Gibson C.

Érzelmileg éretlen szülők mellett felnőni magányos tapasztalat. Az ilyen gyerekek érzelmi szükségleteit nem vagy csak részben elégítették ki, érzéseiket nem vették eléggé figyelembe, vagy kifejezetten elutasították azokat. Bár szüleik más szempontokból gyakran megfelelően gondoskodtak róluk, ezért sokan nem szenvedtek szükséget a fizikai biztonság és a testi egészség terén, ha mindezek mellett nem kaptak elég szilárd érzelmi kapcsolatot is, akkor tátongó hiányt érezhettek érzelmi biztonság helyett. A gyermekkori érzelmi elszigeteltség élménye ráadásul az esetek jelentős részében kihat a felnőttkori kapcsolatokra is, különösen a párkapcsolatra. Akiket ugyanis gyermekként elhanyagoltak vagy elutasítottak, gyakran későbbi kapcsolataikban is ugyanerre számítanak másoktól. Nem merik elhinni, hogy igazán fontosak lehetnek valaki számára, kételkednek saját szerethetőségükben, esetleg szerepeket játszanak, hogy elnyerjék mások szeretetét. Így pedig még akkor is érezhetik magukat kevésnek, üresnek és magányosnak, ha egyébként vannak emberi kapcsolataik, és sok téren jól teljesítenek. A neves amerikai pszichoterapeuta számos kérdést megválaszol, amelyekkel az érintettek esetleg már régóta küzdenek. Világossá válik, hogy gyerekkorukban miért érezték gyakran úgy, mintha szüleik nem látnák és nem ismernék őket, és amikor maguk tettek erőfeszítéseket, hogy kommunikáljanak velük, attól miért nem lett jobb semmi.Megtudhatjuk, felnőttként hogyan tehetik kielégítőbbé, meghittebbé kapcsolataikat, és miként szabhatnak határokat az érzelmileg éretlen szülőkkel való viszonyuknak. Persze nem könnyű objektíven tekinteni a szüleinkre, mert ezt esetleg egyfajta árulásnak érezzük. Fontos leszögezni: ennek a kötetnek nem ez a célja. A szerző senkit sem bátorít arra, hogy árulja el a szüleit, vagy ne tisztelje őket. Az érzelmi éretlenség legtöbb jegye az adott személy tudatos irányításán kívül esik, és az ilyen szülők zömének fogalma nincs róla, hogyan befolyásolja ezzel gyerekei életét. Nem hibáztatni kell őket, csupán megérteni, miért olyanok, amilyenek, mert ezek a felismerések növelik tudatosságunkat és érzelmi szabadságunkat. Ha sikerül megértenünk a szüleink viselkedése mögött meghúzódó érzelmi motívumokat, könnyebb lesz elfogadni korlátaikat is. A cél az, hogy több önbizalomra tegyünk szert, és szerencsésebben alakítsuk kapcsolatainkat azáltal, hogy jobban megértjük saját élettörténetünket. Nem követünk el árulást azzal, ha valósághű képet alkotunk a szüleinkről. Nekik ez nem fog fájni, nekünk azonban alighanem sokat segít.

Hogyan gyógyítsuk be azokat az érzelmi sebeket, amelyeket szüleink ejtettek rajtunk felnövekedésünk során, és még felnőttként is fájnak? Például, ha fizikailag ugyan jelen voltak, de érzelmileg elérhetetlenek maradtak. Ha úgy éreztük, bárhogy iparkodunk, nem tudjuk felkelteni az érdeklődésüket, és elnyerni az elismerésüket. Ha elutasítottak vagy bántottak minket. Ha kiszámíthatatlanságuktól, hirtelen hangulatváltozásaiktól, indulatkitöréseiktől kellett félnünk. Ha cserbenhagytak, amikor szükségünk lett volna rájuk. Ha nem értették meg az érzéseinket, sőt, esetleg gúnyolódtak rajtunk. Ha megakadályozták, hogy saját érdeklődésünket, vágyainkat követhessük. Ha beskatulyáztak, és ítélkeztek felettünk. Ha nem tudtak nekünk bensőséges kapcsolatot nyújtani, és érzelmileg magányosan, szorongva, önmagunkat jelentéktelennek, értéktelennek érezve kellett felnőnünk. Gyermekkori élményeinket természetesen nem lehet meg nem történtté tenni, ám fontos, hogy felnőttként, amennyire lehetséges, begyógyítsuk a szülősebeket, és megtanuljunk más szemmel nézni úgy önmagunkra, mint anyánkra és apánkra. Ehhez az szükséges, hogy megértsük szüleink tetteinek, érzelmi működésének mozgatórugóit, meggyászoljuk mindazt, amit nem kaphattunk meg tőlük, és autonómiánk védelmében felállítsuk a szükséges határokat. Megtanuljunk bízni magunkban, ezáltal pedig ellenállni szüleink és más érzelmileg éretlen emberek bántásainak és irányítási kísérleteinek. Gyógyulásunk célja az, hogy önmagunkkal harmonikusabb, meghittebb viszonyba kerüljünk, ezáltal pedig másokkal is kielégítőbb kapcsolatokat tudjunk ápolni. A lehetőségekhez képest szüleinkkel való viszonyunkból is kihozhatjuk a legtöbbet, méghozzá úgy, hogy közben végre ne kelljen feladnunk önmagunkat, és hiú ábrándokat se kergessünk. Tisztelhetjük őket, de nem engedhetjük meg, hogy ők irányítsák és korlátozzák az egész életünket. Mostantól saját kezünkbe vehetjük a fejlődésünket, amihez értékes segítséget nyújt a világhírű pszichológus szerző új könyve.