Sinkó Ervin

Az ?én moszkvai tartózkodásom óta eltelt, túlontúl eseményes három évtized életem tájképét nagyon sok sírral népesítette be, eseményekben, küzdelmekben, megrázkódtatásokban, fájdalmakban, reményekben és megvalósulásokban szédületesen bővelkedett- mégis, az idő múlásával egyre többet kell gondolnom a moszkvai VEGAAR egykori igazgatójára, a szőke, minduntalan el-elpiruló fiatal németre, Bork Ottóra, kiről az Egy regény a regényben oly sűrűn és nemegyszer csúfolódóan barátságtalan hangsúllyal történik említés. A jelenet, amikor a nyitott ajtón keresztül a titkárnőjével való beszélgetésemet hallva, ő, az igazgató szobájában, íróasztala mögé guggolva próbál előlem elrejtőzve láthatatlanná válni – ez a feledhetetlen élmény, illetve látvány ma, három évtized távlatából úgy rémlik fel előttem, mint valami kínos, de minden szónál beszédesebb jelkép. Kigondolni se lehetne kifejezőbb szimbólumot: a nagy vállalatnak ez az igazgatója, aki hirtelen elhatározással igyekszik összecsucsordova elbújni az ügyfele elől a tekintélyes íróasztal alatt – elbújni a cselekedet, a döntés, maga a létezés kockázata elől. Tragikus módon azonban épp ez volt a megvalósíthatatlan, a végül is megoldhatatlannak bizonyult feladat: nem lehetett letenni,és levegővé válni, nem lehetett úgy igazgatónak lenni, hogy az ember mégse legyen az, tisztséget viselni és ugyanakkor még elbújni is úgy, hogy azt észre ne vegyék.

A ?dolgok cselekvő részese beszél itt 1918–1919-ről. Könyve olvasható kordokumentumként is, hisz hiteles képet ad a történetekről. Sinkó majdnem mindig igaz történeteket sző a regénybe, de a művész teremtő erejével gyúrja azokat egyetlen nagy eseménysorrá. Megjeleníti a századelő fitatalságának világát, szellemi válaszútjait, majd szinte teljes képet rajzol a háború utáni Budapest társadalmi, politikai és eszmei színeiről. Pincérek, és politikusok, orvosok és házmesterek, munkások és utcalányok élő, forrongó Pestje ez, a háború megviselte nagyváros, ahol minden felbomlóban van, ahol minden lehetségesnek látszik, s ezért a maga módján mindenki a kibontakozás útját keresi. Ezt kutatja az a maroknyi kommunista is, aki tudja: a háborúval egy korszak zárult le, egy egész világ süllyedt el. Optimista ez a kis csoport, bizton hiszi az új korszak eljövetelét, a világforradalom győzelmét. S amikor a kommunisták 1919. márciusában hatalomra kerülnek, az új helyzet kettőzött erővel veti föl számukra a régi kérdéseket: milyen a viszonyok a körülöttük hullámzó emberekhez, meggyőzhetik-e a sokaságot a maguk igazáról?De az Optimisták nem történelemkönyv. Hősei eleven, a maguk sorsát élő, kapcsolódni vágyó emberek, akik még a történelem legparancsolóbb fordulatai közt sem képesek leplezni személyes vágyaikat szenvedélyeiket.