Lacná kniha Robinson Crusoe (-90%)
Ha volt valaha ember, akinek kalandozásai a nagyvilágban érdemesnek bizonyultak a közzétételre, s a közönség kedvezően fogadta, amidőn közzétette őket, e beszámoló kiadója úgy véli, ezzel sem lesz más a helyzet. E férfiú csodálatos élete fölülmúl mindent (véli), ami nyomtatásban ... Folytatás ›› olvasható, lévén, hogy ember élete aligha lehet ennél változatosabb. S midőn elmeséli történetét, ezt szerényen és komolyan teszi, s az eseményeket hívő lélekre valló módon oly haszon végett mutatja meg, mely haszonra a bölcs mindig is törekszik, nevezetesen, hogy e példa másoknak okulására szolgáljon, és hogy tisztelettel adózzék a Gondviselés bölcsességének életünk bármily forgandóságában. Az Európa Könyvkiadó 1991 szeptemberében indította el megújított, külsejfében is vonzóbb sorozatát. Alaposan, minden részletre kiterjedő figyelemmel tervezte meg az összeállítást, hiszen a világirodalom és a magyar irodalom remekműveinek kiadásával egyszerre kíván segítséget nyújtani tanárnak, diáknak s valamennyi felnőtt irodalomkedvelőnek. Műköltészeti és népköltészeti alkotások, versek és novellák, kisregények, regények és drámák kínálnak maradandó olvasmányélményt fiataloknak, idősebbeknek egyaránt.
Vypredané
0,39 €
3,85€
dostupné aj ako:
Robinson Crusoe
Příběh Robinsona Crusoe patří zaslouženě do zlatého fondu světové literatury.
Známá kniha anglického spisovatele o námořníkovi z Yorku, který ztroskotá na pustém ostrově a po dlouhá léta zde musí bojovat o základní potřeby svým důvtipem a s pomocí věrného přítele, domorodce Pátka
Vypredané
9,82 €
Lacná kniha Robinson Crusoe (-90%)
Příběh Robinsona Crusoe patří zaslouženě do zlatého fondu světové literatury.
Známá kniha anglického spisovatele o námořníkovi z Yorku, který ztroskotá na pustém ostrově a po dlouhá léta zde musí bojovat o základní potřeby svým důvtipem a s pomocí věrného přítele, domorodce Pátka
Vypredané
0,98 €
9,82€
dostupné aj ako:
Robinson Crusoe
Ha volt valaha ember, akinek kalandozásai a nagyvilágban érdemesnek bizonyultak a közzétételre, s a közönség kedvezően fogadta, amidőn közzétette őket, e beszámoló kiadója úgy véli, ezzel sem lesz más a helyzet. E férfiú csodálatos élete fölülmúl mindent (véli), ami nyomtatásban ... Folytatás ›› olvasható, lévén, hogy ember élete aligha lehet ennél változatosabb. S midőn elmeséli történetét, ezt szerényen és komolyan teszi, s az eseményeket hívő lélekre valló módon oly haszon végett mutatja meg, mely haszonra a bölcs mindig is törekszik, nevezetesen, hogy e példa másoknak okulására szolgáljon, és hogy tisztelettel adózzék a Gondviselés bölcsességének életünk bármily forgandóságában. Az Európa Könyvkiadó 1991 szeptemberében indította el megújított, külsejfében is vonzóbb sorozatát. Alaposan, minden részletre kiterjedő figyelemmel tervezte meg az összeállítást, hiszen a világirodalom és a magyar irodalom remekműveinek kiadásával egyszerre kíván segítséget nyújtani tanárnak, diáknak s valamennyi felnőtt irodalomkedvelőnek. Műköltészeti és népköltészeti alkotások, versek és novellák, kisregények, regények és drámák kínálnak maradandó olvasmányélményt fiataloknak, idősebbeknek egyaránt.
Vypredané
3,85 €
Moll Flanders
HarperCollins is proud to present its new range of best-loved, essential classics. ‘My true name is so well known in the Records or Registers at Newgate, and in the Old Bailey, and there are some things of such consequence still depending there, relating
Vypredané
3,65 €
Oxford Bookworms Library 2 Robinson Crusoe + CD
'I often walked along the shore, and one day I saw something in the sand. I went over to look at it more carefully ...It was a footprint - the footprint of a man!' In 1659 Robinson Crusoe was shipwrecked on a small island off the coast of South America. After fifteen years alone, he suddenly learns that there is another person on the island. But will this man be a friend - or an enemy?
Vypredané
9,49 €
OWC Moll Flanders
Moll Flanders recounts the story of her extraordinary life, from her birth in Newgate prison to her declining years in married prosperity. After being seduced in the home of her adoptive family she lives off her wits and her beauty, as a whore, 'five times a Wife', and a thief, and is eventually transported to Virginia for her crimes. Rich and penitent, Moll reflects on a world that is both good and evil, just as the reader both abhors and admires her. Arguably the first English novel, Moll Flanders is also a romance, its heroine in perpetual search for a lost familial paradise.
