László Gyóri

"Sztálin azért tette mindezt, mert tetszett neki. Nem tudta türtőztetni magát." (Martin Amis) A berlini professzor könyve nagyszabású történelmi összefoglalás, mely három éve a Lipcsei Könyvvásár nagydíjasaként a nagyközönség körében is hatalmas sikert aratott. A Felperzselt föld óriási - és az orosz levéltárakból jelentős részben csak a legutóbbi időkben előkerült - forrásanyag segítségével, a Szovjetunió mindennapjaiból vett példák sokaságának bemutatásával plasztikusan írja le a Sztálin nevéhez fűződő korszak történetét. Nem új felfedezés, hogy Sztálin uralmának mennyire központi eleme az erőszak. Baberowski ennek is utánajár: vizsgálja, hogyan lehetséges ilyen határ- és gátlástalan önkényuralom kiépítése, hogyan lehetséges, hogy kisszámú bűnöző egy egész országot foglyul ejtsen, rákényszerítve hatalmát és rettenetes stílusát. Baberowski szerint a tömeges erőszak, a terror nem üzemi baleset volt, hanem a sztálini diktatúra lényegéhez tartozott. A szerző egyedi jelenségnek tekinti ezt a diktatúrát, más történészi vélekedésekkel szemben nem rokonítja, nem hasonlítja a Harmadik Birodalom Németországával. Az erőszak a sztálini hatalomgyakorlás esszenciája. Baberowski szerint a sztálini diktatúra véget nem érő háború, melyet a bolsevikok az orosz nép ellen folytattak, a terrort pedig nem csupán az magyarázza, hogy a bolsevikok igencsak kedvező tapasztalatokat szerezhettek az erőszak célszerűségéről, hanem a vezérek szellemi és mentális irányultsága is. Ennek köszönhető az elvetemült pszichopata Sztálin vezéri szerepe: a grúz bankrabló személyében "a gyilkolás bőrkabátot viselő macsó-kultusza ölt testet". Ez a könyv mégsem a sztálinizmus pszichopatológiáját és lélektani történetét írja le. A sztálinizmus - állítja Baber owski - olyan zsarnokság volt, amely gyengeségből és a kudarcai miatti frusztrációból indított háborút saját népe ellen. Ehhez foghatóan alapos, ekkora tudással és ilyen ragyogó stílusban megírt könyvet, mely ennyi újdonsággal is szolgált volna a történészszakmának és a történelem iránt érdeklődő nagyközönségnek egyaránt, aligha írtak még ebben a tárgyban.

Cabo de Gata: halászfalu Dél-Andalúziában. Kopár környék, elhagyatott tengerpart, zárkózott, szegény emberek, hébe-hóba egy-egy fura turistaszerzet. Egy szelíd motoros angol, aki amerikainak látszik, egy angolnak látszó amerikai, akinek nyoma vész egy átborozott éjszaka után. Egy partra vetett fémkoporsó. Egy döglött macska. Álmok. Az elbeszélő nagyjából annyira hasonlít Eugen Rugére, mint a Német Könyvdíjjal kitüntetett, és nálunk is sikert arató előző regény (A fogyatkozó fény idején) Alexan dere. Neki Mexikó helyett ez a Cabo de Gata a világ vége, ide vonul ki mindabból - az épp megszűnő Kelet-Németország, egy csődbe jutott kapcsolat és a szakmai-alkotói kudarc világából -, amiből elege van. Nem mondja ki, de sejthető, hogy afféle utols ó út ez; a sejtelmet ráadásul tetézi a második fejezet címe: A rák. A szofisztikált agónia képzetét mindazonáltal már az első soroktól kezdve oldja a szinte bekezdésenként visszatérő felütés: "Emlékszem...", ?Emlékszem rá...", "Arra is emlékszem..." És lehetséges, hogy a rák is csak egy kagylógyűjtés közben talált remeterák motívumát nagyítja ki. Csupa feszültség ez a könyv. Keserűen humoros, mégis minimalizmusba hajló próza. Igazi, érett remekmű. Fordította: Győri László

Egy angol királynő férjével, a spanyol királlyal összefogva újra katolikussá akarja tenni az országát. Terhesnek látszik, ám kiderül, hogy tumora van – vajon lehetett volna enélkül Spanyolország a tengerek ura? Egy német császár a liberálisok reménysége, haladó, alkotmányos monarchiává formálná Németországot, ám gégerákban szenved. Csak 99 nap adatott meg neki a trónon – vajon elkerülhető lehetett volna az I. világháború, ha nem betegszik meg? Birodalmak, országok, nemzetek – az irányítóikat megtámadó betegségek újra és újra beleszóltak a történelem alakulásába, olykor drámai módon megváltoztatva a világ sorsát. Sőt, a betegségek a népek életét, kultúráját és gondolkodását is nagy mértékben befolyásolták, és befolyásolják ma is. Egész korokra nyomta rá bélyegét a pestis, a kolera, a szifilisz vagy az AIDS. A szakavatott szerző hosszú utazásra viszi olvasóját, és egészen más perspektívából: az orvostudomány nézőpontjából mutatja meg történelmünk fordulópontjait.Ronald D. Gerste (1957, Magdeburg) orvos, történész, szakíró; újságíróként a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Neue Zürcher Zeitung és a Die Zeit washingtoni tudósítója.

