Hajdú Hajnalka

Az én életem ugyanúgy kezdődött, mint bárki másé. Egy szép házban laktunk, és mindenünk meg volt. Nyaralni mentünk a Balatonra... Nyolcéves voltam, amikor néhány hónap leforgása alatt elveszítettem a szüleimet. A folytatás sem volt tündérmese... de én nem vagyok egy panaszkodós fajta. 2017-ben egy felelőtlen autós vétlen áldozataként hosszú időt töltöttem ágyhoz kötve, és ekkor írtam meg életem első regényét. Miközben ez a könyv készült, sok-sok éjszakát töltöttem álmatlanul, és közben azon gondolkodtam, szabad-e ennyi titkot feltárni... Aztán úgy döntöttem, ha a Jóisten megengedte, hogy mindez egy ártatlan kislánnyal megtörténjen, akkor képmutatás lenne elhallgatni.

Nyolcéves koromig én voltam a legboldogabb kislány a világon... 1986 decemberének egy estéjén azonban minden megváltozott. Önfeledten játszottam a karácsonyi ajándékokkal, nem sejtve, hogy néhány órával később már csak egyetlen kívánságom lesz: hogy egy felnőtt rám találjon... A házunkat egyenruhások lepték el, és amikor az ajtóban megjelenő nagymamám szemébe néztem, tudtam, hogy többé nincsenek szüleim. A mesekönyvek, a fantázia és az álmok világába menekülve nőttem fel. Sok éven keresztül otthonom biztonságos magányában éltem kézművesként. Életem 2017-ben gyökeresen megváltozott, amikor egy felelőtlen autós vétlen áldozataként hosszú hónapokat töltöttem ágyhoz kötve, iszonyú fájdalmakkal, teljes anyagi kilátástalanságban. A bal kezem épségben maradt - és én balkezes vagyok. Ekkor írtam meg életem első regényét, amit további regények követtek.

Kisanna egy cserfes, szókimondó kislány, gyermeki őszinteséggel és elfogadó készséggel megáldva. Mindennapjainak leírása, gondolatai talán nemcsak a gyermekek, hanem a szüleik arcára is mosolyt csalnak majd. Az is előfordulhat, hogy valaki magára ismer egy-egy bekezdésnél... Hiszen mindannyian voltunk egyszer gyerekek. A történetben bepillantást nyerhetünk a főszereplő gyermeki, önzetlen jóságába is.