! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Ottó Elek

autor

Bethleniada


A Tanúság-trilógia első könyvének a főhőse, a miles adolescens, az „ifjú katona” kalandjai és hányattatásai folytatódnak. Zsoldosként bejárja Európát, eljut az Újvilágba, majd közel tízévi távollét után hazatérve szülőföldjére szinte az első napon az események középpontjába csöppen, amikor Markó, Havasalföld hercege elfogatja, és olyan feladattal bízza meg Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nevében, aminek teljesítéséhez Laurentius minden ravaszságára szükség lesz…  „A kassai polgárok ezután – úgy alítván, hogy a seregek béeresztése Rá­kóczinak tetsző cselekedet volt – Alvinczi Péter prédikátor s bizonyos Heyner Menyhért tanácsbeli indítványára azon eredeztek, hogy a város katolikus lakossága kiirtasson mind egy szálig. Mind a tanács, mind Rákóczi az indítvány ellen volt, hisz nem azért ment oda seregével, hogy magyart magyarral ölessen, néki távolabbi célokat tűzött ki Bethlen. Mégsem lehetett megakadályozni, hogy egypár fanatikus a saját szakállára cselekedjen. Sokak vagyonai kiprédáltattak, s egy bizonyos Hoffmann nevű polgár gyilkosság áldozata lett. Pongrácz István és Grodecz Menyhért jezsuita atyák Körösi Márk esztergomi kanonokkal együtt fogva tartattak, őket is kegyetlenül megölték. Az atyákat mezítelenre vetkőztették, s mivel vallások elhagyására nem vehették rá, kegyetlen verések után egy gerendára meztelen felfüggesztettek és ekkor oldalaikat szövétnekek lángjával annyira égették, míglen a belső részeik is kilátkozatnának. Szeméremtesteiket a puskák kakasai alá helyeztetvén, addig csattogtatták, míg az éles kovák elvágták azokat. Végre megfojtatván testeik az árnyékszékbe vettettek.”
Na stiahnutie
4,94 €

dostupné aj ako:

Rudolphus


Elek Ottó történelmi regénytrilógiája Magyarország történetének egyik legnyomasztóbb, legzűrzavarosabb korszakában játszódik. Buda 1541-es eleste után a három részre szakadt országot, s különösen Erdélyt a török és a német hadak dúlásai nyomorítják. Belviszályok, egymásra fenekedő főurak és a reformáció terjedésével vallási ellentétek nehezítik a magyarság életét, s mint mindig, leginkább a legszegényebbekét.A Tanúság-trilógia a fikció és a tényekkel bizonyítható történelmi környezet határán egyensúlyoz. A szerző remek érzékkel alkalmazza a XVII. századi nyelvezetet, gondosan ügyelve arra, hogy ez ne nehezítse a megértést. Kiterjedt kutatómunkája során felhasználta többek között az 1595–96. évi székely felkelés dokumentumait, a reformáció történetét, a magyar reneszánsz irodalmát, a korabeli népszerű költészetet és a kor történelmét tárgyaló számtalan egyéb forrást.A fikció területére tartoznak a trilógia azon elemei, melyekben a kor és az előző korok hitvilágáról esik szó. A szerző a mindössze metaforikus értelemben megjelenő vámpírhittől kezdve egészen Szent István lándzsájának legendájáig számos művelődéstörténeti kuriózumot illeszt a történet keretébe.A fordulatos, kalandokban bővelkedő, mégis rendkívül hiteles hangvételű és miliőjű trilógia igazi kuriózum a kortárs magyar történelmi regények között. Miközben a Tanúság-trilógia főhőse, a miles adolescens, az „ifjú katona” kalandokban és fordulatokban bővelkedő életét éli, a Német-római Birodalom trónján egy rendkívül különös uralkodó ül: II. Rudolf császár, aki magyar és cseh király is egyben. A sors szeszélye folytán Laurentius is elvetődik Prága városába, ahol nyüzsögnek a császári udvarba rendelt, vagy oda bebocsátást remélő híres csillagászai, asztrológusai és alkimistái – Rudolfot ugyanis jobban érdeklik az ég és az aranycsinálás titkai, mint a birodalom kormányzásának ügyei.  Maga Laurentius egy Rudolf császárnak címzett kéziraton keresztül mutatja be prágai éveit, mely kéziratot a heidelbergi egyetem kifosztása során szerzett, majd elveszített, ám végül újra megtalált.
Na stiahnutie
4,94 €

dostupné aj ako:

