Joseph Boyden
autor
A fenyőfák között
Moosonee egy krí indiánok lakta kis település Kanada északi részén, közel a sarkvidékhez. Körös-körül sötét fenyvesek, sűrű, komor rengeteg, amelynek háborítatlan nyugalmát csak a nyestcsapdákat állító prémvadászok zavarják meg. A városka kórházában kómában fekszik Will, az egykori pilóta, ágya mellett mindennap ott ül unokahúga, Annie, hogy beszéljen hozzá. Ők ketten valaha szavak nélkül is értették egymást, most a hangosan kimondott szó ereje az, ami visszahozhatja Willt az életbe.
Annie nemrégiben tért vissza veszélyes kalandokkal, gyötrelmes megpróbáltatásokkal teli, hosszú utazásából. Azért indult el, hogy felkutassa eltűnt húgát, Suzanne-t, aki modellkarrierre vágyva hagyta el a szülőföldjét. Annie, akinek addig a vadon, a szikrázó hómezők, vadludak látogatta tavak, pisztrángos folyók jelentették a mindenséget, kénytelen alámerülni egy másik világba. A nagyvárosok világába, ahol a csillogó felszín romlottságot és bűnt takar, amely kis híján őt is végleg elnyeli. Közben Will öntudatlanságának homályában azt az utat járja be újra, amely idejuttatta őt, a kórházi ágyra. Életének romjai között bolyongva idézi meg önmaga, családja és közössége, gyökereit vesztett népe történetét.
Ez a két emberi sorsról két hangra írt, fájdalmasan szép regény olyan, akár egy két ágra szakadt, ám ugyanonnan eredő és ugyanoda tartó folyó. Az olvasó gyönyörűséges borzongással merül alá az egyre szövevényesebb, thrillerszerű cselekménybe és a kivételesen gazdag prózanyelvbe. A hol lassan áramló, hol hirtelen felgyorsuló, térben és időben egymástól eltávolodó, majd ismét egyesülő történetfolyam feltartóztathatatlanul hömpölyög a végkifejlet felé, amely örökre megváltoztatja Will és Annie életét. A fenyőfák között katartikus erejű regény, amely mesterien ragadja meg és ábrázolja az indiánok és a modern társadalom konfliktusát.
Foggal született
Joseph Boyden korai novellagyűjteményének középpontjában - regényeihez hasonlóan - az Ontario északi részén élő őslakos indiánok állnak. A szerző tizenhárom történeten keresztül, lenyűgöző erővel mutatja be azt a skizofrén állapotot, amelybe a rezervátumokba kényszerített indiánok kerültek. A segítségnyújtásnak álcázott erőszakos intézkedések, amelyeknek célja az indiánok többségi társadalomba olvasztása, és a modern nagyváros talmi vonzereje is hozzájárul ahhoz, hogy a rezervátumok lakói generációról generációra veszítik el a kultúrájukat. A fiatalok vágynak a nagyvárosba, de csak a bingót, a pankrációt, az alkoholt és a drogokat ismerik belőle, az öregek viszont még minden sejtjükkel kapcsolódnak a természethez, beszélnek az állatokkal, a pillantásuknak varázslatos ereje van, és a vérükben van a társadalmi és családi összetartás, egymás támogatása, a barátság és az együttműködés. Így keveredik ezekben a történetekben a reális a szürreálissal, a komoly a viccessel, a mélyen elgondolkodtató a könnyeddel. Feloldás nincs, ezt az ember megint elrontotta... A lebilincselő stílusban megírt történetek olvasás után sem eresztenek.
