Tibor Hajdu

A kötet célja az érdeklődő olvasókkal röviden megismertetni Károlyi Mihály (1875-1955) életútjának vitatott fordulatait, személyiségének, politikai pályájának indítékait. A szerző nem állítja, hogy Károlyi a legkiválóbb magyar politikusok közé tartozott volna. Amellett érvel, hogy Károlyi, aki addig, amíg el nem hagyta Magyarországot, élte a nagybirtokos arisztokraták életét, és élvezte exkluzív társaságukat, bármennyire is eltávolodott tőlük később politikailag, sok tekintetben hasonló maradt a kiegyezés korának hatalom- és karriervágytól nem vezérelt arisztokrata politikusaihoz. Egészen 34 éves koráig alig foglalkozott politikával, közéleti tevékenységgel, majd egy évtizedre a magyar politika legfontosabb szereplői közé került, amit személyes kvalitásain túl anyagi helyzetének és rokonságának is köszönhetett. Az 1919-es emigráció után Károlyi kalandos utat jár be mind földrajzilag, mind az általa követett ideológiák tekintetében -egy ideig egészen a szélsőbaloldalig-, de főleg és mindvégig antifasiszta maradt, ezért szálka a mai náciszimpatizánsok szemében is. Életének egyes szakaszait a politikai passzivitás, néha pedig az elkötelezett lázas politizálás jellemezte, hogy végül ő is emigránsként fejezze be hosszú és fordulatos életét. A 20. századi magyar politikában Károlyi -némileg anakronisztikus jelenségként- azt az önzetlen, meg nem alkuvó, csak elveitől vezérelt politikustípust képviselte, amelynek visszatérése példaként szolgálhatna a ma politikai életének is. Nagy nemzetközi tájékozottságával fölötte állt azoknak, akiknek Bécs, Berlin vagy később Moszkva volt a világ közepe - hazája helyzetét és lehetőségeit mindenkor a világhelyzet, az európai erőviszonyok függvényében ítélte meg. A szerző a személyi kultusz és antikultusz témakörét is érinti, amelynek nagy hatása van ma is Károlyi és más történelmi személyiségek megítélésében.

Tényleg igazságos volt Mátyás király? Mi a valóságalapja az Erzsébet királyné és Andrássy Gyula körüli pletykáknak? Hogyan próbálta befolyásolni az európai történelmet Rákóczi Ferenc? Valóban koncepciós per áldozata lett Báthory Erzsébet? Milyen rejtélyek merülnek fel Mohács körül? Miért kellett romba dőlnie az ostromlott Budapestnek, és hogyan menekült meg a pesti gettó? A magyar történelem rejtélyei címmel húsz kötetes sorozatot indít útnak 2016 márciusában a Kossuth Kiadó. Célunk, hogy közérthető, olvasmányos formában megválaszoljuk azokat a kérdéseket, amelyek évtizedek, évszázadok óta foglalkoztatják a történészeket éppúgy, mint a közvéleményt. A fentiekre és sok más történelmi talányra igyekszik fényt deríteni induló sorozatunk, melynek gazdagon illusztrált köteteit az adott téma neves kutatói, szakértői írták.

A 20. századi magyar politikában Károlyi – némileg anakronisztikus jelenségként – azt az önzetlen, meg nem alkuvó, csak elveitől vezérelt politikus típust képviselte, amelynek visszatérése példaként szolgálhatna a ma politikai életének is. A kötet célja az érdeklődő olvasókkal röviden megismertetni Károlyi Mihály (1875–1955) életútjának vitatott fordulatait, személyiségének, politikai pályájának indítékait.A szerző nem állítja, hogy Károlyi a legkiválóbb magyar politikusok közé tartozott volna. Amellett érvel, hogy Károlyi, aki addig, amíg el nem hagyta Magyarországot, élte a nagybirtokos arisztokraták életét, és élvezte exkluzív társaságukat, bármennyire is eltávolodott tőlük később politikailag, sok tekintetben hasonló maradt a kiegyezés korának hatalom- és karriervágytól nem vezérelt arisztokrata politikusaihoz. Egészen 34 éves koráig alig foglalkozott politikával, közéleti tevékenységgel, majd egy évtizedre a magyar politika legfontosabb szereplői közé került, amit személyes kvalitásain túl anyagi helyzetének és rokonságának is köszönhetett.Az 1919-es emigráció után Károlyi kalandos utat jár be mind földrajzilag, mind az általa követett ideológiák tekintetében – egy ideig egészen a szélsőbaloldalig –, de főleg és mindvégig antifasiszta maradt, ezért szálka a mai náciszimpatizánsok szemében is. Életének egyes szakaszait a politikai passzivitás, néha pedig az elkötelezett lázas politizálás jellemezte, hogy végül ő is emigránsként fejezze be hosszú és fordulatos életét.A 20. századi magyar politikában Károlyi – némileg anakronisztikus jelenségként – azt az önzetlen, meg nem alkuvó, csak elveitől vezérelt politikus típust képviselte, amelynek visszatérése példaként szolgálhatna a ma politikai életének is. Nagy nemzetközi tájékozottságával fölötte állt azoknak, akiknek Bécs, Berlin vagy később Moszkva volt a világ közepe – hazája helyzetét és lehetőségeit mindenkor a világhelyzet, az európai erőviszonyok függvényében ítélte meg.A szerző a személyi kultusz és antikultusz témakörét is érinti, amelynek nagy hatása van ma is Károlyi és más történelmi személyiségek megítélésében.

Ki mondta ki először, hogy „Nem! Nem! Soha!”? Kik ölték meg Tisza Istvánt? Miért Károlyi Mihály lett a forradalom vezére? Harcosokat vagy fosztogatókat nem akart látni Linder Béla? Sikkasztott-e Kun Béla? Puccs vagy forradalom? – Milyen viccek terjedtek a kommün idején? Átadta-e a hatalmat Károlyi Mihály? Mondta-e Ady a halálos ágyán, hogy „ez nem az én forradalmam”? Magyar forradalmár volt-e Josef Tiso? Mi volt a „szovjetsör”? Miért Garbai Sándor lett a Forradalmi Kormányzótanács elnöke? Különbözött-e a nők elleni erőszak forradalomban és ellenforradalomban? Mit ettek a népbiztosok? Valóban mozikká akarták-e alakítani a templomokat a kommünben? Hogyan kerültek korábbi császári, honvéd- és későbbi horthysta tisztek a Vörös Hadsereg élére? Az első világháborús vereség, az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése és a katonai és gazdasági összeomlás elsöpörte 1918 őszén a régi, díszmagyarba öltözött politikai elitet: egy szocialistává lett „vörös gróf” mellett kopott zakós baloldali újságírók, értelmiségiek és szakszervezeti vezetők kerültek az ország élére. Feladatuk talán nehezebb volt, mint bárkinek addig a magyar történelemben, és a válaszkísérleteik is példátlanok voltak. Az őszirózsás forradalom résztvevőinek és a Tanácsköztársaság népbiztosainak tevékenysége máig heves indulatokat vált ki a magyar közvéleményben. A kötetet jegyző történészek „harag és részrehajlás nélkül” igyekeznek ismertetni a legfontosabb 1918–1919-es magyarországi eseményeket, teszik pontosabbá ismereteinket és megfelelő helyenként cáfolják a kerengő tévhiteket.