Pascal Eric

Örökké fog kínozni a bűntudat, amiért a fagyos lángjával perzselő démon évekkel ezelőtt elragadott téged.Bárcsak lett volna elég bátorságom, hogy megszólítsalak, amikor még utoljára mosolyogva jöttél velem szembe az árvaház folyosóján. Most minden másképp lenne? Az a rengeteg élet, ami a gyerekfejjel legyőzhetetlen gátlásom miatt az én lelkemen szárad… Már pontosan tudom, hogy éppen miféle sötétségbe ereszkedek le a nevelőintézet kísértetházába visszatérve, de a dohos homályon túl elém táruló hihetetlen látvány ellenére még mindig nem bírom abbahagyni az évtizedes önmarcangolást.Ezernyi lassan pulzáló üveggömb, bennük ezernyi világegyetem Földének felfordított tükörképével. Vajon hová szólhatott a száműzetésed? A világhatáron túlra rabolt el, pedig még csak nem is te voltál a valódi kiválasztottja.A hófehér ködfoszlányokba burkolózó lány a semmiből érkezett mellém, és határozottan mutatja az expedíció irányát. Ismeretlenek a szándékai, ahogyan a kiválasztott kristálygolyó túloldalán rám váró kozmosz fizikai törvényei is, de ezúttal nem hezitálhatok, ha még valaha meg akarom tőled kérdezni, adsz-e nekem egy esélyt, hogy végre megismerhesselek. Az Apocalyptum-sorozat hetedik része a világegyetem sorsát irányító ellentétes erők párharcáról szól, mely küzdelemben a legkevésbé sem cél az egyensúly fenntartása. Fekete és fehér, tűz és jég, élet és halál, sötétség és fény. A szélsőségek összecsapásai során akár egyetlen egyszerű emberi döntésen is múlhat, hogy a tengernyi véglettel felruházott két teremtmény közül végül kinek a természete lesz az univerzumok egymást követő végtelen láncának bírája. 

Minden, amit tettem, értünk tettem. Gátlástalanul és megbánás nélkül a közös életünk reményének bármire kész szolgájaként. Vajon még ugyanaz vagyok belül, mint akit először magadhoz húztál a tóparti sétány fűzfa alatti padján? Megismersz még egyáltalán, ha megtalállak? Egy ideje valami nem stimmel velem. Talán a vártnál jobban nyomot hagytak rajtam a túlvilági kiruccanások? Az elmémmel játszó és szemeimben tükröződő különös színkavalkád vízióján kívül rendszeresen ered el az orromból valami bordó cucc, aminek semmi köze a véremhez, és épp most is a Mély lávatengerében úszó sziklán sercen az olvadó bakancsaim között. Vállat vonva, arcomat törölve söpröm ismét szőnyeg alá a dolgot, még a szürke ismeretlenbe vezető, ősi kőkapu küszöbén is inkább újra és újra azokba a lopott percekbe kapaszkodok a fejemben, amiket az utolsó közös bevetésünk előtt szereztünk magunknak. Remélem, hogy a mindenre alkalmatlan Elemző ezúttal nem téved, és annak ellenére, amit a Kertből érkezett lánnyal az átjáróknál fényárban megjelenő, agancsos Vad nyugtalanító természetéről megtudtunk, végül képes leszek kihozni téged a szellemvilágból.  Az Apocalyptum-sorozat ötödik kötete egy férfiról szól, aki kétségbeesett kutatásba kezd a világ rendjének felbomlásakor elragadott kedvese után, azonban a természeti határokat meghaladó utazásai során olyan földöntúli hatalommal kell szembenéznie, ami miatt megérti, döntései már nem csak szerelme megtalálásáról, hanem az emberiség megmentéséről is szólnak.

Már sosem leszek ugyanaz a függőségeinek láncára vert férfi, mint aki korábban álságos szándékkal belépett a lila ködfátyolba öltözött hölgy sarki fénnyel átragyogott barlangjába. Még számtalan kérdésem lenne hozzá, de az egyre erősebb rengések, az ezerszínű lombok közé zuhanó sziklák és a nyomomban széthulló kőpagoda figyelmeztettek, hogy ideje indulnom. Az expedíció során egyszer már karcolás nélkül túléltem a mindent perzselő Zuhatagot, most mégis nagyot nyelve nézek szembe ismét a szivárványos csobogással. Vajon a sötét párájával nyomomban járó Pikkelyfarkas vörös szemei még mindig a vízesés túloldaláról lesnek rám? Vagy már továbbállhatott a vérszomjas vadászom? Akárhogy is, azonnal ki kell jutnom az összeomló hegység gyomrából, mert a beígért transzportom pillanatokon belül érkezik a radioaktív égszakadásba, hogy az értékes csomagommal végre kimentsen ebből a himalájai rémálomból.  Az Apocalyptum-sorozat hatodik része a születést és a halált megtestesítő természetfeletti lények végtelen párharcán túl a függőségek leküzdéséről, a jótékonyság világformáló erejéről is szól. Útkeresése során angyalt és embert egyaránt utoléri a kötelességtudata, hisz fájdalommal és mágikus jelenségekkel teli kalandjaik ráébresztik őket, minden elszántságukra szükségük lesz, hogy a világok hatalmát kedvére használó szörnyeteg végül ne váljon a mindenség legyőzőjévé.