Bécs, 1938 márciusa. Ausztriát a Harmadik Birodalomhoz csatolják. Azon a napon, amikor a fél város a Heldenplatzon ünnepli az Anschlusst és a Führert, lakások „evakuálására" specializálódott, pitiáner, fiatal bűnözők kirabolnak egy hírhedt nácit. Amikor lebuknak, arra kényszerülnek, hogy hét éven át, a dachaui és a mauthauseni koncentrációs táborokban dolgozó kápókként igazi nehézfiúkká váljanak, és egyebek mellett azt is megtanulják, hogy az ember és az állat közötti különbség nem több puszta illúziónál. A háború után, a rommá bombázott osztrák fővárosba visszatérve, önvédelemre szakosodott vezéralakjuk, Ferdinand Krutzler irányítása alatt a banda addig nem látott brutalitással uralkodik a bécsi alvilág fölött. Hatalmukat nem utolsósorban arra használják, hogy egymás után eltegyék láb alól náci ellenfeleiket. Egyedülálló bűneposzában David Schalko a háború utáni bécsi társadalom velejéig romlott, színes tablóját festi meg bőséges fekete humorral és kellő empátiával. Regénye, amelyet valós események és személyek hiteles története inspirált, a nácizmus által megtépázott emberi lélekről ad lenyűgöző képet. David Schalko (1973) osztrák író, német nyelvterületen rendezőként, forgatókönyvíróként és filmes és televíziós alkotóként, valamint színészként és televíziós személyiségként meglehetős kultusznak örvend. Négy regénye és verseskötetei mellett nevéhez fűződik az elmúlt időszak néhány jelentős osztrák televíziós minisorozata és mozifilmje. Jelenleg épp a Nehéz csontok filmváltozatán dolgozik. „A Krutzler nem volt a szavak embere. Inkább a tetteké. Ha a Krutzler felszólított valakit, hogy üsse meg, akkor az illető tudta, mit kell tennie: örökre eltűnni a városból és soha többé nem odatolni a cifferblattját. Persze a Krutzler nem volt ijedős. Csak elvei voltak. Meg módszere. A Krutzler-féle torokszúrás nemcsak Bécsben váltott ki nagy furort. Híre egészen Hamburgig eljutott. És amikor a késről átállt a géppisztolyra, sokan mondták, hogy most már vége a Krutzlernak. Hogy leáldozott egy kornak.”

Szenzációs lelet változtatta meg radikálisan a képet, amelyet eddig Adolf Hitler apjáról, Alois Hitlerről és a Hitler családról alkothattunk: az apa kötegnyi, megsárgult levele egy padláson vészelte át a „Führer” személyes dokumentumait eltüntető náci időket, s került a történész szerző, Roman Sandgruber kezébe a közelmúltban. A 31 kézírásos levélből teljesen új szemszögből ismerhetjük meg a fiára oly nagy hatást gyakorló Alois Hitler személyiségét. Ugyanakkor némi fény derül a Hitler család mítoszok, kitalációk és feltételezések terepévé vált mindennapjaira is. Mindmáig sokakat foglalkoztat ugyanis a kérdés: vajon miként lehetséges, hogy egy felső-ausztriai porfészekből származó, kudarcos, jobbára autodidakta gyerek pályája ilyen magasra íveljen?

,,Kecskéit állandóan megkötve tartja, egy helyen, télen, nyáron. - A bejelentést, mint minden valóságos alap nélkülit, s mint koncepciózus jellegűt, kérem, utasítsák el! A bejelentésből mindössze annyi az igazi tény, hogy valóban van három kecském, és legeltetési időszakban való­ban megkötve legeltetem őket, de a saját kertemben s azon szomszédja­im kertjében, akik gyomtalanítási célból erre megkérnek..." (A rabbiánus kecsketartó - részlet)

Ebben a könyvben gyerekkorom részleteit, az ötvenes éveket, ötvenhatot, egy kisváros, egy család, egy fiú életét írtam le, amikor már semmi sem fáj, amikor már minden csupa derű. Nem gyártottam hozzá előzetesen elméleteket, ami pedig a módszert illeti, az véges-végig az örömben rejtőzött, az öröm, a humor, a gyógyító irónia vezetett mindvégig. (Győri László)

"Az emberben legyen szép minden" - véli Asztrov a Ványa bácsi második felvonásában. Kijelentése mára szállóigévé vált az oroszul beszélők körében. De hogyan lehet "szép" valaki egy olyan országban, ahol korrupció és elnyomás uralkodik? Hogyan dolgozhatja fel ezt a tapasztalatot úgy, hogy még az emigrációban, de még saját lánya előtt sem beszél róla? Új regényében Sasha Marianna Salzmann a nagy változások koráról mesél az ukrán földön megélt peresztrojka "húsdaráló" korszakától a mai Németország hétköznapjaiig. Arról, hogyan hullanak szét rendszerek, és hogyan szippantják be az események az embereket. Négy nő életútját követve, Salzmann időben és térben a nemzedékek kibogozhatatlan összefonódását mutatja be - erős írói képekben, nagyfokú empátiával és lehengerlő intenzitással. A regény fordítását a Goethe Intézet támogatta.

Milliók élik át, milyen újszülött, friss nagyszülőnek lenni; egy új világ fölfedezése, amelyet sokan talán a rácsodálkozás öröme nélkül élnek át. A babanapló jellemzően a szülők műfaja, nem a nagyszülőké. Győri László viszont számtalan verses és prózai kötet után könnyű tollal vállalkozik a nagyapai kiindulópont megmutatására; az olvasó vele együtt újra átélheti a nagyszülő örömeit, örömmel teli aggodalmait. Témaválasztása mellett a váltakozó nézőpontok teszik különlegessé a kötetet. A szerző a lírai koncepcióitól megszokott erős képiséget ötvözi prózai szövegeinek gördülékeny nyelvhasználatával, ennek eredményeképp pedig nem pusztán szubjektív naplót kapunk a nagyapai örömökről és kétségekről, hanem két olyan perspektíva vetülhet egymásra a fikciós térben, amelyeket másként aligha láthatunk egymás metszéspontjában.