Adrienn Csepelyi

autor

Otthonról haza


Útközben talált történetekCsepelyi Adrienn novelláskötetében az otthon néha egy gyerekkori emlék, egy étel közös felemlegetése, egy régi tárgy tapintása vagy egy jóindulatú szomszéd gesztusa. Máskor fájdalom vagy éppen tragikum. Mert a szülőföldet, bárhová sodorjon is bennünket az élet, az ember mindenüvé magával hurcolja.Ezek az útközben talált történetek mindannyiunk számára ismerős terekből és helyzetekből indulnak: lakásokból, falusi utcákból, udvarokból, piacokról, lépcsőházakból, vidéki és városi emlékezetből. Legnagyobb értékük pedig, hogy őszintén és kérlelhetetlenül szembesítenek bennünket az élet törvényszerűségeivel, miközben a mélyükön mindig ott csillog az emberség, a megértés és a szerző kifogyhatatlan együttérzése.A Heinrich Annamária illusztrációival díszített gyűjtemény Csepelyi Adrienn tízévnyi novellatermésének legjavából válogat."Szilvavirágillat száll, meg-megcsap az éles szélben. A falu végén dühödt kék az ég, az összes fényt a fehér szirmokra irányították, mintha csak azt akarná megmutatni a Jóisten, mire kell koncentrálnunk a viharban.A férfi hajnal óta ás, láttam akkor is, amikor boltba mentem tojásért. A kézfeje messziről vöröslik. A ház melletti keskeny sávban fagyközeli lehet még a levegő, hiába az aranysárga napsütés, visszafordultunk a télbe.Biccentünk, elhaladok.Nem ismerem. Mostanában költözhettek ide, amíg nem voltam idehaza. Ritkán jövök. Mire megjelenek, már ki is koptam a tájból, újra nyomot kell hagynom benne, hogy ne felejtsem el magam én se."Csepelyi Adrienn 1984-ben született, és az ország keleti csücskében, a szabolcs-szatmár-beregi Penyigén nőtt fel. Kulturális újságíró, publicista, műsorvezető. Junior Prima-díjas, Népszabadság-díjas, Hüpátia-médiadíjas, a Szegénységről Méltósággal Sajtódíj különdíjasa. Belemenés címmel 2018-ban jelent meg első regénye, 2024-ben CAMPUS 15 címmel riportkönyvet írt a debreceni Campus fesztiválról.Nagymamám magyaráz című műfajteremtő kötete - amely eredetileg családi nyelvjárásgyűjtésnek, emlékrögzítésnek indult, és amely végül kollektív emlékezetünk markáns lenyomata lett - 2025-ben jelent meg a 21. Század Kiadónál.
Na stiahnutie
12,65 €

Otthonról haza


Csepelyi Adrienn novelláskötetében az otthon néha egy gyerekkori emlék, egy étel közös felemlegetése, egy régi tárgy tapintása vagy egy jóindulatú szomszéd gesztusa. Máskor fájdalom vagy éppen tragikum. Mert a szülőföldet, bárhová sodorjon is bennünket az élet, az ember mindenüvé magával hurcolja. Ezek az útközben talált történetek mindannyiunk számára ismerős terekből és helyzetekből indulnak: lakásokból, falusi utcákból, udvarokból, piacokról, lépcsőházakból, vidéki és városi emlékezetből. Legnagyobb értékük pedig, hogy őszintén és kérlelhetetlenül szembesítenek bennünket az élet törvényszerűségeivel, miközben a mélyükön mindig ott csillog az emberség, a megértés és a szerző kifogyhatatlan együttérzése. A Heinrich Annamária illusztrációival díszített gyűjtemény Csepelyi Adrienn tízévnyi novellatermésének legjavából válogat. ,,Szilvavirágillat száll, meg-megcsap az éles szélben. A falu végén dühödt kék az ég, az összes fényt a fehér szirmokra irányították, mintha csak azt akarná megmutatni a Jóisten, mire kell koncentrálnunk a viharban. A férfi hajnal óta ás, láttam akkor is, amikor boltba mentem tojásért. A kézfeje messziről vöröslik. A ház melletti keskeny sávban fagyközeli lehet még a levegő, hiába az aranysárga napsütés, visszafordultunk a télbe. Biccentünk, elhaladok. Nem ismerem. Mostanában költözhettek ide, amíg nem voltam idehaza. Ritkán jövök. Mire megjelenek, már ki is koptam a tájból, újra nyomot kell hagynom benne, hogy ne felejtsem el magam én se." Csepelyi Adrienn 1984-ben született, és az ország keleti csücskében, a szabolcs-szatmár-beregi Penyigén nőtt fel. Kulturális újságíró, publicista, műsorvezető. Junior Prima-díjas, Népszabadság-díjas, Hüpátia-médiadíjas, a Szegénységről Méltósággal Sajtódíj különdíjasa. Belemenés címmel 2018-ban jelent meg első regénye, 2024-ben CAMPUS 15 címmel riportkönyvet írt a debreceni Campus fesztiválról. Nagymamám magyaráz című műfajteremtő kötete - amely eredetileg családi nyelvjárásgyűjtésnek, emlékrögzítésnek indult, és amely végül kollektív emlékezetünk markáns lenyomata lett - 2025-ben jelent meg a 21. Század Kiadónál.
U dodávateľa
15,46 €

