Byung-Chul Han

Německy píšící filozof korejského původu Byung-Chul Han, jehož knihy byly přeloženy do téměř dvaceti jazyků, přináší pronikavou diagnózu doby. Každé historické období má své typické choroby. Jestliže charakteristickými onemocněními dneška jsou deprese, porucha pozornosti s hyperaktivitou, hraniční porucha osobnosti nebo syndrom vyhoření, nejedná se o nahodilý, pomíjivý či dočasný fenomén, nýbrž o jev vypovídající o zásadní a zřejmě nevratné proměně, kterou západní společnosti od konce studené války prošly a kterou ještě neumíme správně pojmenovat. Proč tomu tak je? Uplynulé století bylo věkem, který Han nazývá imunologickým. Byla to epocha, pro niž byly ještě příznačné hranice, ploty, prahy, přechody a zdi, v níž se striktně rozlišovalo mezi vnitřkem a vnějškem, mezi přítelem a nepřítelem, mezi vlastním a cizím. Lidé se mobilizovali proti vnějšímu vetřelci, ať už jím byl cizinec, virus nebo nepřátelská ideologie. Člověk se obával jinakosti a cizosti, na něž reagoval aktivizací imunitního systému. V dnešním čím dál více transparentním, zasíťovaném a globalizovaném světě, založeném na univerzálním procesu směny a výměny, "bezbariérovém" sdílení a permanentní informační přesycenosti, v němž je vše obnažováno a vystavováno, veškerá jinakost postupně vymizela. Vymizení jinakosti, jejíž místo zaujala pouhá odlišnost, znamená, že žijeme v éře, která odbourává veškerou plodnou negativitu. Tak jsme se paradoxně ocitli v situaci, kdy příčinou patologických jevů, s nimiž se dnes potýkáme, není negativita, nýbrž naopak teror pozitivity, která plodí nové podoby násilí a proti níž se nedokážeme bránit. Deprese, syndrom vyhoření, hyperaktivita, chorobná těkavost a neschopnost udržet pozornost se tak endemicky nešíří proto, že jedinci čelí překážkám, zákazům nebo omezujícím příkazům či represi, nýbrž proto, že žijí ve společnosti, která jim vštěpuje, že člověk náleží pouze sobě, má se sám utvářet a seberealizovat, sám sebe navrhnout jako nějaký projekt. Kdo této výzvě k seberealizaci nedostojí, propadne depresi. Povzdech depresivního jedince, že nic není možné, je možný jen ve společnosti, která věří, že nic není nemožné. Deprese je symptomem vyčerpání z přemíry možností a také z přemíry tolik velebené činorodosti. Psychická onemocnění dnešní společnosti nejsou ničím jiným nežli patologickými projevy této paradoxní svobody. Disciplinární společnost, tak jak ji popsal Michel Foucault, je minulostí. Svět špitálů, ústavů pro choromyslné, žalářů, kasáren a fabrik již není světem dneška. Jeho místo už dávno zaujala společnost fitness center, kancelářských věží, bank, letišť, nákupních galerií a genetických laboratoří. Dnes žijeme ve společnosti výkonnosti. Subjekt výkonnosti není podroben žádné instanci vnější nadvlády, je sám sobě pánem a suverénem. Není tedy podřízen nikomu, respektive je podřízen jen sám sobě. Tím se odlišuje od subjektu poslušnosti. Zhroucení instance vnější nadvlády nevede ke svobodě, jejím důsledkem je spíše splynutí svobody a nátlaku. Subjekt výkonnosti se tak odevzdává do náručí nutkavé svobody nebo svobodného nutkání maximalizovat výkon. To je efektivnější než vykořisťování cizí mocí, protože je provázeno pocitem svobody. Vykořisťovatel je zároveň vykořisťovaným. Jakožto podnikatel svého vlastního já je člověk pánem i rabem zároveň. Han analyzuje celou řadu jevů a procesů, které nelze uspokojivě objasnit nástroji tradiční psychologie a psychoanalýzy. Naše vydání obsahuje pět esejů, které autor původně publikoval jakožto samostatné knihy. Jestliže se v textech Společnost únavy a Vyhořelá společnost zabývá vyčerpaností z přemíry pozitivity, v eseji Společnost transparence se zaměřuje na neblahé, devastující důsledky všudypřítomného tlaku na transparentnost, kterou mylně považujeme za žádoucí společenský jev. V textu V digitálním roji analyzuje civilizační regres spjatý s příchodem homo digitalis a nástupem digitální kultury. V Agonii Eróta se soustřeďuje na téma vymizení erotického prožitku ve světě ovládaném narcismem, jemuž za oběť nepadá pouze láska, nýbrž samotné myšlení.

