Péter Gerőcs

"Azért adtam ezt a címet... na majd meglátják, miért. Nem hiszek istenben, de imádkozom, hogy megtartsa életemet, amíg be nem fejezem ezt az írást. Imádkozhatnék istenhez azért is, hogy a dühöm kitartson az utolsó pontig, de azt gondolom, ezt már mégsem kérhetem valakitől, aki nemlétében is hatalmasabb nálam; legyen a harag az én felelősségem. Túlzás lenne azt állítani, hogy erre vagy arra az emberre haragszom. Pedig igaz lenne. Nincs ilyen ember, aki nem adott még okot a haragra vagy a gyűlöletre. A mizantrópiámmal kapcsolatban is pontosíthatok. Szeretem az embereket. De lehet, hogy ez is túlzás" - így kezdődik Gerőcs Péter első regénye. Az Én elbeszélő kegyetlenül őszinte vallomásában az emberi (alap) viszonyok törékenysége és hamissága tárul föl. Megrázó, pontos, élveboncoló könyv. És letehetetlen olvasmány.

"Gerőcs Péter, aki fiatal nemzedékének egyik legérdekesebb, legsokoldalúbb prózaírója, akkor is szép irodalmat művel, amikor más (létező vagy koholt) írókról, más (múltbéli vagy kortárs) írókhoz ír elemzést? hommage-t? paródiát? - s akkor is megőrzi okos relexivitását, amikor ... Folytatás ›› finom, érzékeny, de igencsak rafinált novellákat szerez. Megfigyelés követ megfigyelést, kommentár fut kommentár után, tapasztalat keresi tapasztalatait: ezekben az írásokban mindvégig a biztosság (biztonság?) és bizonytalanság (elbizonytalanítottság?) macska-egér játékát figyelhetjük, hol kecses rokokó mozdulatoknak, hol nyers s akár erőszakos gesztusoknak közvetítésében. Az olvasó e könyven mintha állandó éberségre lenne felszólítva - ám ha a felszólításnak enged, olvasatának érdekessége, különössége és tanulságossága bizonyítani fogja: érdemes volt odafigyelnie." (Margócsy István) A(z) Tárgyak (Könyv) szerzője Gerőcs Péter.

Gerőcs Péter novelláit a főhős, Zombor személye tartja egybe. A szövegek, épp úgy, mint Zombor, egyetlen problémát járnak körül, ám a problémára adott válasz nem biztos, hogy elhangzik a kötetben, ehhez ugyanis szükséges egy helyes kérdésfeltevés. Ez után nyomoznak ketten, a szöveg és a hős. Újra és újra nekirugaszkodnak, hogy megtalálják a szövegből ki, vagy abba bevezető utat, s teszik mindezt intellektuális és érzelmi esendőségeiktõl bénultan, emberi kicsinyességeken és narratológiai buktatókon átvergődve, míg végül nagy kínkeservvel mégis csak megfogalmaznak valamit, vagy még inkább: megfogalmazódik valami általuk. A szöveg becsap minket. A tényleges hős ugyanis nem Zombor, hanem az elbeszélő, aki cinikus-ironikus élceivel mutatja meg egy látszólag jelentéktelen fiatalember csetléseit, botlásait, s teátrális gesztusaival olyan bűvkörbe vonja a történet egészét, s magát az előadás hallgatóját is, hogy az olvasó végül saját gyarlóságával kénytelen szembesülni.