Mária Börcsök

„Kosztolányi Dezső írta 1933-ban, hogy a magyartanításnak nem lehet fontosabb célja, mint hogy olvasókat neveljen a kortárs irodalom számára. Ehhez pedig az kell, hogy a diákok merjenek önállóan gondolkodni, merjék kifejezni ellenérzésüket még a legnagyobb lángelmékkel szemben is. Ugyanez áll a történelemtanításra. A múlt ismeretére főleg azért van szükség, hogy lássuk: a helyes utat a végén könnyebb felismerni, mint az elején, különösen, ha akkor még gödrökkel és kátyúkkal van tele. Ebből adódóan azok az emberek, akik ezt az utat erőltették a széles, kényelmes zsákutcák helyett, nem tűntek nagynak a legtöbb kortárs szemében. Különösen akkor nem, ha voltak rossz tulajdonságaik is – erőszakosság, kapzsiság, erkölcsi szabadosság, a szokások, a hagyományok semmibevétele stb.”

A népszerű szerzőnek eddig tíz könyve jelent meg, sajátos megközelítési módja minden témánál garancia a parázs vitákra. A Kettészakadt Magyarország című korábbi kötete bámulatos sikert aratott. Ebben a könyvében Börcsök Mária a demokrácia sajátos, ámde megkerülhetetlen ellentmondásairól ír történelmi távlatokat nyitva. Históriánk legrokonszenvesebbnek tartott alakjai - mint például II. Rákóczi Ferenc vagy Kossuth Lajos - általában kudarcot vallottak. Paradox módon épp ezért szimpatikusak. Ugyanis nem lehet olyan államrendet megvalósítani, melyet minden polgár ideálisnak tartana. Nincs olyan vezető, akit legalább az ország egyharmada ne akarna azonnal leváltani. És ez már kész siker, hisz kétharmados többséget jelent. A demokrácia nagy előnye a diktatúrával szemben az, hogy a harc nem fegyverrel, hanem szavakkal folyik. Nem életveszélyes, de idegtépő...

Minél kevésbé ismerünk egy kort, annál könnyebb „aranykort” csinálni belőle.Minél kevésbé ismerünk egy embert, annál könnyebb idealizálni az alakját.A történelemtanítás szeret idealizálni. Pedig nem azzal segíti a hazafias nevelést, ha mennybe viszi a múlt hőseit, hanem avval, ha azt bizonyítja:?történelem sohasem volt. Mindig csak jelen van, és a jelen mindig züllöttnek, romlottnak tűnik az előző korokhoz képest, a legnagyobb költők versei bizonyítják. Következésképp a mi züllött, romlott korunk is történelem lesz egyszer. És lehet, kortársaink közül épp azokból válnak „tiszták, hősök, szentek”, akikről legkevésbé tudjuk elképzelni.A szerző az államalapítástól az 1848/49-es forradalom és szabadságharcig elemzi a magyar történelem meghatározó személyiségeinek tetteit, egészen más szemszögből, mint ahogyan azt a történelemkönyvekből eddig megismerhettük. Az olvasó elé tárva azt, hogy milyen hiányos és téves jellemrajzok alapján istenítünk, vagy ítélünk el olyan személyiségeket, akiknek tetteit mindenkor csak a történelem tudja igazolni.László Ágnes interjúja a szerzővelA Klubrádió Klubdélelőtt című, január 14-i adása után, amikor Kun Zsuzsa és Németh Kristóf vendége volt, a hallgatók sokasága érdeklődött a könyve iránt. Milyen reakciókra számít? Nem tart attól, hogy komoly támadások is érhetik? Hiszen amit a könyvben leír, azzal olyan mítoszokat rombol le, amelyekre ideológiák épültek fel. Jelzi is az ajánlásában, hogy mennyire nem ért egyet azzal, hogy a múlt hőseit a történelemtanítás magas piedesztálra helyezi, csak a pozitív tulajdonságaikat emeli ki és azt, hogy mit tett ezért az országért, népért. Vajon mit fog érezni, gondolni az olvasó, ha szembesül azzal, hogy azok a személyiségek, akiket átvitt vagy valós értelemben is szentté avattak, gyarló emberként is viselkedtek és olyan dolgokat is műveltek, amelyeket minden épeszű ember elítél?Bízom abban, hogy tisztábban fog látni és el fogja hinni: mi sem vagyunk rosszabbak, mint elődeink voltak, és a jelen, amelyet sokszor romlott korként élünk meg, egyszer csak történelemmé szelídül majd. Nem véletlen, hogy folyamatosan változik a történelem-szemlélet, hiszen az utókor a saját megélt tapasztalatait vetíti vissza a múltba. Bennem is óriási a hagyománytisztelet, és tény, hogy számtalan korszerű eszme bukott bele abba, hogy semmibe vette a nemzeti hagyományokat, de az is tény, hogy a nemzeti hagyományokat védő konzervativizmus többször sodorta végveszélybe az országot. Az embereknek fontosak a hagyományok, de nem hagyományok tartják elsődlegesen össze őket, mer

Megrázó, felkavaró tények. Ki gondolná, hogy a magyar líra géniuszai, a magyar irodalom fejedelmei milyen gyarló cselekedetekre vetemedtek? A férfi és nő, a nő és férfi örök párviadalában miként sározódtak be erkölcsileg, emberileg, miként alázták meg múzsáikat az elemi ösztönök által vezérelve? Többnyire csak használták, de nem szerelemmel szerették a nőt. De, a múzsák sem voltak – tisztelet a kivételnek – angyalok, sokkal inkább számító, törtető, a céljaik elérése érdekében bármire képes rafinált asszonyok. Jó ezt tudni, vagy sem – örök kérdés.   

Börcsök Mária könyvében érzékeny kérdéseket boncolgat. Vajon a ma emberétől elvárható, hogy betartsa a tízparancsolatot és Isten minden utasítását szó szerint vegye? Az írónő a Biblia tanainak korszerűsítésére, mint hitvédelmi igényre hívja fel a figyelmet, továbbá arra is, hogy a Szentírás erkölcsi tanításait fontos lenne összeegyeztetni a modern kor elvárásaival, hiszen – mint hangoztatja – azok felett is eljárt az idő. Az állítás bizonyára sokak számára felháborító, hiszen az emberek hajlamosak a fejlődést romlásnak, az Istentől való elrugaszkodás eredményének tartani. Pedig nem így van.

Szeptember közepén jelenik meg a népszerű történész sikerszerzőnk legújabb könyve, melynek címéhez egy József Attila idézetet kölcsönöztünk. Börcsök Mária ezúttal a párkapcsolati válságok kényes témakörét boncolgatja a tőle megszokott humoros, olykor provokatív stílusban. „A boldogan éltek, amíg meg nem haltak csak a tündérmesében létezik. Arról nem szól a fáma, mi történik, amikor Hamupipőkéből vén csoroszlya lesz, a királyfin pedig úrrá lesz a vágy valaki után,  aki nem Hamupipőke.” – mondta a híres filmrendező, Federico Fellini, aki, úgymond, jó házasságban élt. Nos, ez a könyv arról szól, amiről a fáma nem, pedig a probléma egyre gyakoribb, hiszen az életkor egyre hosszabb, tehát  hosszabb a házasságban eltöltendő idő is, és a két nem még soha nem érintkezhetett – tanulásban, munkában – olyan közvetlenül egymással, mint manapság.