SAJÁT MAGUNK KIZSÁKMÁNYOLÓI LETTÜNK. A neoliberális kapitalizmus nem az emberek megfélemlítésében, hanem az engedelmes és hasznos munkavállalók kitermelésében érdekelt. Az ember teste és az élet ideje a nyereségtöbblet kiszámításához elengedhetetlen mértékegységgé változott. A teljesítmény társadalma úgy gyarmatosította az életünket, hogy a kívülről érkező elvárásokat belső kényszerre váltotta. Mi történik akkor, ha az úr és a szolga egyetlen személyben egyesül? A bennünk összpontosuló hatalom erőszaktétele már csak testünk betegségeinek tüneteiben mutatkozhat meg. A lázadás elfojtása az önkizsákmányolás formájában jelenik meg, és az egyén önként hajszolja magát a teljes kiégésig - a tőke pedig szabadon áramlik tovább. Hogyan jelenthet kiutat ebből a lidérces álomból az unalom, a személődő figyelem vagy éppen az inspiráló fáradtság? Ha létezik korszellem, akkor Byung-Chul Han telibe találta azt. A filozófia és szociológia klasszikusait metsző pontossággal kell olvasni ahhoz, hogy a mai világ leírásához szükséges új fogalmi kereteket megalkothassuk. Jelen kötet erre tesz kísérletet.

Byung-Chul Han új könyve vendégszövegekkel sűrűn átszőtt esszé, amely félúton kerti naplóba fordul. A globális digitális zaj ellenében a növényekkel járó munka csendbe merülő testi tapasztalatát, földközeli örömeit vázolja fel. A kiindulópont a szerző három éven keresztül ápolt berlini hobbikertje, így a nagyvárosi gondolkodó őszinte rácsodálkozásai szervezik a kötetet, és ágaznak szét irodalmi, zenetörténeti és esztétikai asszociációin át botanikai kalandozásokká. Han e művében nem természetfilozófiai kutatásokat végez, hanem mindenekelőtt érző ember, aki korunkról kritikusan töprengve az instant kielégülés és a kiégés társadalmával szemben az elidőzés, a Földhöz való óvó visszafordulás, a transzcendencia nagyon is kézzel fogható élményét kínálja a kertművelés költőien realisztikus leírásaiban.

A lájkokat követelő felszínes banalitással szemben Byung-Chul Han a szépség megrázóbb formáihoz irányítana vissza. A simaság esztétikuma érzésteleníti a tapasztalatot és elerőtleníti a tudatot, a művészet nem tud megsebezni, hiába ez a lényege. A képzeletet a mindent láttatás, a rémületet az élvezet helyettesíti, miközben műveink és tetteink behálózva üres adatokként áramlanak. Han esszékötetében a kanti fenséges fogalmát, a szabadság gyakorlataként értett hegeli művészetet, Proust narratív emlékezetét, a heideggeri lét igazságát, Adorno törékennyel szembeni megrendülését, Benjamin közelképkritikáját, Barthes sérülésesztétikáját és Elaine Scarry "méltányos" szépségfelfogását is feleleveníti.