Vypredané
1,99 €
Moll Flanders
Moll Flanders recounts the story of her extraordinary life, from her birth in Newgate prison to her declining years in married prosperity. After being seduced in the home of her adoptive family she lives off her wits and her beauty, as a whore, ´five time
Vypredané
5,60 €
OWC Roxana
Roxana (1724), Defoe's last and darkest novel, is the autobiography of a woman who has traded her virtue, at first for survival, and then for fame and fortune. Its narrator tells the story of her own 'wicked' life as the mistress of rich and powerful men. A resourceful adventuress, she is also an unforgiving analyst of her own susceptibilities, who tells us of the price she pays for her successes. Endowed with many seductive skills, she is herself seduced: by money, by dreams of rank, and by the illusion that she can escape her own past. Unlike Defoe's other penitent anti-heroes, however, she fails to triumph over these weaknesses. The novel's drama lies not only in the heroine's 'vast variety of fortunes', but in her attempts to understand the sometimes bitter lessons of her life as a 'Fortunate Mistress'. Defoe's achievement was to invent, in 'Roxana', a gripping story-teller as well as a gripping story. This edition uses the rare first edition text, with a new introduction, detailed notes, textual history, and a map.
Vypredané
8,17 €
Robinson Crusoe - audiokniha
Young Robinson Crusoe has a burning ambition to be a sailor. Paying no attention to his parents' warnings he runs away to sea to embark on a series of thrilling adventures: struggles with Barbary pirates, a shipwreck and the extraordinary meeting with Man Friday...Roy Marsden plays the older Robinson Crusoe looking back on a life of recklessness, daring and adventure - and the survival of twenty-eight years, two months and nineteen days on a desert island. Based on the real-life adventures of Alexander Selkirk, Robinson Crusoe was one of the very first adventure stories to be published in English literature. It remains as gripping today as it did on first publication in 1719, and this enthralling dramatisation perfectly evokes the excitement and adventure of the original book.
Vypredané
14,11 €
Roxana
Roxana (1724), Defoe's last and darkest novel, is the autobiography of a woman who has traded her virtue, at first for survival, and then for fame and fortune. Its narrator tells the story of her own `wicked' life as the mistress of rich and powerful men.
Vypredané
9,86 €
Robinson Crusoe + Mp3 audio CD
Classic / British English Robinson Crusoe is at sea when there is a great storm. His ship goes down, and his friends die. The sea throws Crusoe onto a beach. He is on an island. But which island? Are there other people on it? And are they friendly? What will Crusoe do now?
Vypredané
7,10 €
Robinson Crusoe (stage 2)
I often walked along the shore, and one day I saw something in the sand. I went over to look at it more carefully ...It was a footprint - the footprint of a man!" In 1659 Robinson Crusoe was shipwrecked on a small island off the coast of South America. After fifteen years alone, he suddenly learns that there is another person on the island. But will this man be a friend - or an enemy?"
Vypredané
3,92 €
Robinson Crusoe
1719-ben jelent meg Londonban egy különös könyv, amely szinte napokon belül igazi tömegsiker lett. Az olvasók a címlap szövegéből annyit tudhattak meg, hogy a kötet bizonyos Robinson Crusoe életéről szól, s ezt az igaz történetet a leghitelesebb forrásból kapja az olvasó, ugyanis Robinson Crusoe "maga írta meg". A címlap természetesen tudatos megtévesztés és ravasz olvasóbolondítás, hiszen Robinson Crusoe sohasem létezett, s a könyvet sem ő írta, hanem Daniel Defoe; egy olyan irodalmi módszer része, amely a képzelet művét tények hiteles feltárásának, a kitalált élettörténetet memoárnak vagy önéletírásnak álcázza. Defoe tehát ezúttal regényt írt, sokak szerint az első regényt angol nyelven.A Robinson Crusoe elsősorban izgalmas és érdekes olvasmánynak készült: tele kalanddal, váratlan fordulattal, hajmeresztő veszélyekkel, csodás megmenekülésekkel. Hozzá jó adag egzotikummal: a tengerészélet, a messzi földek varázsa, s természetesen a szorongatóan izgalmas alaphelyzet, a magányos ember a lakatlan szigeten. Népszerűségét mutatja, hogy sokszor átírták, a XIX. század során érzelgős változatokban került forgalomba, s gyakran rövidítették a serdületlen ifjúság számára.De a Robinson Crusoe több az efféle kalandregénynél. Korabeli olvasói is észlelték, mint ahogy a modern irodalomtudomány is kimutatta, hogy a népszerű olvasmány burkában jelen van az a fajta irodalmi műfaj és módszer is, amely különösen a Defoe-féle puritán-protestáns szellemiségű tollforgatók számára volt élő hagyomány: az erkölcsi példázat és a vallásos allegória hagyománya. A Robinson Crusoe ugyanis - rejtettebb szinten - az isteni gondviselésről és a gondviselés ellen lázadó Emberről szóló példázat. Robinson élete a lakatlan szigeten bűnhődés, munkája penitencia azért, mert - az atyai szónak és számtalan intő égi jelnek fittyet hányva - nem fogadta el azt az élethelyzetet és élethivatást, amelyet a gondviselés kijelölt számára.
Vypredané
2,25 €
Robinson Crusoe - Albatros
Slavný román Daniela Defoa býval často považován za knihu pro děti příliš těžkou a nesrozumitelnou. Od jeho vzniku byly napsány mnohé verze pro mládež, v nichž se původní obsah jaksi stírá. Nové převyprávění nesmrtelného příběhu o světoznámém trosečníkovi klade důraz na vlastnosti, bez nichž se člověk, jenž chce přežít v nebezpečných podmínkách, nedokáže obejít. A to ani v dnešní době. Odvaha, vytrvalost a zejména zdravý rozum Robinsonovi rozhodně nechybějí. Jinak by nedokázal přežít všechny strasti, které ho čekají…
Vypredané
12,02 €





















