Kállay Eszter

Kállay Eszter második kötetében a várandóssághoz és az anyasághoz kapcsolódó ellentmondásos elvárásokat és érzéseket járja körbe, az anyaságon keresztül pedig a nők társadalmi helyzetéről is beszél. A versek fókuszába kerül a gondoskodás ambivalens mivolta: egyrészt a szépsége, másrészt meg nem becsültsége és láthatatlansága. A kötet íve e láthatatlanságtól (bezárva lenni, otthon lenni) halad a láthatóság felé, és a verseken keresztül fokozatosan egyre jobban kirajzolódik az anya képe. Hallható lesz az anya nyelve. Az Vérehulló fecskefű versei felhívják a figyelmet a saját tér fontosságára, illetve az otthon terének kettősségére, ami egyszerre nélkülözhetetlen hely, ugyanakkor izolálhat, el is választhat a közösségtől. A szövegek lehetőséget adnak arra is, hogy az olvasó kapcsolódni tudjon a saját születéstörténetéhez.

Kállay Eszteré a most induló költőnemzedék egyik legeredetibb hangja. Halk és radikális líra ez, mintha éppen a csendekből, az alig hallható közlések élességéből fakadna radikalizmusa és ereje. Utazások és mozdulatlanságok, ismerős idegen nyelvek és ismeretlen hallgatások váltakoznak a kötet lapjain. Taxik és repülőterek, nyugat-európai külvárosok uszodái és budai zöldségesek - a Kéz a levegőben verseinek lírai alanya sokfelé jár, és mindenhol figyel; felidézi gyerekkorát, átgondolja családi és társas viszonyait, a gyász állomásait és a szerelem megállóit, közben önmagára pillant, saját testére és tudatára. Ironikus és kíváncsi. Kérdez, nem állít. A kötet egyik médiuma a nyelv, a saját nyelv és az idegen nyelv; másik fontos közege pedig a víz. Kállay versei távolról idézik Pilinszky János és Takács Zsuzsa líráját, de megoldásai és meglátásai, költői eszközei (fokozások, váltások, nagyítások) igazán egyedi poétikát hoznak létre. Kállay Eszter 1994-ben született Budapesten, a bécsi Képzőművészeti Akadémia hallgatója. Versei, esszéi és kritikái magyar és nemzetközi folyóiratokban jelentek meg. Szociális munkásként dolgozik.