Róbert Bognár

A címadó nem Dávid és Betsabé bölcs fia, hanem a párizsi illetőségű, nyolcvanöt éves Salomon Rubinstein, visszavonult nadrágkirály, aki a konfekcióiparban szerzett vagyonából ajándékküldő és lelkisegély-szolgálatot finanszíroz, sőt álmatlan éjszakáin maga is odaül a telefonhoz, enyhíteni halálfélelmét, illetve tagadni a halál elkerülhetetlenségét. Ez a Salamon király rokon lélekre talál Jeanban, a huszonöt éves taxisofőrben, aki elkeseredett küzdelmet folytat a természet törvényei ellen, és egyáltalán, minden állatért és emberért, amelyet vagy akit kihalás vagy meghalás fenyeget. Veszélyeztetett egyed például Cora Lamenaire, az egykor szebb napokat látott, hatvanöt éves sanzonénekesnő, aki a német megszállás alatt egy gestapós szépfiúra cserélte Rubinstein urat, és a hetvenes évekre már nagyon mélyre süllyedt, egészen egy söröző alagsoráig, vécésnéninek. Jean nem személyre szóló, hanem általános humanizmusból felkarolja, és táncolni, majd ágyba viszi Cora kisasszonyt, ami bizonyos megaláztatásokkal és igen áldozatos kompromisszumokkal jár, de végül minden jóra fordul.

Természettudományos kutatások és etológia, szociológiai vizsgálatok sora igazolja azt, ami ősidők óta megjelenik irodalmi és mitológiai példázatokban: a madarak tükröt tartanak a Homo sapiens elé. Milyen a szerelmi életük? Hűségesek vagy poligámok? Nyugodtak vagy féktelenek? Egyesek miért megveszekedett vándormadarak, mások miért megrögzött otthon ülők? Mi jobb, sokáig nevelni a fiókákat, vagy hagyni, hogy mielőbb kirepüljenek, és maguk boldoguljanak? Miért van, hogy a gerlepár igazságosan felosztja a házi munkát, a pajzsoscankó (más néven veszekedő sneff) hímje viszont rémes egy macsó? Milyenek a madarak mindennapjai? Hogyan viselik a hideget, esőt, szelet, sötétet, mit jelent nekik a hold s a csillagos éj, igaz-e, hogy elrejtőznek, amikor a halálukat érzik? A legfrissebb kutatási eredményekre és a magunk tapasztalatára támaszkodtunk, és arra jutottunk, hogy okulásunkra szolgálhatnak e légies teremtmények, és nem árt, ha ebben-abban példát veszünk róluk. Tyúkeszűek-e a madarak? Ezt a titkot fejti fel ez a kis könyv. Figyeljük meg a környező világot, okuljunk abból, amire a természet tanít. Szakítsuk meg egy időre a rohanást, és szenteljünk egy kis figyelmet a madaraknak. Szárnyas társaink a maguk módján bölcselők: az élet élvezetére mutatnak példát, arra intenek, hogy használjuk jól az időt, éljük mélyebben az életünket. A 22 rövid és egyszerű „életlecke” segít visszatalálnunk a bennünk szunnyadó természeti lényhez.

A kiadó Vian-sorozatának második kötete, a Venyigeszú és a plankton egyfelől két, irigylésre méltó profizmussal megszervezett, fergetegesen erkölcstelen házibuli történetét kínálja az olvasóknak, másfelől pedig betekintést nyújt annak az agyalágyult bürokratákkal teli Hivatalnak a hétköznapjaiba, amelyet egy rövid időre az ifjú, friss mérnöki diplomás Boris Vian is kénytelen volt munkahelyéül elfogadni. A regény szereplői - a szívderítően nimfomán lányok, a holt laza jampecek, a minden őrültségre kész zenészek, a szinte fájón röhejes aktakukacok, az inkontinens vadászblézer, az álnok Venyigeszú, az Alvilágjárókból már jól ismert Antiochio-Őrnagy páros és ez utóbbi jegyese, Óvadóc de la Petrence - valamennyien a szving lüktető ritmusától hajtva rohannak elkerülhetetlen végzetük felé.

A Szépfiú a parasztszülőktől származó Georges Du Roy, a gyarmatosító hadsereg volt őrmestere bámulatos karrierjének, s ezzel párosuló erkölcsi gátlástalanságának története. A harmadik francia hadsereg első évtizedének polgári társadalma korrupciójáva l, kíméletlen gyarmatosításával, gazdasági manővereivel maga segíti hatalomra, támogatja "dicső" pályafutását. Tennivalója világos: aki nem akar elsüllyedni, nyomorult senki marad, vitesse magát az árral. Elegendő ehhez betanulni a megfelelő mondatok at, ellesni apró módszereket, nem kell több, mint csábító pillantások, ellenállhatatlan bajusz, s főként minél kevesebb lelkiismeretfurdalás s minél nagyobb gátlástalanság. Georges Du Roy tehetsége ez. Maupassant 1800 -as évek végén írt legismertebb regénye.