Renée Carlino

Egy merész poszt... lehet második esély egy kedves idegennel? A Zöld szemű tündérkének: Majdnem napra pontosan tizenöt éve, hogy megismertelek a New York-i Egyetem koleszában. Azt mondtad, seperc alatt igaz barátok lettünk, de én szeretném azt hinni, hogy ennél jóval több volt köztünk. Akkor voltunk a legboldogabbak, amikor minden időnket annak szentelhettük, hogy magunkra találjunk a zene, a fotózás vagy a kóborlásaink révén, és még egy csomó hülyeségben, amivel egy kis pénzt szerezhettünk. Ez éltetett minket. Abban az egy évben sokkal többet tanultam magamról, mint korábban bármikor. Mégis, valamiért teljesen szétesett az egész. A diplomaosztó után én elutaztam Dél-Amerikába, hogy a National Geographicnak dolgozzak. És amikor hazajöttem, te már sehol sem voltál. Egy hónapja viszont, sok-sok év után először, megláttalak valahol. Szerda volt. A metróra vártál, a cipőd sarkán hintáztál a biztonsági sáv vastag, sárga vonalán. Sajnos túl későn ismertelek fel, mert akkor már el is tűntél. Megint. Pedig kimondtad a nevemet, leolvastam a szádról. Legszívesebben megállítottam volna a vonatot, csak hogy köszönhessek neked. Ahogy megláttalak, a fiatalságom összes érzése és emléke feltolult bennem. És folyton azon töprengek, milyen lehet most az életed. Lehet, hogy teljesen őrültség, de nem lenne kedved meginni velem valamit? Szívesen meghallgatnám, hogy mi történt veled az elmúlt tizenöt évben. – M.

From the USA TODAY bestselling author of Sweet Thing and Nowhere But Here comes a love story about a Craigslist "missed connection" post that gives two people a second chance at love fifteen years after they were separated in New York City. To the Green-eyed Lovebird: We met fifteen years ago, almost to the day, when I moved my stuff into the NYU dorm room next to yours at Senior House. You called us fast friends. I like to think it was more. We lived on nothing but the excitement of finding ourselves through music (you were obsessed with Jeff Buckley), photography (I couldn't stop taking pictures of you), hanging out in Washington Square Park, and all the weird things we did to make money. I learned more about myself that year than any other. Yet, somehow, it all fell apart. We lost touch the summer after graduation when I went to South America to work for National Geographic. When I came back, you were gone. A part of me still wonders if I pushed you too hard after the wedding... I didn't see you again until a month ago. It was a Wednesday. You were rocking back on your heels, balancing on that thick yellow line that runs along the subway platform, waiting for the F train. I didn't know it was you until it was too late, and then you were gone. Again. You said my name; I saw it on your lips. I tried to will the train to stop, just so I could say hello. After seeing you, all of the youthful feelings and memories came flooding back to me, and now I've spent the better part of a month wondering what your life is like. I might be totally out of my mind, but would you like to get a drink with me and catch up on the last decade and a half?