Lauer Gábor

Akadnak szörnyek, melyek nem akarnak az ágy alatt maradni éjszakánként. Létezik olyan szelete önmagunknak, amelyet legszívesebben letagadnánk. Van olyan sötétség, amelyet a fény meg sem mer közelíteni, és olyan szeretet, amely szinte éget. A történetek ebben az aprócska könyvben ezekből tartalmaznak egy-egy adagot. Ne félj, csak kicsit piszkálnak az agyadba! Ne aggódj, védve vagy, míg a lapokat bújod! Vagyis… Egy ideig a lámpát azért hagyd égve éjjel. Biztos, ami biztos...

Psszt! Te ott! Igen, te! Gyere velem! Na, gyere! Ne félj, nem kell lejárni a lábad, nincs messze innen. Csak bebújunk ezen a rozoga kapun, átvágunk azon a néma tisztáson (vigyázz a csalánnal középtájt), megkerüljük azt az árkot, meg azt az aprócska, zavaros tavat, bebújunk a susogó, görnyedt fák közé, és már ott is vagyunk. Hogy pontosan hol? Hogy hol az az ott? Nem tudom. De tényleg. Fogalmam sincs. Nem is érdekes. Csak húzd össze a kabátod, fogd meg a kezem, és kövess…