Szunyogh Gábor

Sci-fi ?morzsák. Egy hangoskönyv – nem csak ínyenceknek Írással tulajdonképpen azóta foglalkozom, hogy megtanultam olvasni. Kisiskolás korom óta történetekkel, versekkel, fordításokkal töltöttem meg a suliújságok hasábjait, később újságíróként több száz cikket írtam a legkülönbözőbb műfajokban, miközben megjelent néhány regényem és jó sok jegyzetem, novellám. Nem az írásból élek, de egy laboratórium kommunikációs vezetőjeként most sem távolodtam el a betűktől. Mindig is azokat az írókat kedveltem igazán, akik képesek voltak képzeletbeli világokat létrehozni – Bulgakovnál jobban talán senki. És nem szégyellem megemlíteni a Dűnét, a Csillagok háborúját vagy a Gyűrűk urát sem – ezek mind meghatározták ehhez a csodálatos műfajhoz való hozzáállásomat. Ahogy természetesen a legnagyobb sci-fi írók, így Isaac Asimov is, az ő látnokian filozofikus és emberien bájos világa is visszaköszön a Sci-fi morzsák kifordított történeteiben. Ja, és hogy miért morzsák? Mert nem akarnak túl sokat markolni. Inkább csak felvillantanak helyzeteket, felskiccelnek néhány vázlatot, hogy aztán rendre valami csattanóval zárják le a rövid történeteket. Elmajszolásuk azonban reményeim szerint mégiscsak okoz némi örömöt. Már csak azért is, mert ez a könyv sokkal több, mint novelláskötet. Meggyőződésem, hogy amint a rádió sem ment ki a divatból, úgy a hangoskönyv egyenesen a jövő írásbeliségének egyik legfontosabb csatornája lesz. Ha egy író valaha is elképzeli, hogyan adnák elő a történeteit, nos azt Pergh Balázs még annál is tökéletesebben oldja meg: értően és művészien jeleníti meg a történeteket, miközben egy másodpercre sem engedi el a hallgató figyelmét. Ajánlom a Sci-fi morzsákat mindazoknak, akik kedvelik a látomásos irodalmat, az elképzelt világokat, a szépirodalmi igényességgel, találó kifejezésekkel, képekkel, helyenként láttató erejű leírásokkal kiegészített szellemes történetszövést.

Az Albahor: egy távoli bolygó, ahol két nép vívja egymással második nagy ütközetét, miközben a hoseink egy korábban letunt civilizáció útmutatásai alapján a világurnek is nekivágnak. Feltunik egy hatalmas sivatagi harcos, néma barlangbörtönök, harmónikaszeru égi jármuvek, egy csillogó hold nagyon, nagyon közel a bolygóhoz... A Föld: Budapesten egy álmodozó fiatalember követi az albahori eseményeket. A hazai hatóságok elol menekülve és az ot bolondnak tartó barátnojét is belekeverve az eseményekbe arra törekszik, hogy valahogy segítsen távoli barátainak… A Napsugárhajó: a hely, ahol választ kapunk az univerzum kérdéseire. Ez talán a három legmeghatározóbb helyszíne Szunyogh Gábor legfrissebb regényének, amelyet elolvasva sok minden másra is választ kaphatunk – természetesen az univerzum nagy kérdésein túl. Például: hogyan szelhetnek át egy bolygót gigantikus alagutak, miért beszélnek a kékesen derengo férgek, mit hagytak ránk az utazók, valóra válhat-e valakinek a legfobb álma, hogy eljusson egy távoli bolygóra… de ami ennél is nehezebb: vajon el lehet-e magyarázni egy pszichológusnak, hogy a képzelet maga a valóság, pláne ha az illeto életünk legnagyobb szerelme. Rövid idézet a mubol: „A Szalmahajú egy víztorony tetején várta albahori barátait. Ez a víztorony már önmagában is egy földön kívüli urhajóra emlékeztette: az eroteljes, mégis kecses betonoszlop tetején széles, fordított kúpként helyezkedett el a tároló… A kockaházak között hatalmas játszóterek és zöld felületek húzódtak. Az egyik utcán egy anyuka vitte haza két gyerekét a játszótérrol. Az egyik kisfiú megállt, a víztorony felé tekintett, és mintha a Szalmahajúra mutatott volna. Az édesanyja visszaszaladt érte, és magával húzta, hiába mutatott a gyerek tátott szájjal továbbra is a víztorony felé. A Szalmahajú ösztönös mozdulattal integetni kezdett, aztán rájött, hogy a kisfiú nem láthatja ot olyan messzirol. De akkor mire mutathatott? Hirtelen újra felnézett az égre, és megértette, mi volt az, amire a kissrác olyan hevesen fel akarta hívni az anyukája figyelmét. A kompot ugyan álcázták, de a felületén idonként mégis megtört a fény, és ahogy elsuhant az égen, egy pillanatra eltakarta az éppen pislákolni kezdo csillagokat. Az álomvilágban élo kisfiún kívül senki nem vette észre a némán közelíto jármuvet. Csak a Szalmahajú, aki most már biztosan tudta, hogy ezek az álmok a szó szoros értelmében valósággá válnak.”

Vajon miért nem robbant fel a régészporofesszor bombája? Hogyan képes egy ágyneműs batyu beborítani az egész várost, egy magnóliafa pedig összeroppantani a társasházat?  Milyen jövevények érkeznek a külvárosi gangra, és létezik-e a fehér kéz? Szunyogh Gábor mikrofikciókként határozta meg legújabb novelláskötetének darabjait. A jelentős újságírói múlttal rendelkező szerző ezúttal a magyar sajtóban megjelent jegyzeteit gyűjtötte össze. A valóban rövid, néhány mondatos írások közös pontja, hogy mindegyik a városban játszódik, mindannyiunk által ismert helyzetek, jelenetek, elevenednek meg hol realisztikusan, hol pedig szürreálisan. Társadalom, emberek, öröm és félelem – ezek a városi mikrofikciók. És hogy miről álmodik a rozmár? Kiderül a kötet végén.

Groteszk lények jelennek meg a padláson és irányítják a Szalmahajút a hegy gyomrába, egy könyvtárétterembe, végül az elmegyógyintézetbe. Nagy erejű sivatagi harcos lépdel az Albahor bolygón, az örökké lilás fényben fürdő, gyönyörű városban. A Gellért-hegy mentén egy iraviszki nő menekül a kisfiával saját törzse elől. Aztán kezdetét veszi a harc, amelyben hőseink hol merülővel, hol konténerrel menekülnek, utaznak a Napsugárhajóban, és eljutnak az Aedóra, a hatalmas holdra is. Feszültség, humor, csipetnyi filozófia, ugrások térben és időben: ez a Napsugárút, Szunyogh Gábor negyedik kötete a HELMA kiadónál - nem csak sci-fi rajongóknak!