Luca Cognolato

autor

A láthatatlan hős


Több, mint egy Holokauszt regény, érdekesebb, mint egy száraz történelemkönyv - egy megindító budapesti történet, nem csak kamaszoknak! Van egy gyönyörű zsidó legenda, mely szerint Isten azért nem pusztítja el a világot, noha az tele van gonoszsággal, mert az emberi történelem minden pillanatában él a földön harminchat igaz ember - olyan férfiak és nők, akik egyszerűen nem tűrik az igazságtalanságot. Senki sem tudja a nevüket, és ők sem tudják magukról, hogy az igazak közé tartoznak. Giorgio Perlasca is ilyen Igaz Ember volt. Ebben a fiataloknak szóló regényben megelevenedik a történelem egyik legembertelenebb időszaka: 1944-45. Miközben a szovjet csapatok nyugat felé törnek előre, a fővárosban rekedt zsidókat az éhség és a hideg mellett a német és magyar nácik esztelen támadásai tizedelik. Ekkor egy olasz húskereskedő elhalasztja saját hazautazását azért, hogy annyi embert mentsen meg, amennyit csak tud.Amikor a spanyol nagykövet elhagyja a várost, úgy tűnik, a követség oltalma alatt álló zsidók számára elveszett minden remény. Nincs más hátra, Perlasca megpróbálja megmenteni őket, ehhez azonban egy utolsó, elképesztő, hihetetlenül kockázatos hazugságra van szükség... Végül 5 200 zsidót sikerült megmentenie. Budapesten.
Predaj skončil
3,92 €

Védelemben A bajnokság


A kosaras srácok története folytatódik! Valaki felgyújtja Sédar klubját. Nyolcszornyolc, az edző kizártnak tartja, hogy a Sharks csapatának köze legyen a dologhoz. A gyanúsítottak köre azonban egyre bővül, előveszik a játékosokat is: Tunyát, aki mindig különcködik, Levet, aki visszahúzódó és félénk, Grimaszt, aki a legkisebb provokációból is balhét csinál. És ha mindez nem volna elég, Stifti, aki a szép szál Sédar iránti féltékenységét soha sem titkolta, ezúttal Szilviával is összekap. Ráadásul Porto Vecchio hárompontosakat szóró királynője is eltitkol valamit. A Sharksnak a nagy izgalmak közepette is meg kell őriznie higgadtságát, hogy legyőzhessék a Templomosokat.
Vypredané
7,65 €

Védelemben


A kosaras srácok története folytatódik! Valaki felgyújtja Sédar klubját. Nyolcszornyolc, az edző kizártnak tartja, hogy a Sharks csapatának köze legyen a dologhoz. A gyanúsítottak köre azonban egyre bővül, előveszik a játékosokat is: Tunyát, aki mindig különcködik, Levet, aki visszahúzódó és félénk, Grimaszt, aki a legkisebb provokációból is balhét csinál. És ha mindez nem volna elég, Stifti, aki a szép szál Sédar iránti féltékenységét soha sem titkolta, ezúttal Szilviával is összekap. Ráadásul Porto Vecchio hárompontosakat szóró királynője is eltitkol valamit. A Sharksnak a nagy izgalmak közepette is meg kell őriznie higgadtságát, hogy legyőzhessék a Templomosokat. Nem csak kosarasoknak! „A kosárladba klasszikus csapatsport. Csapatszellem, rendszeresség, alázat, fegyelem, győzni akarás a kulcsszó. Fontos, hogy olyan célokat állítsunk fel, amit el tudunk érni, és csak azután lépjünk tovább, ha az már megvan! A tehetség csak egy dolog, szorgalom és alázat nélkül mit sem ér. Nincs ez másképp az NBA-ban, Stiftiéknél a Sharks csapatában, és a Kenguru Kupában sem. Nem hiszed el? Olvasd csak el a Ketten a palánk alattot!" - Dávid Kornél 
Predaj skončil
3,92 €

Ketten a palánk alatt


"A Bajnokság" című sorozat első részében Stifti egy idegen városkába költözik, ahol megismerkedik Tunyával, akivel egy szempillantás alatt össze is barátkoznak. Új barátjának és a Sharks kosárlabda csapatának köszönhetően megtanulja az égi horogdobást, beleszeret egy lányba, aki a világ legjobb hárompontosait dobja, és rájön arra is, hogy mit jelent az igazi barátság. Mert a kosarazásban mindenki egyenlő, nincsenek különbségek, nem fontos, ki honnan származik, vagy hogy milyen színű a bőre.
Vypredané
7,65 €

Ketten a palánk alatt


A Bajnokság című sorozat első részében Stifti egy idegen városkába költözik, ahol megismerkedik Tunyával, akivel egy szempillantás alatt össze is barátkoznak. Új barátjának és a Sharks kosárlabdacsapatának köszönhetően megtanulja az égi horogdobást, beleszeret egy lányba, aki a világ legjobb hárompontosait dobja, és rájön arra is, hogy mit jelent az igazi barátság. Mert a kosarazásban mindenki egyenlő, nincsenek különbségek, nem fontos, ki honnan származik, vagy hogy milyen színű a bőre. Nem csak kosarasoknak! „A kosárladba klasszikus csapatsport. Csapatszellem, rendszeresség, alázat, fegyelem, győzni akarás a kulcsszó. Fontos, hogy olyan célokat állítsunk fel, amit el tudunk érni, és csak azután lépjünk tovább, ha az már megvan! A tehetség csak egy dolog, szorgalom és alázat nélkül mit sem ér. Nincs ez másképp az NBA-ban, Stiftiéknél a Sharks csapatában, és a Kenguru Kupában sem. Nem hiszed el? Olvasd csak el a Ketten a palánk alattot!" - Dávid Kornél 
Predaj skončil
3,92 €