Nagymamám magyaráz


Csepelyi Adrienn új kötete úgy működik, mint egy időkapszula: maroknyi, de több generációnyi örömet, fájdalmat, terhet és könnyűséget mutat meg a múltunkból. Az élet minden súlyát és tarkaságát. Nagyanyáink mondatai szívünkbe vannak hímezve. Néha fájnak, mint a tűszúrás, néha olyan mélységeket nyitnak meg bennünk, amelyeket addig fel sem fedeztünk, néha pedig úgy tudnak megnevettetni, mint semmi más. Egy biztos: mindenképpen megtanítanak az élet hétköznapi dobbanásaira, rezdüléseire. Csepelyi Adrienn új kötete úgy működik, mint egy időkapszula: maroknyi, de több generációnyi örömet, fájdalmat, terhet és könnyűséget mutat meg a múltunkból. Az élet minden súlyát és tarkaságát. A nyelvjárásgyűjtéssel, hangfelvételek alapján készült szövegeket olvasva szinte halljuk a szatmári idősek hangsúlyát, mikor nevetik el magukat, és mikor bicsaklik meg a hangjuk érzelmeik hatására. Ez a kötet abban segíthet, hogy tanuljuk meg saját gyökereinket (lelki tájszólásunkat) ne szégyennel nézni, hanem megszeretni és visszanyúlni hozzájuk, illetve, hogy megértsük az idősebb generációk traumáit, örömeit, és azt, hogy miért különbözünk ennyire - s közben miért csinálunk mégis olyan sok mindent ugyanúgy, mint ők. ,,Akárhova nézek a gyerekkoromban, nagymamák magyaráznak. Tényleges és fogadott, véletlenszerűen lett nagymamáim, akik nélkül fogalmam se lenne arról, hogy a háromszínű macska mindig nőstény (és tükörbe kell nézetni, hogy el ne menjen a háztól), hogy cukorral lehet a legjobban keményíteni a horgolt karácsonyfadíszeket, vagy hogy ki kinek a kicsodája a faluban. Továbbá én kinek a kicsodája vagyok a saját családomban. Vagy úgy egyáltalán: ki vagyok." Csepelyi Adrienn
U dodávateľa
18,28 €

Belemenés


A Belemenés egyszerre futballkönyv és látlelet a szenvedélyről. Húsz év története. Benne van a megyei másodosztály nyersesége és a topfutball fényűzése - benne a katarzis és a totális megsemmisülés.A szerző kellő öniróniával szemléli önnön reménytelenségét: az irracionális döntések sorozatát. Sajátos humorral meséli el a futball miatt született és tönkrement szerelmeket, az egész hátat beborító futballtetoválást és a párhuzamos dimenziót, ahol a legszánalmasabb hazugságokat is fapofával lehet előadni. Közben pedig felnő egy kislány, és eljut oda, ahová mindig is vágyott. Csepelyi Adrienn Junior Prima- és Népszabadság-díjas, Hüpátia médiadíjas újságíró. Az MLSZ Női Bizottságának tagja, Kötényblog néven évekig írta díjnyertes nőifutball-blogját. Odavan az operáért, testileg-lelkileg megnyomorított bulldogokat fogad örökbe, szatmári népviseletben ment a foci Eb-re, nehezen viseli az igazságtalanságot és nem tűri a nőkkel szembeni kirekesztést. 1996 óta Liverpool-szurkoló. Azóta minden jó és rossz döntése mögött a rajongás áll.A szerző az ukrán és a román határ menti kis faluban, Penyigén nőtt fel. Tizenkét éves korában egészen valószínűtlen módon robbant be az életébe a futball, kiforgatva a négy sarkából azt az idilli és zárt világot, amelyben addig élt.
Na stiahnutie
6,48 €

dostupné aj ako:

Belemenés


Könyvtár A ?Belemenés egyszerre futballkönyv és látlelet a szenvedélyről. Húsz év története. Benne van a megyei másodosztály nyersesége és a topfutball fényűzése – benne a katarzis és a totális megsemmisülés. A szerző kellő öniróniával szemléli önnön reménytelenségét: az irracionális döntések sorozatát. Sajátos humorral meséli el a futball miatt született és tönkrement szerelmeket, az egész hátat beborító futballtetoválást és a párhuzamos dimenziót, ahol a legszánalmasabb hazugságokat is fapofával lehet előadni. Közben pedig felnő egy kislány, és eljut oda, ahová mindig is vágyott. Csepelyi Adrienn Junior Prima- és Népszabadság-díjas, Hüpátia médiadíjas újságíró. Az MLSZ Női Bizottságának tagja, Kötényblog néven évekig írta díjnyertes nőifutball-blogját. Odavan az operáért, testileg-lelkileg megnyomorított bulldogokat fogad örökbe, szatmári népviseletben ment a foci Eb-re, nehezen viseli az igazságtalanságot és nem tűri a nőkkel szembeni kirekesztést. 1996 óta Liverpool-szurkoló. Azóta minden jó és rossz döntése mögött a rajongás áll. A szerző az ukrán és a román határ menti kis faluban, Penyigén nőtt fel. Tizenkét éves korában egészen valószínűtlen módon robbant be az életébe a futball, kiforgatva a négy sarkából azt az idilli és zárt világot, amelyben addig élt.
Vypredané
10,64 €

dostupné aj ako: