J.M.G. Clézio

A Nobel-díjas francia író e könyvében a részben Afrikában töltött gyermekkorát idézi fel, és a hajdan orvosként ott dolgozó apja portréjának megrajzolása mellett a fekete kontinens csodáiról és tragédiáiról is megemlékezik."A király, a hagyományoknak megfelelően, félmeztelenül, kezében légycsapóval ül a trónján. Két oldalán ott áll apám és anyám […] A király mögött kivehető a palota fala, a palotáé, mely egy egyszerű, vályogtéglás ház…"¦"Őt, aki végighajózott Guyana vad folyóin, s közben sebeket kötözött és varrt össze, ápolta a gyémántmosókat és az alultáplált indiánokat, érthetően a hányinger kerülgette a gyarmati világtól és annak pökhendi igazságtalanságától…"¦"Az egyik apám által készített fotón láthatjuk a brit kormányzat nyársat nyelt tisztviselőit, sortban, keményített ingben, gyarmati sisakban és gyapjúzokniban, amint a király ágyékkötős, szőrmékkel és tollakkal felékesített, lándzsáikat a magasba emelő harcosainak felvonulását nézik."¦"Ogojában apám volt a kórház (egy régi, az apácák távoztával gazdátlanul maradt egyházi intézmény) vezetője, és az egyetlen orvos a Cross River tartománytól északra. Itt mindent neki kellett csinálnia, ahogy később mondta: a szüléstől a boncolásig."¦"Az afrikaiak szerint az emberek nem ott és akkor születnek meg, amikor kibújnak az anyjuk hasából, hanem azon a helyen és abban a pillanatban, amikor megfogannak. Ami engem illet, én semmit nem tudok a születésemről (s ezzel, gondolom, nem vagyok egyedül)."

„Ezt a történetet egy olyan fiatal lány emlékére írtam, akiből – bár nem akarta – húszévesen hősnő lett.” Ezzel a mondattal zárul a Nobel-díjas francia író regénye, amelynek főhősét az édesanyjáról mintázta, aki – mivel a két világháború között született – sorra megismeri a nácizmust, a háborút, a nyomort és az éhséget. "A folyók tisztára mossák a történelmet, ezt mindenki tudja. Eltüntetik a testeket, semmi sem marad meg túl sokáig a partjukon."¦"A háború, nem értem, miért kell folyton előhozni a háborút, szerintem egyszerűen nem lehet háború, ki van zárva, a németek nem kockáztatnak meg még egy vereséget."¦"Na nem, ne keverjük a dolgokat! Mozart, Schubert és Hitler nem fér meg egymás mellett!"¦"Az éhség különös, hosszan tartó, változatlan s mégis szinte otthonos érzés. Mintha sehogy sem érne véget a tél."¦"Nyilván azonnal megértette, hogy rázárult a csapda fedele, akárcsak a többiekre, az összes ott lévő férfira, nőre, gyerekre, megértette, hogy nem pár óráról, nem is egy napról van szó, hanem az örökkévalóságról, hogy nincs kiút, nincs remény…"