György Csepeli

"A szociálpszichológia a társas élet tudománya. Senki sem élhet a társadalmon kívül, senki sem kerülheti el, hogy kapcsolatba kerüljön másokkal. A társadalmi együttélés során, ha akarja, ha nem, mindenki elsajátítja a társadalomban való eligazodásához szükséges mindennapi tudást. A szociálpszichológiai értelemben vett tudás aktív, formálja, alakítja, életre hívja azt, ami van. Fő feladata, hogy a bizonyosság és biztonság érzését nyújtsa a világban, melynek lényege a bizonytalanság és a biztonság hiánya. Minden ember szociálpszichológus abban az értelemben, hogy érvényes tudása van az életét keresztül-kasul átjáró kapcsolatok világáról, s benne saját szerepéről. A szerző felhívja a figyelmünket arra, hogy napról napra újra játszódó életjátékunk "jeleneteiben" rengeteg olyan mozzanat van, melyeket ha megfigyelnénk, értelmeznénk, könnyebb lenne az életünk; megszabadulnánk az álkonfliktusoktól, s kikecmereghetnénk önáltatásaink hínárjából. Könyvünknek az a célja, hogy a bennünk meglévő mindennapi szociálpszichológiai tudást tudatosítsa, rendszerezze és átvilágítsa. Eszközöket adjon arra, hogy miként készüljünk fel a változásokra, s miként éljünk együtt az új konfliktusokkal, melyeket ha megoldani nem is tudunk, jobb, ha ismerünk." (a Kiadó)

"A szervezet társas tér, melyen belül a tanulás, az attitűdök, a motiváció, a személyközi viszonyok, a szerepek és szerepkonfliktusok, a kommunikáció, a hatalom, a döntés, a csoport jelenségei éppen úgy megtalálhatók, mint az életben általában. Ugyanakkor a szervezet sajátosan megtöri, és színezi ezeket a jelenségeket és folyamatokat. A szervezkedő ember bevezetést nyújt a modern társadalmak működéséhez nélkülözhetetlen szervezetek társadalomlélektanába. A szervezet által teremtett valóságban ellenőrizhetővé, átláthatóvá és előre jelezhetővé válik az idő, a tér, az ok és okozat. A VUCA, azaz a változékonyság (volatility), a bizonytalanság (uncertainty), a komplexitás (complexity) és a kétértelműség (ambiguity) megnövekedése különösen nagy terheket ró a mai szervezetekre, hiszen vezetőiknek és tagjaiknak káoszhoz közeli környezetben kell biztosítaniuk a rendet, az előreláthatóságot és a szervezeti identitást. Könyvünk tárgyalja a legújabb információs technológiai trendeket, a Big Data paradigmát, a business intelligence és CRM szervezési eszközöket, melyek alkalmassá teszik a szervezetet a környezet megfigyelésére, a gyors és proaktív alkalmazásra, vagy ha szükséges, a válságok "korai előrejelzésére". A bizonytalanság korát éljük, ezért a könyv kitér a válság kommunikációjára és a válságokból való újraépítkezés módszereire is." (a Kiadó)

Heidegger szerint "amikor a technika a földgolyó legtávolabbi csücskét is meghódította és gazdaságilag kizsákmányolhatóvá tette, amikor az idő (...) csupán gyorsaság, pillanatszerűség és egyidejűség, az idő mint történelem pedig teljesen eltűnt valamennyi nép ittlétéből, amikor a bokszoló a nép nagy fiának számít, amikor a milliós tömeggyűlések győzelmet jelentenek - akkor, igen, még akkor is mint valami kísértet nyúlik túl mindezeken a kísértéseken a kérdés: minek? - hová? - és mi van azután?" Csepeli György úgy látja, hogy a szingularitás eljöveteléig még nyitva marad a kérdés, hogy az ember által létrehozott hálózatra települt szuperintelligencia erősebb lesz-e teremtőjénél, vagy kialakul az emberi és a digitális együttélése. Könyvének alapkérdése: elképzelhető-e egy olyan jövő, melyben a természetes észt az élet minden területén kiváltja a mesterséges intelligencia (MI)? Ma még úgy tűnik, hogy két olyan akadály van, ami lehetetlenné teszi a MI felülkerekedését a természetes emberi észen. Az egyik, hogy a MI-alkalmazásokból hiányzik az autonóm emberi léttől elválaszthatatlan önreferencialitás, melynek középpontjában a szabad akarat áll. A szabad akarat az, ami az emberi világot a kvantummechanikai világ részecskéinek szabad világával rokonítja, kinyitva a teret a végtelen, határtalan, meghatározatlan Egy felé, melynek misztikus éjébe a preszókratikus filozófusok világítottak be máig fénylő gondolataikkal. Az emberi intelligencia MI révén történő végleges kiváltásának másik akadálya az emberi intelligencia normális eloszlása a populációkban, aminek eredményeként minden korban, minden populációban akadnak olyanok, akiknek intelligenciája messze meghaladja az átlagot. Ők azok, akik ott voltak a mesterséges intelligenciához vezető út minden állomásán, az ő zsenialitásuk nélkül az emberek még mindig hordákban csavarognának, pár száz szavas szókincsük birtokában banális dolgokról fecsegnének, életüket kitöltené a szexualitás és az erőszak. A könyv utolsó részében esik szó az emberfeletti emberről, akinek megjelenése megkérdőjelezi a feltevést, miszerint a MI nem lesz képes felülkerekedni az emberi észen. Nem kizárható, hogy az evolúció új lépéseként megjelenik az emberfeletti ember, az Ember 2.0, akiben a szabad akarat és az intelligencia maximuma találkozik. Nem valószínű, hogy az emberfeletti ember ellent tud majd mondani a transzhumanizmus csábításának, s lemond az emberi agy lehetőségeit időben és térben végtelenbe tágító bioinformatikai, nanotechnológiai, kognitív neurológiai fejlesztésekről, melyek paradox következményeként a homo sapiens az addig ismert konstitúcióban eltűnik, s helyét átadja egy új emberi fajnak, melynek egyedei újra kezdik a színjátékot a galaxisunkban. A digitális ember akkor maradhat ember, ha körültekintetően és tudatosan rezisztenssé válik a digitális átalakulás adatalapú homogenizáló kényszereivel szemben. A rezisztencia esélyei a nevelésen, a képzésen, a rezisztens tudás megosztásán, közös karbantartásán múlnak. A nyugati ember akkor lesz képes a jövőben megmaradni, identitását megtartani, ha visszatér a nyugati gondolkodás kezdeteihez, amikor a nyelv erejével szembeszállt a létezők egészével, rákérdezve arra, ami van. Az új világ, melyet az új technológia hoz ránk, páratlan esélyt kínál a kérdezésre.