Ildikó Eisenstock

autor

Az Alma


"Az alma, a Paradicsom tiltott gyümölcse, a több ezer éves történet szerint Éva kezében a csábítás eszköze, az egyik legfontosabb gyümölcsünk. Végigkíséri az emberiség történetét, számos legendában (Paris almája, Tell Vilmos), művészeti alkotásban szerepel. Európában szinte mindenütt megterem, termesztik is évszázadok óta, azaz szinte mindig kéznél van, mindennapi, állandó élelmiszerünk. Nem véletlenül, hiszen nemcsak állandó, hanem nagyon szerethető, és fontos is. Szerethető, mert pompás az íze, az ezernyi fajta mindegyikének csinos a külleme, jól mutat a különféle ételekben, és remekül illeszkedik mindenféle menübe, de mindezeken túl fontos is, mert a maroknyi gyümölcsben sokféle gyógyerő lakozik. Ebben a könyvben az alma mindezen jó tulajdonságairól olvashatunk. A bevezetőben feltárjuk az alma történetét, botanikáját, gyógyhatásait, különféle felhasználási területeit. Ezt követően olyan ételek receptjeinek gyűjteménye következik, amelyekben az almáé a főszerep, kezdve a pompás salátákkal, levesekkel, húsételekkel, eljutva a mesés almás süteményekig. Tartsanak hát velem, és fedezzék fel újra mindannyiunk kedves ismerősét, az almát!" (a Szerző)
Na sklade 1Ks
9,41 € 9,60 €

A gesztenye


A gesztenye gazdag ásványi anyagokban, vitaminokban, és sok jótékony hatása van a házi gyógyászatban is. A szelídgesztenye származásáról, fajtáiról, élettani hatásáról, tápanyagairól és felhasználási lehetőségeiről olvashatunk a könyvben, és persze legkedveltebb oldaláról, a konyhai szerepéről is. Közel 60 ételreceptet tartalmaz a kötet a levesektől, sültektől a süteményekig, tortákig. A kiadvány tartalma: - A gesztenye származása, története - A gesztenye növénytani leírása - A gesztenye éghajlati, környezeti igényei - A gesztenye szüretelése - Hazai termőterületek és fajták - Szentiványi professzor által kiszelektált fajták - Nagymarosi 22 - Nagymarosi 37 - Nagymarosi 38 - Kőszegszerdahelyi 29 - Iharosberényi 2 - Iharosberényi 57 - Iharosberényi 29 - A szelídgesztenye kincsei: ásványi anyagok, vitaminok - A gesztenye a házi patikában - Tárolási, vásárlási tanácsok - Érdekességek a gesztenyéről - A gesztenye felhasználása a konyhán kívül - Receptek gesztenyével - Előételek, saláták, falatok - Levesek - Szárnyashús-ételek - Borjú- és marhahúsételek - Sertéshúsételek - Vadételek - Halételek - Zöldségételek, köretek - Tésztaételek - Sütemények, desszertek - Befőttek, dzsemek - Receptkereső
U dodávateľa
7,89 € 8,05 €

A dió A növény és receptek


A kötetben a dió leírásán, termesztésén, betakarításán kívül sokféle receptet is találhatunk. Többek között levesek, sertéshús ételek, kenyerek, kalácsok, kelt tészták, aprósütemények, muffinok stb. receptjeit, a hozzájuk tartozó színes fotókkal olvashatjuk.
Vypredané
9,41 € 9,60 €

Lacná kniha A dió A növény és receptek (-70%)


A kötetben a dió leírásán, termesztésén, betakarításán kívül sokféle receptet is találhatunk. Többek között levesek, sertéshús ételek, kenyerek, kalácsok, kelt tészták, aprósütemények, muffinok stb. receptjeit, a hozzájuk tartozó színes fotókkal olvashatjuk.
Vypredané
2,88 € 9,60 €

dostupné aj ako: