Zoltán Egressy strana 2 z 2

"Budapesten a Szélkirály! Értesülésünk szerint tegnap este teljes titokban Magyarországra érkezett Francesco Ventoso, a Meteorológiai Világszervezet, a World Meteorological Organization végrehajtó tanácsának egyik prominens tagja, a világ egyik leghíresebb szél- és zivatarkutatója. A svájci székhelyű, csaknem kétszáz országot tömörítő szervezet gyakorlatilag a kezdetektől fogva élénk figyelemmel kíséri a Kárpát-medencében zajló időjárási anomáliát. A szervezet többszöri puhatolózása, majd kifejezett kérése ellenére sem kapott meghívást Budapesttől, annak ellenére, hogy az immár egész világot egyre nagyobb mértékben aggasztó szélcsend kiindulópontja és epicentruma tudvalevőleg a magyar főváros." Hat ember élete gabalyodik össze a tomboló viharban egy margitszigeti eperfa alatt. Hat magányos emberé, akinek története van, és dolga egymással - bár kérdés, hogy kinek, kivel, micsoda. Mintha csak azért sodorta volna őket egymás útjába a szél meg a véletlen, hogy mindezt kiderítsék. A minden oldalról heves és felkavaró kiderítő manőverek háttere a jelen különös időjárási anomáliától sújtott Magyarországa, és ahogy haladunk előre a történetben, ahogy a vihart felváltó szélcsend rátelepszik nemcsak a tüdőkre, de a szívekre is, a háttér lassan előtérbe nyomul, hogy átvegye az irányítást az egyéni sorsok felett: "egyfajta ébredés ez mégiscsak, de nem álomból, hanem valóságból egy másik valóságba, a fények rögtön megváltoznak, ahogy eláll az eső, skandináv típusúak, ők ezt nem tudják, ezt Orsolya tudná, ha ott lenne velük, akkora a csend, amekkorát soha nem hallottak még, és nemcsak csend ez, üresség is, totális elmúlás, visszavonhatatlan élettelenség, halálos semmi, tébolyító süketség..." A Portugál világsikerű szerzőjének második regénye utópia a jelenből, minden aktualitáson túlmutató, igazi téttel.

„Budapesten a Szélkirály! Értesülésünk szerint tegnap este teljes titokban Magyarországra érkezett Francesco Ventoso, a Meteorológiai Világszervezet, a World Meteorological Organization végrehajtó tanácsának egyik prominens tagja, a világ egyik leghíresebb szél- és zivatarkutatója. A svájci székhelyű, csaknem kétszáz országot tömörítő szervezet gyakorlatilag a kezdetektől fogva élénk figyelemmel kíséri a Kárpát-medencében zajló időjárási anomáliát. A szervezet többszöri puhatolózása, majd kifejezett kérése ellenére sem kapott meghívást Budapesttől, annak ellenére, hogy az immár egész világot egyre nagyobb mértékben aggasztó szélcsend kiindulópontja és epicentruma tudvalevőleg a magyar főváros.” Hat ember élete gabalyodik össze a tomboló viharban egy margitszigeti eperfa alatt. Hat magányos emberé, akinek története van, és dolga egymással - bár kérdés, hogy kinek, kivel, micsoda. Mintha csak azért sodorta volna őket egymás útjába a szél meg a véletlen, hogy mindezt kiderítsék.A minden oldalról heves és felkavaró kiderítő manőverek háttere a jelen különös időjárási anomáliától sújtott Magyarországa, és ahogy haladunk előre a történetben, ahogy a vihart felváltó szélcsend rátelepszik nemcsak a tüdőkre, de a szívekre is, a háttér lassan előtérbe nyomul, hogy átvegye az irányítást az egyéni sorsok felett:„egyfajta ébredés ez mégiscsak, de nem álomból, hanem valóságból egy másik valóságba, a fények rögtön megváltoznak, ahogy eláll az eső, skandináv típusúak, ők ezt nem tudják, ezt Orsolya tudná, ha ott lenne velük, akkora a csend, amekkorát soha nem hallottak még, és nemcsak csend ez, üresség is, totális elmúlás, visszavonhatatlan élettelenség, halálos semmi, tébolyító süketség...” A Portugál világsikerű szerzőjének második regénye utópia a jelenből, minden aktualitáson túlmutató, igazi téttel.

"Létezik ott egy Hold völgye nevű hely. Olaszul Valle della luna, micsoda név, muszáj odamenni, teljesen belelkesedtek az ötlettől. Nem ellenőriztem, van-e ilyen hely, biztos, mert mindketten emlegették, és mondom, elvarázsolódtak már a névtől. Eszembe jutott mindjárt, mert önkéntelenül is szoktam akadékoskodni, hogy ha van is, talán tényleg csak egy sima völgy. Hogy lehet ott praktizálni? Nem szóltam nekik, miért lohasztottam volna le az örömüket. Egyébként is mindegy, nem lett semmi belőle, meg a közös életükből se. Anna egy darabig szállította még a meglepetés-csodákat, Ottó tűrte, de nemigen viszonozta, én nem láttam legalábbis. Mondjuk nem olyan nő volt az Anna, aki elvárja, hogy kapjon cserébe valamit a jóságért. Vagy nem tudom, nem ismertem annyira. Valamelyik szigorlatuk előtt, minden előzmény nélkül omlott össze a világ." Egressy Zoltán prózájának olvasóit nem éri váratlanul, hogy itt a külső és a belső táj elválaszthatatlan. Ahogy az új kötet, a Majd kiszellőztetsz novellái sem önmagukban állnak, hiszem igen sokrétűen és néha rejtélyesen kapcsolódnak egymáshoz. A "holdas és holdatlan fejezetek" egymást keresztező történeteiben váratlanul nézhetünk vissza vagy találhatunk rá ugyanarra - más térből és máshogyan. Mert nem tudhatjuk, hogy a boldogtalanság vagy a boldogság tájain járunk-e, hiszen az elbeszélő is azt a szűk ösvényt keresi, ami a kettőt összeköti. Vagy elválasztja.