Zoltán Galántai

Egy kétségtelenül szellemes megjegyzés szerint a cím csak akkor fedheti le pontosan a könyv tartalmát, ha betűről betűre megegyezik vele. Valami hasonló mondható a fülszövegekről is (biztos Boegesnek is tetszene ez a gondolat), és ennek megfelelően meg sem kísérlem néhány mondatban összefoglalni, hogy miről lesz szó. Ehelyett inkább először is azt emelem ki, hogy a címnek megfelelően miről nem: például nem magáról Borgesről, a 20. század egyik legjelentősebb argentin írójáról. Hanem inkább arról, hogy a novelláival kapcsolatban milyen, az irodalomtól olyakor látszólag meglehetősen távol álló kérdések merülhetnek fel kezdve azon, hogy az általa leírt bábeli könyvtár valóban olyan teljes és mindenre kiterjedő-e, miként azt Borges sugallja; folytatva azon, hogy van-e egyáltalán értelme felvetni, hogy milyen lenne, ha valaki tökéletes emlékezettel rendelkezne (nincs). Meg, hogy elképzelhető-e, nem pedig, hogy létezik vagy legalább lehetséges-e egy olyan pont vagy térrész: egy olyan Alef, amelyen keresztül egyszerre láthatunk mindent. És így tovább egészen addig, hogy mit mondhatunk az irodalomkritikáról, az irodalmi zsánerek létrejöttéről meg eltűnéséről vagy éppen az irodalmi halhatatlanságról – ismét csak mint elméleti problémáról. Azaz végső soron persze mégiscsak egyfajta bolyongás ez a borgesi könyvtában, illetve bizonyos, legalább hipotetikusan lehetséges és az irodalomhoz így vagy úgy kapcsolódó kérdések fázisterében még akkor is, ha a fentebbiekben, miként a figyelmes olvasó már észre vehette, éppen azt tettem, amiről korábban azt sejttettem, hogy nem fogom: néhány példa említésével próbáltam utalni rá, hogy miről szól az egész. De talán ez sincs igazi ellentmondásban azzal a megközelítéssel, amit ez a könyv sugall. Galántai Zoltán tudománytörténész és író. Korábbi könyvei az eClassicnál: Könyvkettő. A könyv, az írás és az irodalom jövőjéről (2013) http://eclassic.xyz/shop/bemutato/konyvketto-a-konyv-az-iras-es-az-irodalom-jovojerol/ Monoverzumok. Kozmosz, törvény, tudomány (2016) http://eclassic.xyz/shop/szabadpolc/monoverzumok/

„...a könyvet ne tekintsük úgy, mint amelynek a fejlődése már befejeződött, és amin már nincs is mit tökéletesíteni... azzal mintha nem foglalkozna senki, hogy a könyvet miként lehetne az olvasó számára használhatóbbá tenni... nagyon is el tudnék képzelni ergonomikusabban megtervezett és könnyebben kézben tartható könyvet is (amelyet nem ejtek el, ha a mobilom után kezdek kotorászni a 6-os villamoson. Ha egyszer vehetünk jobban kézbe illő tollat, akkor talán ez sem képtelenség).”

"Három ember utazik Skóciában a vonaton: egy matematikus, egy fizikus és egy tudományfilozófus. Egyszer csak a matematikus kinéz az ablakon, és azt mondja: – Nézzék, itt fekete bárányok vannak! Mire a fizikus: – Pontosítanék: itt vannak olyan bárányok, amelyek feketék. Mire a tudományfilozófus: – Én is pontosítanék: itt vannak olyan bárányok, amelyeknek a felőlünk látszó oldala fekete." - idéz a Monoverzumokban Galántai Zoltán egy ismert tudományfilozófiai anekdotát, azt érzékeltetve, hogy humorral még az egyébként olykor száraznak tűnő szakmai összefüggéseket is érthetően, érzékletesen lehet kifejezni. Az olvasó legnagyobb örömére.

És akkor most az újraolvasásról, mert az újraírásból már elég. És különben is: nem akarom, hogy nagyon rossz kedvű vagy komor vagy akár csak túlságosan elmélázó legyél ennek a könyvnek a legvégén, ami az én kéziratomban a 137-dik, miközben az első borító az első oldal. Szóval lazíts inkább. Hasonlóképpen nem akarok előre (közben, utána) túlságosan sok részletet elárulni, de annyit azért tudnod kell, hogy a tlöniek szerint valójában egyetlen könyvet sem lehet újraolvasni, mert közben – előre vagy hátra, esetleg föl- vagy lefelé; a háromban ábrázolhatatlan negyedik vagy ki tudja, hányadik dimenzióban, de – eltelt némi idő, és te, aki egyelőre élsz és lélegzel, már nem leszel ugyanaz. Sőt, tulajdonképpen már most sem vagy az. Meg persze az idő sem. És mivel az időhőz hasonlóan a könyv sem holmi élettelen tárgy – de ha az lenne is – most már valami teljesen mást jelent. És mindig is mást jelentett, ha ez így értelmezhető egyáltalán.