Eribon Didier

Známy francúzsky filozof a sociológ Didier Eribon sa vo svojej najnovšej eseji vracia do obdobia posledných rokov, mesiacov a dní života svojej matky, ktorá zomrela v opatrovateľskom zariadení pre seniorov neďaleko Remeša. Autor v knihe podáva svedectvo o problémových rodinných vzťahoch, ťažkom živote robotníckej triedy, ale najmä o snahe pochopiť strach, hnev a smútok svojej matky, ktorá musela v živote znášať chudobu, mužskú dominanciu a napokon samotu a fyzický úpadok. Eribon touto detailnou sondou do staroby a umierania ženy z nižších vrstiev podrobuje kritike nielen francúzsky sociálny systém, ale aj významné filozofické a politické teórie emancipácie, ktoré pre dlhodobo prehliadanú menšinu umierajúcich seniorov nemajú žiadnu relevanciu. Seniori umiestnení do opatrovateľských zariadení nemajú žiadnu verejnú pozornosť, žiadnu politickú reprezentáciu ani hnutie. Eribon napísal túto knihu, aby dal hlas tým, o ktorých sa spoločnosť nezaujíma, a poukázal na ich politické práva.

'Searingly honest . . . compelling, hard to read and hard to put down' Literary Review'A frank and moving story . . . an urgent plea' Telegraph‘Who speaks? Who is able to make themselves heard? And if this fundamental political gesture remains inaccessible to so many people who figure among the most dominated, the most dispossessed, the most vulnerable, does it not fall to artists, writers and intellectuals to speak of them and for them’When Didier Eribon’s mother began to lose her physical and cognitive autonomy, the author and his brothers were compelled to place her in a nursing home, despite their misgivings. A few weeks later, she died. In The Life, Old Age, and Death of a Working-Class Woman, Eribon embarks on a historical, political and personal meditation on what it means to grow old in our society, and the care we provide for those who cannot afford to pay for better services. Tracing his mother’s rapid decline – and drawing on works by Simone de Beauvoir, Norbert Elias, Annie Ernaux and Michel Foucault, among others – Eribon offers an honest, original and wide-ranging exploration of the relationship between ageing, gender and class, transmuting his own rage, sadness and shame into a strikingly nuanced portrait of the most overlooked human experience. Translated by Michael Lucey

'Nem az a kérdés, hogy mit kezdünk magunkkal, hanem az, hogy mit kezdünk azzal, amivé mások tettek bennünket.' Rövidesen ez lett az életem egyik jelmondata: a magam által magamon elvégzendő munka alapelve. Ez a mondat azonban kettős jelentésre tett szert az életemben, mégpedig egymással ellentétes jelentésekre a szexualitásban és a társas érintkezésben: az első esetben ez a valóságom magamévá tételét és visszakövetelését jelentette, míg a másodikban a kiszakadást abból a társadalmi közegből, amelybe beleszülettem. Úgy is fogalmazhatnék: az első esetben azzá váltam, aki voltam, míg a másodikban elutasítottam, hogy azzá váljak, akivé válnom kellett volna. Az én esetemben ez a két változás egymással párhuzamosan ment végbe." Didier Eribon az Amiens-i Egyetem filozófiai, bölcsészet- és társadalomtudományi karának professzora. Tanított a Berkeley Egyetemen is. 2008-ban elnyerte a Yale Egyetem által évente odaítélt rangos Brudner-díjat. Nemzetközi szinten napjaink egyik legjelentősebb gondolkodójaként tartják számon. Ebben a könyvében felidézi gyermekkorának munkásvilágát, és beszámol arról, hogyan hagyta maga mögött ezt a világot. Elbeszélése osztályról, iskolarendszerről, identitásról, szexualitásról, politikáról és demokráciáról is szóló elmélkedés.