Tibor Fabiny

Luther éppen 500 évvel ezelőtti wormsi parrhesiájának (bátor kiállásának) hamleti tétje volt: "lenni vagy nem lenni". Lehetséges-e a lelkiismeretnek engedve kiáltani a felismert igazság ügyében, ha a világ ostobának tartja ezt a magatartást? Luther a különféle maszkokban rejtőző, ám paradox módon önmagát így kinyilatkoztató Isten bohócának nevezte magát. Létbátorság és szenvedélyes Istenszerelem kellett ahhoz, hogy vállalja annak kockázatát, hogy az evangélium áttöri-e a reá rakódott emberi hagyomány kőkemény talaját. Luther fellépése korszakváltást eredményezett, s Európa szellemi térképét viharsebesen átrajzolta. Merész, plebejus (olykor blaszfém) képei, sziporkázó paradoxonjai ötszáz év után is találóak, képesek megmozgatni a 21. század emberének hitét és gondolkodását. A könyv tizenöt fejezetben tekinti át az életmű egy-egy szeletét, amelyekhez - formabontó módon - tizenöt exkurzus társul: a nem lelkész szerző igehirdetései. Luther teológus volt, aki minden embert jó vagy rossz teológusnak tekintett. A teológia az egyház tudománya, de az egyház ma sem lehet szubkultúra; a világ felé van küldetése. A lutheri teológia fényében született prédikációk a "világnak is üzenő" egyházi kontextusba kívánták visszahelyezni az életművet. Amikor a szerző 2004-ben Princetonban az amerikai Luther-kutatást tanulmányozva "Isten maszkjaival" kezdett foglalkozni, senki sem sejthette, mily aktualitást nyer a téma alig másfél évtizeden belül.