Gyula Duba

Könyvemben emlékező írások vannak, s olyanok, melyeknek sajátos hangulatuk van. Valamilyen módon összefüggnek az életemmel s a sorsommal. Csodálatos az emlékezés, ahogyan az is, mit őriz meg és elevenít fel az elmúlt időből. Ha mindent megőrizne, történést, érzést, pillanatot, talán ki sem bírnánk, belezavarodnánk. Káoszt és tehetetlenséget okozna bennünk. De mintha valamilyen okos ösztön tudná, mire van belőle szükségünk. Roppant gazdag tartomány a múlt, minden belőle ered. Az írónak már-már hitbizománya. Elsüllyedt Atlantisz, olvasható nyomokat hagyott maga után. Vagy mint a búvópatak, a mélyben kincseket sodor. Vágyakat, tetteket, értékeket, melyekből lelkünk épült, mint míves kövekből a templom, katedrális. Búvópatakként gyakran a felszínre tör. Majd eltűnik ismét. Kiszámíthatatlanul teszi, szinte titokzatosan. De mindig személyesen, hiszen a miénk. Hangulatokat kelt, sejtéseket ébreszt. Minden az eredetnél kezdődik, a forrásnál, s a jelenig ér. Könyvem szülőföltől a szülőföldig! Közben rengeteget barangolunk, múlik életünk, de az origó fogva tart. Magára vessen, aki nem tudatosítja.

Duba Gyula, aki ma már inkább szociográfiai megbízhatóságú és lírai magasságokba emelkedő, súlyos regények írójaként ismert, írói pályáját paródiákkal és humoreszkekkel kezdte. Az új írásokkal kiegészített jelen válogatása átfogja fél évszázados humorista és szatíraírói teljesítményét.