Molnár Eszter

Walter Beckert, a híres heidelbergi tudóst holtan találják a háza pincéjében. Fiatal felesége, Magdalena azt állítja, önvédelemből szúrta le, azonban vallomása ellentmondásos, és drogos múltja is ellene szól. Csak Peter Brenner, a sztárügyvéd hisz neki, ám neki is csupán lépésről lépésre sikerül elnyernie a különös nő bizalmát. Peter számára lassan világossá válik, hogy egy rendkívüli gyilkossági üggyel van dolga. Ezért mindent kockára téve olyan nyomokat kezd követni, melyekről a rendőrség nem akar tudomást venni.

„Anyám már akkor tudta, amikor behúztam magam után a kaput. A kutya nyüszítéséből hallotta, vagy a nehéz lépteimben és a cipőm egyenetlen kopogásában ismerte fel. Mindig tudta, gyerekkorom óta, előtte a nagyanyám is, és korábban a dédi. Anyám volt az utolsó az anyák sorában. Ölükbe eresztették a stoppolt zoknit, letették a hámozókést, úgy füleltek, félrehajtott fejjel, aztán aprót bólintottak, csak úgy, maguknak."  Teréz az idősgondozóként dolgozó egyedülálló anya, a falusi idillben élő kisgyerekes orvosnő és az egyetemi város magányos patológusa. Ő az, aki elhagyta az országot, ahol mindent jól ismert, hogy idegenek között keresse a szabadság és a felejtés lehetőségét. Három nyelven gondolkodik és hallgatja el a gyerekkor emlékeit. Teréz története töredékes és mégis univerzális elbeszélése egy trauma utóéletének.  Szerkesztette Péczely Dóra. A borító Martin Klimas fotójának felhasználásával készült.   

Még mindig ásnak. Azt hiszik, senki se látja őket, de a seggfej szomszéd szokás szerint az ablak előtt veri a nyálát. Mire lett figyelmes május ötödikén Czoborék kertjében, Seggfej úr? Ástak. Felásták a hátsó részt a grillsütőtől a mogyoróbokrokig. Hullákat földeltek el, legalább tizenegyet, és némelyiknek két feje volt. Szinte sajnálom, hogy nem hallhatom, amikor vallomást tesz. A Hidegkút olyan, mintha a legeslegjobb fordító áldozatos és szakszerű munkája nyomán olvashatnánk egy kortárs amerikai vagy nyugat-európai nagy író bestsellerét. Az írói mesterség eszközeinek biztos tudásával, ám a kunsztok fitogtatása nélkül bontakozik ki előttünk egy család története. Rokonszenves emberek olyan kihívásokkal szembesülnek, amelyektől mindnyájan félhetünk. Ráadásul az éles és tiszta ábrázolás által annyira mélyen bevonódunk ebbe a történetbe, ahogyan semmi más, csak az igazi irodalom tud bevonni. De a Hidegkút nem fordítás, itt játszódik és most, amitől, ha lehetséges, még fájdalmasabb és még szebb. Aki elolvassa, soha nem fogja elfelejteni. (Zoltán Gábor)