The smartphones in our pockets and computers like brains. The vagaries of game theory and evolutionary biology. Self-replicating moon bases and nuclear weapons. All bear the fingerprints of one remarkable man: John von Neumann. Born in Budapest at the turn of the century, von Neumann is one of the most influential scientists to have ever lived. His colleagues believed he had the fastest brain on the planet - bar none. He was instrumental in the Manhattan Project and helped formulate the bedrock of Cold War geopolitics and modern economic theory. He created the first ever programmable digital computer. He prophesied the potential of nanotechnology and, from his deathbed, expounded on the limits of brains and computers - and how they might be overcome. Taking us on an astonishing journey, Ananyo Bhattacharya explores how a combination of genius and unique historical circumstance allowed a single man to sweep through so many different fields of science, sparking revolutions wherever he went. Insightful and illuminating, The Man from the Future is a thrilling intellectual biography of the visionary thinker who shaped our century.
Vypredané
13,78 € 14,50 €