Otthon. Világegyetemek magányos átutazójaként már nem tudom, mit is jelent számomra. Veled minden más volt. Nem érdekelt, hogy koktélt iszogattunk a rózsaszín hullámú öbölben, vagy épp egy meteorzápor elől futottunk az életünkért, mert tudtam, hogy sehol sem lennék szívesebben. Merre járhatsz? Csak ez jár a fejemben, amióta a fekete portálon keresztül lezuhantam ebbe a különös világba. Kék víz, zöld dombok, fehéren fodrozódó felhők, talán neked is tetszene az itteni színpaletta. Évezredek óta mindennap kiállok a teraszra, és a csillagos éjszaka rezzenéstelen egét bámulom. Múlhatatlanul hiszek benne, hogy hiába szakított el minket a Zöldszemű odaát, egyszer majd te is kilépsz a sötétség fogságából. Az ázott verébként érkezett angyalsrácnak sikerült. Most tőlem várja a csodát, ahogyan a kényszerű összefogásunk másik három tagja is az elvárásaival méreget. Más különleges képességek, változatos életutak, de egy a célunk. Túlélni a túlélhetetlent. A Hivatalnál gyűjtött tapasztalatokkal is lehetetlennek tűnő műveletre készülünk az egyik Henger megszerzéséért, de nincs más választásunk, mert a jövőnk hírnöke szerint napokon belül ránk fog szabadulni a világvége. Az Apocalyptum-sorozat harmadik kötete egy szövetségről szól, melynek célja segíteni az elkerülhetetlen végidők átvészelését azoknak, akikre az univerzum darabokra hullásán túl csak a végső elmúlás vár. Egyikük számára azonban idővel világossá válik, társuknak olyan titkolt törekvései is vannak, melyek nemcsak a jelenlegi, hanem a soron következő világok sorsáról is dönthetnek.

Kénsavas felhők közé, szinte lélegezhetetlen légkörbe érkeztem idegenként az angyali civilizációjukba, mégis köztük találtam meg azt, aki örökre magához láncolta a bensőm.Évek óta titkolom előlük, hogy ki vagyok valójában, de a céljaim felfedése helyett ma csak az számít, hogy végre együtt készülhetek velük a Rítusra a zsarnokuk féken tartásáért.Piros vagy sárga, szürke vagy kék, a társadalmi pozícióink és az egyenruháink árnyalata semmit sem számít odalent az arénában, a megszámlálhatatlan tagú mozaikként egyesített erővel készülünk a magasban felnyíló, fekete portálon át érkező démon fogadására.  Hiába jön egyre gyakrabban, mindig meg kell kapnia, amire vágyik, a fennmaradásunk múlik rajta. Ő folyton éhes, és eddig semmi sem volt képes csillapítani a mohóságát.Talán majd most? Az ágyú és az érzékelők a sötét kapura szegeződnek, minden készen áll. Ha ezúttal sem sikerül megoldást találnom a Zöldszemű kiiktatására, jó eséllyel soha többé nem virrad új reggel a világegyetemek történetében. Az Apocalyptum-sorozat negyedik kötete a téridőn túli árnyról szól, melynek végtelennek tűnő hatalma elől ember és angyal együtt kényszerül menekülni a túlélésért, miután a szörnyeteg a kozmosz határait végleg átszakítja. Néhányan azonban nem hajlandóak elfutni, hanem egy gyorsan kiötlött tervben bízva szembeszállnak a világpusztítóval.

Ezernek érzem a huszonöt évet, amit a kémhálózatuknál lehúztam. Születésemtől fogva kisajátítottak maguknak, sosem hagytak nekem igazi választást. Már doppingol a harag, a képzés módszeresen ölte ki belőlem a jót az elhitetett szent cél érdekében. A célért, ami miatt az emberek elől évszázadokon át rejtegettük az ősi társadalomtól koppintott technológiánkat, és amiért olyan dolgokat vittünk véghez, amire nincs bocsánat. Nincs mentség arra sem, amit a megmentőm hófehér szárnyaival tettünk, ő mégis kitart mellettem. Megszöktünk. Naivan azt gondoltam, hogy most kezembe veszem a sorsom, magam mögött hagyom a szégyenteljes múltam, és megcsonkított társammal végre örökre kiszabadulok a törvényeken felülinek vélt világszervezet húsdarálójának börtönéből. Tévedtem. A trópusi édenkert tengerpartja csupán egy állomása az élethosszig tartó őrületnek. Az őrületnek, ami most a sarkvidékibe forduló klímából, a dimenzióinkon túli szövetségesem elmémben felhangzó suttogásából, a felettünk világok közt dúló légicsatából, és az égboltot perzselve felénk zuhanó ismeretlen monstrum dübörgéséből áll össze. Az elmét bomlasztó téboly elemei ezek, amik most mind ugyanarra szólítanak, rohanj! Az Apocalyptum-sorozat második kötete egy fiatal, de sok borzalmat megélt lányról szól, aki a Föld biztonságának megőrzésére törekvő titkos együttműködés Intézőjeként korábban kegyetlen parancsokra gépies hidegvérrel hajtotta végre küldetéseit. Az egymást követő bevetések egyre különösebb eseményei során ráébred, hogy a Hivatal ügynökeként nem csak mágikus ereklyék felkutatásáról és biztonságba helyezéséről szól az élete, hanem talán ő maga is része a természetfelettinek.