Pierre Bordage

autor

Cité


Pierre Bordage baljós hangulatú, barokkosan nagyszabású regénytrilógiájának harmadik kötete, a Balpart és a Jobbpart folytatása, újabb elképesztő, fordulatos kalandok sorozatát kínálja Párizs legmélyebb bugyrainak föld alatti útvesztőjében.2033-ban a nukleáris apokalipszis kényszeríti a föld alá az emberiség megmaradt csoportjait. A párizsi túlélők a világ talán legnagyobb metróhálózatában keresnek menedéket a halálos sugárzás elől. Több évszázad múltán, sok-sok generációval később a területekért, az élelemért, az ivóvízért és az erőforrásokért egymással folyamatos harcban álló, mutánsokkal tarkított mikrotársadalmaik már iszonyatosan messze sodródtak az egykor a felszínen létezett civilizáció emlékétől is, és szinte teljesen kivetkőztek emberi mivoltukból.Akad azonban egy elszánt vezető, egy bátor nő, Maldora, aki képes és hajlandó szembeszállni a sötétség világának kegyetlen uraival, hogy elhozza az emberibb jövőt, visszaszerezze fajunk elveszett méltóságát, és leszámolva a gonosz erői által évszázadok óta táplált babonás félelemmel, visszavezesse az emberiséget a felszínre, a fény, a szabad levegő és az ismét kitáruló jövő birodalmába.Pierre Bordage (1955-) 1985-ben írta első regényét, a Csend harcosai-t, amelyet a kiadók először visszautasítottak, ám miután 1993-ban végül megjelent, azonnal hatalmas sikert aratott, és több díjat is elnyert. Bordage mind a mai napig az egyik legsikeresebb és legelismertebb francia sci-fi-szerző.
Na stiahnutie
9,72 €

Balpart


2033-ban az emberek kénytelenek elhagyni a föld lakhatatlanná vált felszínét. Párizsban a túlélők csoportjai a metróba húzódnak le, és a Balpart különböző állomásain találnak menedéket.  „Pierre Bordage minden valószínűség szerint a legnagyobb kortárs francia sci-fi szerző. Megtiszteltetés, hogy a Metró 2033 Univerzum részévé vált, mely ezzel a posztapokaliptikus Párizsba tett lélegzetelállító utazással csak még nagyobbá tágul!” – Dmitry Glukhovsky 2033-ban az emberek kénytelenek elhagyni a föld lakhatatlanná vált felszínét. Párizsban a túlélők csoportjai a metróba húzódnak le, és a Balpart különböző állomásain találnak menedéket. Ezek a közösségek kapcsolatban és gyakran konfliktusban állnak egymással. A felszíntől rettegnek a sugárzás miatt, a Jobbpartot pedig elátkozott helynek tartják. A háromkötetesre tervezett komor, barokkosan nagyszabású műben Párizs legmélyebb bugyrainak föld alatti útvesztője elevenedik meg, ahol minden érzelem szélsőségesebb, az indulatok makacsabbak, a gyűlölet pedig végletesebb.
Na stiahnutie
8,45 €

Jobbpart


2033 – nukleáris apokalipszis kényszeríti a föld alá az emberiség megmaradt csoportjait. A párizsi túlélők a világ talán legnagyobb metróhálózatában keresnek menedéket a halálos sugárzás elől. Több évszázad múltán és sok-sok generációval később a területekért, az élelemért, az ivóvízért és az erőforrásokért egymással folyamatos konfliktusban álló és harcot vívó, mutánsokkal tarkított mikrotársadalmaik már elfeledték egykori felszíni civilizációjukat és szinte teljesen kivetkőztek emberi mivoltukból. Ám mégis fény dereng az alagút végén: egy elszánt vezetőnő, Maldora az emberiségmaradék csoportjait egységbe fogó szövetség érdekében kíméletlen küzdelmet folytat a sötétség uralta világok kegyetlen uraival – hogy elhozza a reményt, s majdan a felszínre emelkedés ígéretét.
U dodávateľa
12,90 €

dostupné aj ako:

Jobbpart


2033 – nukleáris apokalipszis kényszeríti a föld alá az emberiség megmaradt csoportjait. A párizsi túlélők a világ talán legnagyobb metróhálózatában keresnek menedéket a halálos sugárzás elől.  Több évszázad múltán és sok-sok generációval később a területekért, az élelemért, az ivóvízért és az erőforrásokért egymással folyamatos konfliktusban álló és harcot vívó, mutánsokkal tarkított mikrotársadalmaik már elfeledték egykori felszíni civilizációjukat és szinte teljesen kivetkőztek emberi mivoltukból. Ám mégis fény dereng az alagút végén: egy elszánt vezetőnő, Maldora az emberiségmaradék csoportjait egységbe fogó szövetség érdekében kíméletlen küzdelmet folytat a sötétség uralta világok kegyetlen uraival – hogy elhozza a reményt, s majdan a felszínre emelkedés ígéretét. Pierre Bordage baljós hangulatú, barokkosan nagyszabású regénytrilógiájának második kötete, a Balpart egyenes folytatása, újabb elképesztő, fordulatos kalandok sorozatát kínálja Párizs legmélyebb bugyrainak föld alatti útvesztőjében, az elátkozottnak tartott Jobbparton, ahol az emberfaló szörnyetegek nem csak a vadállatok soraiból kerülnek ki.
Na stiahnutie
8,45 €

dostupné aj ako:

Balpart - Metró 2033 Univerzum


2033-ban az emberek kénytelenek elhagyni a föld lakhatatlanná vált felszínét. Párizsban a túlélők csoportjai a metróba húzódnak le, és a Balpart különböző állomásain találnak menedéket. Ezek a közösségek kapcsolatban és gyakran konfliktusban állnak egymással. A felszíntől rettegnek a sugárzás miatt, a Jobbpartot pedig elátkozott helynek tartják. A háromkötetesre tervezett komor, barokkosan nagyszabású műben Párizs legmélyebb bugyrainak föld alatti útvesztője elevenedik meg, ahol minden érzelem szélsőségesebb, az indulatok makacsabbak, a gyűlölet pedig végletesebb.
U dodávateľa
11,26 €