Bence Csatári

"Először megverni, aztán megnyerni!" - ezt az elvet követte a korai kádári pártvezetés ha a fiatalok megregulázása került napirendre. De nem csupán a fiatalokat, hanem hazai bálványaikat is rövid pórázon tartotta a hatalom: Bródy Jánost rabosították, Nagy Ferót pedig bántalmazták az állambiztonság emberei, máskor pedig rafináltabb módszerekkel igyekezett a pártállam kontroll alatt tartani a könnyű műfaj zenészeit. És miközben a magyar zenekarok óriási sikerrel turnéztak a keleti blokk országaiban, itthon kénytelenek voltak elviselni a hatalmasok vegzálását. A "slendirán diktatúra" sorra gyártotta a hősöket és a mártírokat - és érdekes módon voltak olyan zenészek, akik mind a két kategóriába beletartoztak. Hogy miként is gondolkodtak a pártvezetők és apparatcsikjaik a zenészekről, utóbbiak pedig milyen túlélési technikákat alkalmaztak, kiderül Csatári Bence könyvéből, amely eddig nem publikált iratokat is felhasználva mutatja be a Kádár-kor könnyűzenei kultúrpolitikáját.

A rock and roll nem csupán egy zenei műfaj, "nem egy tánc": maga az örök fiatalság. Alkotás és feloldódás, amit nem magányos farkasoknak találtak ki. Csapatmunka, melyben zenész és hallgatósága egyaránt részt vesz. "Mindeni itt van?" - kiáltja a sztár a színpadról, a tömeg pedig harsogva feleli: "Mindenki!" Mert ahhoz, hogy egy dal megszülessen, hogy ezernyi torok visszhangozza az énekes mágikus szavait, valóban mindenkire szükség van. Az Azok a régi csibészek a hazai pop és rock legendáinak arcképcsarnoka. Csatári Bence történész és Poós Zoltán író faggatja a popkultúra olyan ikonikus alakjait és nagyágyúit, mint Bródy János, Nagy Feró, Pataky Attila, Szörényi levente, Török Ádám, Zalatnay Sarolta és még sokan mások. Az interjúból kirajzolódik a magyarországi rock and roll első negyedszázadának éve Nógrádverőcétől Londonig. A megszólalók mesélnek és mesélnek - a "legvidámabb barakk" könnyűzenei szcénájáról, őrületes bulikról, rendőrpofonokról és persze a rock and roll iránti olthatatlan szerelemről... Csatári Bence (1972) történész, újságíró. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos kutatója. A Kádár-rendszer könnyűzenei politikájáról írt PhD-értekezését 2008-ban védte meg az ELTE-n. További két önálló kötete, valamint számos tanulmánya jelent meg zene- és médiatörténeti témákban, illetve több televízió vendége volt rocktörténeti szakértőként. Az ELTE-n és a Balassi Intézetben rendszeresen tart rocktörténeti szemináriumokat. Poós Zoltán (1970) író. Hat verseskötete, három regénye és számos esszékötete jelent meg. Rovatvezetője volt a VOLT magazinnak, egyik alapítója az egykori WAN2 zenei szaklapnak. 1992 óta foglalkozik populáris kultúrával. 2002-ben Zelk Zoltán-díjat, 2012-ben Füst Milán-díjat kapott.

"Először megverni, aztán megnyerni!" - ezt az elvet követte a korai kádári pártvezetés ha a fiatalok megregulázása került napirendre. De nem csupán a fiatalokat, hanem hazai bálványaikat is rövid pórázon tartotta a hatalom: Bródy Jánost rabosították, Nagy Ferót pedig bántalmazták az állambiztonság emberei, máskor pedig rafináltabb módszerekkel igyekezett a pártállam kontroll alatt tartani a könnyű műfaj zenészeit. És miközben a magyar zenekarok óriási sikerrel turnéztak a keleti blokk országaiban, itthon kénytelenek voltak elviselni a hatalmasok vegzálását. A "slendirán diktatúra" sorra gyártotta a hősöket és a mártírokat - és érdekes módon voltak olyan zenészek, akik mind a két kategóriába beletartoztak. Hogy miként is gondolkodtak a pártvezetők és apparatcsikjaik a zenészekről, utóbbiak pedig milyen túlélési technikákat alkalmaztak, kiderül Csatári Bence könyvéből, amely eddig nem publikált iratokat is felhasználva mutatja be a Kádár-kor könnyűzenei kultúrpolitikáját.