Miles adolescens


Elek Ottó történelmi regénytrilógiája Magyarország történetének egyik legnyomasztóbb, legzűrzavarosabb korszakában játszódik. Buda 1541-es eleste után a három részre szakadt országot, s különösen Erdélyt a török és a német hadak dúlásai nyomorítják. Belviszályok, egymásra fenekedő főurak és a reformáció terjedésével vallási ellentétek nehezítik a magyarság életét, s mint mindig, leginkább a legszegényebbekét.A Tanúság-trilógia a fikció és a tényekkel bizonyítható történelmi környezet határán egyensúlyoz. A szerző remek érzékkel használja a XVII. századi nyelvezetet, gondosan ügyelve arra, hogy ez ne nehezítse a megértést. Kiterjedt kutatómunkája során felhasználta többek között az 1595–96. évi székely felkelés dokumentumait, a reformáció történetét, a magyar reneszánsz irodalmát, a korabeli népszerű költészetet, és a kor történelmét tárgyaló számtalan egyéb forrást.A fikció területére tartoznak a trilógia azon elemei, melyekben a kor és az előző korok hitvilágáról esik szó. A szerző a mindössze metaforikus értelemben megjelenő vámpírhittől kezdve egészen Szent István lándzsájának legendájáig számos művelődéstörténeti kuriózumot illeszt a történet keretébe.A fordulatos, kalandokban bővelkedő, mégis rendkívül hiteles hangvételű és miliőjű trilógia igazi kuriózum a kortárs magyar történelmi regények között. A Tanúság-trilógia első könyvének a főhőse, a miles adolescens, az „ifjú katona” jobbágysorba születik az egyik legtöbbet sanyargatott vidéken, a Tiszántúlon. Hamar árvaságra jut, s nagyapja halála után indul útnak a népmesei szegénylegények módjára, hogy szerencsét próbáljon. Vándorlása során beáll a császári zsoldosok közé, megfordul anabaptisa közösségben, szolgálja Bocskait, de – ha kényszerűségből is – nem riad vissza a parasztok fosztogatásától sem. Az egyik ilyen portya során azonban borzalmas események résztvevőjévé válik, és ez alapjaiban változtatja meg élete további alakulását…
Na stiahnutie
4,94 €

dostupné aj ako:

Bethleniada


A Tanúság-trilógia első könyvének a főhőse, a miles adolescens, az "ifjú katona" kalandjai és hányattatásai folytatódnak. Zsoldosként bejárja Európát, eljut az Újvilágba, majd közel tízévi távollét után hazatérve szülőföldjére szinte az első napon az események középpontjába csöppen, amikor Markó, Havasalföld hercege elfogatja, és olyan feladattal bízza meg Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nevében, aminek teljesítéséhez Laurentius minden ravaszságára szükség lesz...
Vypredané
10,96 € 11,54 €

dostupné aj ako:

Miles adolescens


Elek Ottó történelmi regénytrilógiája Magyarország történetének egyik legnyomasztóbb, legzűrzavarosabb korszakában játszódik. Buda 1541-es eleste után a három részre szakadt országot, s különösen Erdélyt a török és a német hadak dúlásai nyomorítják. Belviszályok, egymásra fenekedő főurak és a reformáció terjedésével vallási ellentétek nehezítik a magyarság életét, s mint mindig, leginkább a legszegényebbekét. A Tanúság-trilógia a fikció és a tényekkel bizonyítható történelmi környezet határán egyensúlyoz. A szerző remek érzékkel használja a XVII. századi nyelvezetet, gondosan ügyelve arra, hogy ez ne nehezítse a megértést. Kiterjedt kutatómunkája során felhasználta többek között az 1595-96. évi székely felkelés dokumentumait, a reformáció történetét, a magyar reneszánsz irodalmát, a korabeli népszerű költészetet, és a kor történelmét tárgyaló számtalan egyéb forrást. A fikció területére tartoznak a trilógia azon elemei, melyekben a kor és az előző korok hitvilágáról esik szó. A szerző a mindössze metaforikus értelemben megjelenő vámpírhittől kezdve egészen Szent István lándzsájának legendájáig számos művelődéstörténeti kuriózumot illeszt a történet keretébe. A fordulatos, kalandokban bővelkedő, mégis rendkívül hiteles hangvételű és miliőjű trilógia igazi kuriózum a kortárs magyar történelmi regények között. A Tanúság trilógia első könyvének a főhőse, a Miles adolescens, az "ifjú katona" jobbágysorba születik az egyik legtöbbet sanyargatott vidéken, a Tiszántúlon. Hamar árvaságra jut, s nagyapja halála után indul útnak a népmesei szegénylegények módjára, hogy szerencsét próbáljon. Vándorlása során beáll a császári zsoldosok közé, megfordult anabaptisa közösségben, szolgálja Bocskait, de - ha kényszerűségből is - nem riad vissza a parasztok fosztogatásától sem. Az egyik ilyen portya során azonban borzalmas események résztvevőjévé válik, és ez alapjaiban változtatja meg élete további alakulását...
Vypredané
10,95 € 11,53 €

dostupné aj ako:

Rudolphus


Miközben a Tanúság-trilógia főhőse, a miles adolescens, az "ifjú katona" kalandokban és fordulatokban bővelkedő életét éli, a Német-római Birodalom trónján egy rendkívül különös uralkodó ül: II. Rudolf császár, aki magyar és cseh király is egyben. A sors szeszélye folytán Laurentius is elvetődik Prága városába, ahol nyüzsögnek a császári udvarba rendelt, vagy oda bebocsátást remélő híres csillagászai, asztrológusai és alkimistái - Rudolfot ugyanis jobban érdeklik az ég és az aranycsinálás titkai, mint a birodalom kormányzásának ügyei. Maga Laurentius egy Rudolf császárnak címzett kéziraton keresztül mutatja be prágai éveit, mely kéziratot a heidelbergi egyetem kifosztása során szerzett, majd elveszített, ám végül újra megtalált.
Vypredané
10,95 € 11,53 €

dostupné aj ako: