Kathleen Grisomm

A gyűlölet vagy a szeretet a hatalmasabb erő? A hétesztendős Lavinia egy Írországból az Újvilágba tartó hajó fedélzetén árvaságra jut. Egy virginiai dohányültetvényre kerül, ahol a konyhában dolgozó rabszolgákkal él és dolgozik együtt. Belle, a gazda törvénytelen lánya veszi a szárnyai alá, és Laviniában mély ragaszkodás alakul ki fogadott családja iránt, bár fehér bőre megkülönbözteti tőlük. A lányt idővel befogadja az úri ház világa, ahol a gazda szinte sosincs jelen, az úrnő pedig ópiumfüggőséggel küzd. Lavinia a két világ határán egyensúlyoz. Amikor választás elé állítják, veszedelmes titkok látnak napvilágot. A 18-19. század fordulóján az ültetvények világa feszültséggel, kiszolgáltatottsággal, erőszakkal volt teli. A "Tölgyfa a dombtetőn" megrázóan mutatja be ezt a miliőt, miközben azt járja körül, mit jelent a család, a szeretet és a hűség fogalma. "- Maradj itt! - könyörögtem neki, majd visszafelé rohantam az ösvényen, míg el nem értem a patakot. A sekély vízből kiálló köveken lépkedve szándékoztam átjutni a túlsó partra, de nem húztam le a cipőmet, és ez hiba volt. Már félúton jártam, amikor megcsúsztam egy kövön, és jókora csobbanással a patakba zuhantam. A jéghideg víztől elakadt a lélegzetem, és egy pillanatig kábultan ültem az áramló patakban. De azután felnéztem, és a túlparton megpillantottam a füstölőházunkat. A szürke épület eszembe juttatta, hogy már közel járok az otthonomhoz. Feltápászkodtam átázott és elnehezült szoknyáimban, és a kiálló kövekbe kapaszkodva igyekeztem átvergődni a patakon. A dombunk lábához érve lehajoltam, és levegő után kapkodtam. Elly valahogy megint utolért, és most úgy csimpaszkodott vizes öltözékembe, akár egy kismacska. Rettegtem, milyen látvány fogadja majd odafent, de már késő volt, így hát megragadtam a kezét, és együtt másztuk meg a domboldalt. A dombtetőn kővé dermedtem. Elly is látta, nyöszörögni kezdett, a keze kicsúszott az enyémből, és a földre roskadt. Lassan indultam meg előre, akár egy álomban. Hatalmas tölgyfánk a dombtető közelében állt, dús zöld lombja árnyat vetett a vastag ágra, amely a függő test súlyát hordozta. Azután, hogy megpillantottam a zöld fejkendőt és az alácsüngő, kézzel varrt cipőt, többé már nem voltam hajlandó felnézni."