Korunk palliatív társadalma a puszta fennmaradásért harcolva elveszítette érzékét a jó élet iránt. Minden élvezetet, értéket és értelmet feláldozunk az öncéllá tett egészségért. A szenvedést sem tudjuk már elbeszélhetően megélni. Az információ és a tőke depolitizált körforgása nem ütközhet a másik - vírus vagy ember - immunológiai ellenállásába. A neoliberális boldogságkultusz csírájában fojtja el a fájdalom közös átélését. Magánproblémáink komfortzónájába zár minket. Eközben az orvostechnika teljes érzéstelenítéssel óv. Pedig minden, ami igaz, fájdalmas. Eleven tapasztalat enélkül lehetetlen. A járvány tükröt tart elénk, pánikreakciónk azt jelzi, hogy a valóság helyreállása sokkhatásként ér minket. Han a betegségével küzdő Kafka, Proust, Schubert és Nietzsche példáján át mutatja meg, hogy a tragikum szépsége miképpen éleszthetné fel eltompult szellemünket, és segítheti világra az egészen újat - az egyénre kiterjesztett biopolitikai felügyelet ellenében.

A késő kapitalista társadalom patológiáinak újabb területét tárja fel Byung-Chul Han ebben a könyvében: a szerelem mára - a fetisizált individualizmus és a technológiai közvetítéssel létrejövő kommunikáció világában - puszta szexualitássá vált, amely alá van vetve a teljesítmény diktátumának, Erósz "pornóvá profanizálódott". Han a nárcizmus fenyegető depressziójával, a kiüresedő, Erósz nélküli létezéssel szemben a Másik megtapasztalásának radikális élményét mutatja fel. Az Erósztól áthatott szerelemben a Másik felfedezéséhez odaadásra, sőt önfeladásra van szükség, ami egyszerre transzcendens és felforgató tapasztalat - egzisztenciális lehetőség, hogy túlnőjünk önmagunkon. Szerelmesnek kell lennünk, hogy a jövőhöz hűen az igazság még nem ismert útjaira léphessünk, vagy a puszta önkimerítő életből visszatérhessünk a jóhoz.

Szimbolikus cselekvések a rítusok, amelyek egymáshoz vezetnek minket, és kötődést teremtenek: a közösség e szimbolikus közege azonban ma szemünk láttára tűnik el - állítja Byung-Chul Han. Az ismétlésen alapuló rítusok eltűnése a termelésre optimalizált modern ipari társadalmakban erodálja a közösségeket, és ez otthontalansághoz, a tartás és stabilitás elvesztéséhez vezet. A rítusok eltűnése azonban csak tünet, amely mögött korszakunk patológiái húzódnak meg. Han ennek a folyamatnak az illusztrálására Nádas Péter A helyszín óvatos meghatározása című esszéjét idézi, amelyben az öreg vadkörtefa a még helyhez kötött kultúra jelképe. Habár korunk nyilvánosságkultusza vakká tesz a szimbólumok erejére, Han szerint mégis elgondolható egy rituális fordulat, amelyben ismét a formák elsőbbsége érvényesül. A rituális társadalom a szabályok társadalma: egy japán teaceremóniában a mozdulatok teljes önfeledtséget hoznak létre. A materializmus mennyiségi és additív világát, az információáradatot az intenzitás minőségi világával szembesíti.

A hatalom sokarcú jelensége áthatja életünket és történelmünket. Ám fogalmának pontos jelentését illetően mindmáig elméleti zűrzavar uralkodik. Han Hegellel, Nietzschével, Heideggerrel és Foucault-val párbeszédet folytatva tör utat működésének új megértése felé, és a hatalom és a szabadság közt feszülő ellentétet is új megvilágításba helyezi. A hatalom nem egyszerű oksági tényező, amelynek révén a másik viselkedése annak akarata ellenére is irányítható. Sokkal inkább olyan közvetítés az én és a másik között, amely kölcsönös függőségek sokaságát hozza létre. A hatalom legkésőbb Nietzsche óta a szellemtörténet egyik legvitatottabb, de egyben legizgalmasabb fogalma. Hogyan működik a hatalom a kényszer és a rajongás köztes terében? Milyen metafizikai eszmék állnak mögötte? Létezik-e külön etikája? Byung-Chul Han e többrétegű kérdést 2005-ös könyvében különböző filozófiatörténeti összefüggésekben vizsgálja.