Péter Gágyor

Lírai önéletrajz, vallomás ez a kötet. Egy tipikus, 20. századi magyar sors, mondom, még ha ez elcsépelt frázisnak tűnik is. A határon innen és túl, aztán diaszpórában, újra és újra fészket rakva újra próbálni, és közben hűnek maradni a nyelvhez, kultúrához, önmagához. Gágyor Péter soha nem kereste identitását, neki volt, pedig kiköpte magából az ország, a csehszlovák Felvidék, hontalanként külföldibb lett a sík hazában, a vágyott anyaországban, hogy aztán idegen hernyóként, idegen falevélen várjon éveket a visszatérésre. (Rab Irén)

A szerző a SZEVASZ-korszakból származó szövegeket gyűjtötte kötetbe, amelyet kézbe véve az olvasó szellemi-gondolati párbeszédet folytathat a szerzővel. Minden keserű csalódás ellenére Gágyor Péter mélyen hisz az emberben. Hiszi, „hogy még jőni fog…”, vagy talán már nem is hiszi, csak valahol a lelke legtitkosabb zugaiban reméli, de azért megpróbál ő is hozzájárulni. Kihívás ez a kötet. Az olvasónak az együttgondolkodásra, vitára, a színházi alkotóknak az esetleges színpadi próbálkozásra.

Zavarba ejtő foglalatosság egy életet átfogó mennyiségű, ömlesztve kapott verset (élet-lenyomatot) átböngészni, összerostálni, kiválogatni, s a megmaradtból újból összerakni valami mást, valamennyire máshogyan. Annál is inkább az, ha a versek írója igazi alanyi költő, mármint, ha csak ő bír versének hőse lenni. Ami nem feltétlenül jelent önhittséget, még kevésbé önimádatot. Mindössze (mindössze?) arról van szó, hogy Gágyor Péter, a klasszikus költői hagyományok mentén haladva, önmagán keresztül engedve vizsgálja a világot, a vele történő eseményeket. A világ természetesen nagyjából az életét jelenti, kibővítve mindazokkal az élményekkel, amelyek létezéséről olvasmány vagy érzetszinten értesül, a vele történő események pedig vagy élettörténet-szilánkok, vagy pedig kultúrtörténeti ragadványok, alkalomadtán szembesülések. A költőt rendezőként ismertem meg számos évtizeddel ezelőtt, érzékeny és invenciózus színházművészként, és sejtelmem sem volt arról, hogy a nagydarab ember, aki egyetlen hatalmas szívből tevődik össze, nem csak kacérkodik a költészettel, de műveli is azt. (Zalán Tibor)