Giuseppe Lampedusa

„Prvý a posledný raz som videl Giuseppa Tomasiho, knieža z Lampedusy, v lete 1954 v San Pellegrino Terme pri príležitosti literárneho kolokvia [...] Prechádzal sa po bratancovom boku uličkami okolo Kursaalu a či sa zúčastňoval na zasadnutiach, vždy mĺkvy, vždy s trpko zvraštenými ústami. Keď ma predstavili, nepovedal jediné slovo, iba sa krátko uklonil. Uplynulo takmer päť rokov, a ja som o kniežati z Lampedusy nič nepočul. Až kým vlani na jar neprišla istá moja milá priateľka [...] na výbornú myšlienku zatelefonovať mi [...] Vraj má niečo pre mňa, jeden román. Pred časom jej ho poslal zo Sicílie ktorýsi známy [...] ,Od koho je?´ spýtal som sa. ,Ach, ani neviem. Ale myslím si, že to nebude ťažké zistiť.´ Onedlho som držal rukopis naklepaný na stroji v rukách. Nebol na ňom nijaký podpis. Ale jedným som si bol hneď istý, len čo som vychutnal ľúbeznosť prvých slov – ide o serióznu prácu, o dielo naozajstného spisovateľa! [...] Keď som si potom prečítal na dúšok celý román, len som si potvrdil prvý dojem. Ihneď som zavolal do Palerma. Takto som sa dozvedel, že jeho autorom je Giuseppe Tomasi, vojvoda z Palmy a knieža z Lampedusy: hej, bratanec básnika Lucia Piccola [...] Žiaľ, knieža pred rokom, na jar 1957, vážne ochorel a ešte v júli toho roku v Ríme, kam šiel urobiť posledný zúfalý pokus vyliečiť sa, zomrel.“ Giorgio Bassani (Z predslovu k prvému talianskemu vydaniu Geparda, 1958) Z talianskeho originálu Il Gattopardo (nové vydanie zrevidované Gioacchinom Lanzom Tomasim, Giangiacomo Feltrinelli Editore Milano, 2002) preložila Michaela Jurovská.

1860 tavaszán, Szicíliában Fabrizio, Salina karizmatikus hercege több ezer hektáron és több száz emberen uralkodik, köztük saját nagyszámú családja felett, egyszerre pompában és nyomorban. Ekkor száll partra Garibaldi, és a hercegnek el kell döntenie, hogy ellenáll-e a változás erőinek, vagy megbékél velük. A Párduc modern klasszikus, a dekadens, haldokló szicíliai arisztokrácia lenyűgöző történetét meséli el, amelyet a demokrácia és a forradalom közeledő erői fenyegetnek. A szerző régóta fontolgatta, hogy történelmi regényt írjon dédapja, Don Giulio Fabrizio Tomasi hercegének emlékére. Regényét már csak halála után, 1958-ban adták ki. Egy év alatt negyven kiadást ért meg, és azonnal világsiker lett. Luchino Visconti filmre vitte a regényt Alan Delon és Claudia Cardinale főszereplésével, és elnyerte vele az 1963-as cannes-i filmfesztivál fődíját. Az Athenaeum Kiadó 2021-ben útjára indított Érzelmes klasszikusok sorozatának célja, hogy - a tizenkilencedik és a huszadik század alkotásaival megszólítva a huszonegyedik század olvasóközönségét - korszakokon átívelő párbeszédet teremtsen olyan kérdések mentén, amelyeken az emberiség a kezdetek kezdete óta töpreng.