Giovanni della Mirandola

Giovanni Pico della Mirandola (1463-1494), a reneszánsz filozófia egyik legjelesebb alakja mindössze harmincegy évig élt, azonban igen jelentős életművet hagyott hátra. Élete regényes fordulatokkal teljes, és halálát is sötét titok övezi: politikai okokból valószínűleg megmérgezték. Jelen műve egyik legkiforrottabb munkája, amelyben újra előveszi Az ember méltóságáról írt beszédében már felvetett témát, az ember központi szerepét a teremtésben. A kérdéskört a bibliai teremtéstörténet hétszeres elemzése során fejti ki még részletesebben. A makrokozmosz és mikrokozmosz analógiájának értelmezései a római disputa meghiúsulása és a Kúria általi üldöztetése után itt keresztényibb megközelítésben olvashatók, hiszen a hét előadás közül mindegyik "Krisztusban ér véget". Mindazonáltal a könyv záróakkordja egy teljesen újszerű, kabbalista módszerrel végigvitt keresztény vallásfilozófiai fejtegetés. A teremtés hétszeres elemzésének hét szempontja a következő: az első három előadás a világ hármas (földi, égi, angyali) felosztásáról szól, a negyedik az ember mint mikrokozmosz felépítéséről és lehetőségeiről, az ötödik és hatodik az első négy összefüggéseit tárgyalja, míg a hetedik a teremtmények végső boldogságának mibenlétét boncolgatja, ahol az angyalokon kívül egyedül az ember számára adatik meg a kegyelem révén az Istenhez való visszatérés lehetősége.A könyv kiváló segítséget nyújt a húsvéti elmélyedéshez és a kereszténység spirituális értelmezéséhez. Fordította: Dr. habil. Frazer-Imregh Monika a Károli Gáspár Református Egyetem docense, az Orpheus Noster folyóirat főszerkesztője. Fordítói munkássága főként a reneszánsz filozófia irodalmát tolmácsolja latin és korabeli olasz nyelvből. Az általa fordított szerzők többek között Marsilio Ficino, Giovanni Pico della Mirandola, Angelo Poliziano és H. C. Agrippa von Nettesheim.  

Giovanni Pico della Mirandola (1463–1494), a reneszánsz filozófia egyik legjelesebb alakja mindössze harmincegy évig élt, azonban igen jelentős életművet hagyott hátra. Élete regényes fordulatokkal teljes, és halálát is sötét titok övezi: politikai okokból valószínűleg megmérgezték. Jelen műve egyik legkiforrottabb munkája, amelyben újra előveszi Az ember méltóságáról írt beszédében már felvetett témát, az ember központi szerepét a teremtésben. A kérdéskört a bibliai teremtéstörténet hétszeres elemzése során fejti ki még részletesebben. A makrokozmosz és mikrokozmosz analógiájának értelmezései a római disputa meghiúsulása és a Kúria általi üldöztetése után itt keresztényibb megközelítésben olvashatók, hiszen a hét előadás közül mindegyik „Krisztusban ér véget”. Mindazonáltal a könyv záróakkordja egy teljesen újszerű, kabbalista módszerrel végigvitt keresztény vallásfilozófiai fejtegetés. A teremtés hétszeres elemzésének hét szempontja a következő: az első három előadás a világ hármas (földi, égi, angyali) felosztásáról szól, a negyedik az ember mint mikrokozmosz felépítéséről és lehetőségeiről, az ötödik és hatodik az első négy összefüggéseit tárgyalja, míg a hetedik a teremtmények végső boldogságának mibenlétét boncolgatja, ahol az angyalokon kívül egyedül az ember számára adatik meg a kegyelem révén az Istenhez való visszatérés lehetősége. A könyv kiváló segítséget nyújt a húsvéti elmélyedéshez és a kereszténység spirituális értelmezéséhez. Fordította: Dr. habil. Frazer-Imregh Monika a Károli Gáspár Református Egyetem docense, az Orpheus Noster folyóirat főszerkesztője. Fordítói munkássága főként a reneszánsz filozófia irodalmát tolmácsolja latin és korabeli olasz nyelvből. Az általa fordított szerzők többek között Marsilio Ficino, Giovanni Pico della Mirandola, Angelo Poliziano és H. C. Agrippa von Nettesheim.