László Gazdag
autor
Környezet-gazdaságtan, környezetgazdálkodás
A szerző célja, hogy nélkülözhetetlen ismereteket adjon át a témakör iránt érdeklődőknek, de inkább szemléletet formáljon, szembeszállva a tudománytalan, haladásellenes, technikaellenes nézetekkel, az úgynevezett „zöld dilettantizmussal”. Ez mindig jól tetten érhető, azonosítható a sosem volt, idealizált múltba révedéssel; a közgazdasági értelemben rossz hatékonyságú, versenyképtelen, technikai szempontból elavult technológiákhoz, gazdálkodási formákhoz való visszatéréssel. Tudomásul kell vennünk, hogy természetes és művi környezetünk erőforrás a számunkra, amelyet hasznosítanunk kell, ha élni és fejlődni akarunk. Erről szól a fenntartható fejlődés elmélete, illetve törvénye. Ezért nem szabad, nem lehet a környezetgazdálkodást leszűkíteni a környezetvédelemre, vagy még szűkebben értelmezve: a természetvédelemre. „A laikus olvasó, vagy akár a könyvet tankönyvként használó diák számára is üzenem: nem szükséges mindig mindenben egyetértenie az itt leírtakkal, viszont nagyon fontos, hogy minden állítást, bárkitől, bárhonnan érkezzen is, engedje át szubjektuma kritikai szűrőjén, ne dőljön be könnyen divatoknak, maradjon meg szuverén, kritikus gondolkodónak. Ismertetni fogom az eltérő, gyakran egymásnak homlokegyenest ellentmondó nézeteket is az egyes témakörökben, nem mindig foglalok majd állást, rábízva az olvasóra a tudatos választást.”
Na stiahnutie
6,73 €
Csángómagyar falvak I.
A 250 települést bemutató mű első kötetében 94 településről esik szó. A földrajzi behatárolás és jellemzés után nagyjából időrendben következnek az adatok, melyek kiterjednek a település korai okleveles említéseire, a lélekszám, a nemzetiségi és vallási viszonyokra, a foglalkozási tagolódásra, megélhetési lehetőségekre, olykor nyelvjárási jellegzetességekre is. A feldolgozott terület nem a szoros, hanem a tágabb értelemben vett Moldvát öleli föl. Benne vannak azok az észak-moldvai egykor volt magyar falvak is, amelyeket a 18. század végétől az első világháborúig Bukovina területén tartottunk számon, és Moldva városai is, Aknavásártól Bákóig. Eddig senki nem csinált még ilyen áttekintést, pedig másfélszáz éve érlelődik rá az igény.
Vypredané
15,00 €
Van élet a halál után(?)
Ez a könyv a széles nagyközönség részére íródott. A Szerző a tudomány határterületén barangol, a "homályos zónában", a ma még megmagyarázhatatlannak tűnő jelenségek birodalmában. Merész célkitűzése mégis az, hogy magyarázatot adjon e jelenségekre. A kötetből kiderül, hogy hit és tudomány, materializmus és idealizmus 2500 éves vitája a jón bölcselők óta álvita volt, csupán a lét különböző dimenzióit írták le. A vallások, az idealista filozófiák a szuperfolyékony kvantumvákuumban zajló, ezért számunkra csak korlátozottan vagy egyáltalán nem észlelhető folyamatokat taglalták, míg a materializmus és a természettudományok a szuperfolyékonyságát elvesztő, kölcsönhatásra képessé vált anyag valóságát. Mindezek a kérdések most már egy paradigmarendszerben vizsgálhatók, mégpedig a modern természettudomány (kvantumfizika) paradigmarendszerében.
A könyv izgalmas áttekintést ad az emberiség nagy mítoszairól, a parajelenségekről, megpróbálva ezek természettudományos magyarázatát adni. Foglalkozik az alapvető kölcsönhatásokkal, a rejtélyes "Dirac-tengerrel", az alvás kérdésével, a végtelen titokzatos világával, és keresi létünk értelmét, ha létezik egyáltalán ilyesmi. A Szerző senkit nem akar meggyőzni. Nem azt állítja, hogy a dolgok így vannak, hanem hogy így is lehetnek.
Mottója: "Szeresd azt, aki az igazságot keresi! De óvakodj attól, aki már megtalálta!"
Vypredané
13,27 €
A menedzsment alapjai
Ez a könyv részben ismeretterjesztő célzattal íródott, a téma iránt érdeklődőnek, részben tankönyvnek a különböző főiskolák, a felsőfokú szakképzés, továbbképzés intézményei számára.
Vypredané
11,46 €
Csángómagyar falvak III.
A sorozat harmadik kötetében a szerző 73 moldvai magyar vonatkozású település történeti tárát mutatja be.
Vypredané
11,35 €
Marx, marxizmus, szocializmus
A brit Royal Society 2000-ben titkos szavazást tartott arról, hogy ki az elmúlt évezred három legnagyobb gondolkodója.
Az eredmény:
1. Karl Marx,
2. Isaac Newton,
3. Albert Einstein
Sokakat meglephet a sorrend, ám ha belegondolunk, tagadhatatlan, hogy Marxnál erőteljesebben talán egyetlen gondolkodó sem "forgatta fel" a világot.
Az egyetemi docens szerző, dr. Gazdag László izgalmas történelmi kalandra hív: ismerjük meg az igazi Marxot, Marx filozófiáját, kommunisztikus elképzeléseit, illetve annak előképeit, továbbá Marx gazdaságelméletét, közgazdaságtanát, majd mindezek változását, marxizmussá, szocializmussá válását.
"Az emberiségnek mindig voltak álmai egy jobb, igazságosabb társadalomról, mint Platón Köztársasága, Morus Tamás Utópiája, Campanella Napállama vagy Marx proletárdiktatúrája." (Paul Samuelson, Nobel-díjas közgazdász)
Vypredané
10,54 €