Ancsel Éva

Örkény István egy helyütt elmondja, hogy a körülményei, az időhiány teremtették meg egyedülálló műfaját, az egyperceseket. Ancsel Éva esetében is hasonló történt: a kényszerű helyzet egy teljesen új műfajt hozott létre. A kórházi ágyon alkotta meg 571 "bekezdését az emberről", amelyek így összegyűjtve első ízben látnak napvilágot. A "bekezdés" szó nagyon találó: távol áll az éles elméjű "okoskodásoktól", poétikus, olykor metaforikus képeivel, hasonlataival viszont teret nyit akár a költészet formái felé, akár egy-egy fiktív vagy néha nagyon is valóságos történet "egyperces" novellába sűrítése felé.

A szerző neves filozófus, az olvasóközönség számos művét ismeri és szereti. Írásának alapgondolata, hogy az embert - lévén bizonytalan státusú, rögzítetlen lény - a mérték-hiány jellemzi. Ennek megnyilvánulásait és következményeit elemzi a görög tragédiáktól az újkori ember történelmi reményeinek szertelenségéig. Kimutatja: mihez vezet a gőg, amely elhiteti az emberrel, hogy uralkodhat a természet felett és megrendszabályozhatja a történelmi univerzumot is. A remények sérülésében és a kudarcokban a szerző nem puszta negativitást lát, hanem annak lehetőségét is, hogy fölismerjük határainkat, megértsük a végességet, amely az emberi létezést tiszteletre és figyelemre egyáltalán érdemessé teszi.